Elcsépeltnek tűnő, de örök érvényű igazság, hogy a kukorica gyomirtását az adott terület gyomviszonyai, illetve a területen érvényesülő időjárási tényezők, azon belül is főként a csapadékviszonyok határozzák meg. A korán és megfelelő mennyiségben érkező csapadék kíséretében sikeresen megvalósíthatók a preemergens, valamint a korai posztemergens kezelések. Ha komolyabb csapadékmennyiség csak májusban realizálható, a posztemergens kezelések bizonyulhatnak jobbnak.

A tavalyi, 2021-es évben kivétel nélkül az ország egész területén aszály sújtotta a kukoricaterületeket már a vetés pillanatától. Ez azt eredményezte, hogy mind a kukorica, mind a gyomok későn, vontatottan keltek ki, illetve több hullámban lehetett számítani a megjelenésükre. A legtöbb gazda a biztosabbnak tűnő posztemergens készítmények után nyúlt, azonban egy rosszul megválasztott készítmény esetében a várt hatás elmaradt. Gyakori volt, hogy ezeken a területeken egy kezelés nem volt elegendő és felül kellett kezelni a kukoricát.

A kukorica rendkívül érzékeny a kezdeti gyomosodásra, keléstől számítva a sorok záródásáig gyenge gyomelnyomó képességgel rendelkezik. A növény 3 leveles fenológiájától kezdetét veszi a virágkezdemények differenciálódása, 6-8 leveles koráig kialakul a szemsorok végleges száma és eldől a növény magassága, mely előrevetíti a zöldtömeg nagyságát is. Amennyiben ebben a kezdeti, kritikus időszakban a kikelt gyomnövények versenyre kelnek a vízért, tápanyagért és fényért a kukoricával, a harcból egyértelműen a gyomok kerülnek ki győztesen. Mindezek a negatív hatások stresszelik az állományunkat, amelynek következtében a gazda nem tudja kiaknázni a hibridekben rejlő genetikai potenciált. Fontos felhívnunk tehát a figyelmet a megfelelő gyomirtási technológiára, a megfelelő szerhasználatra és a megfelelő időzítésre. A 2021-es szezont alapul véve egy 6-8 leveles kukoricában elvégzett (megkésett) kezeléssel, ha a gyomkompetíciót ki is tudtuk kapcsolni, a legyengült növények az aszályos és szokatlanul meleg nyáron már nem tudtak regenerálódni és az elvárt hozamokat produkálni.

A gyomnövények elleni harcban a Corteva Agriscience™ kínálatában évek óta bevált és eredményesen alkalmazott Principal® Plus Gold az egyik legnagyobb területen használt kukorica gyomirtószer Magyarországon. Nagy hatékonysággal és széles hatásspektrummal bíró posztemergens készítmény, mely öt hatóanyaga révén kitűnő megoldást nyújt a kukorica legfontosabb egy- és kétszikű, magról kelő és évelő gyomnövényei ellen.

Principal® Plus Golddal a 2021-es aszályos évben a gyenge sorzáródás és az elhúzódó gyomkelés ellenére is tisztán tartható volt kukorica állományunk a tenyészidőszak végéig (Tápióbicske 2021.08.02.)

A gyomnövények kelési hullámához igazítható, rugalmas kijuttatási időpont és csapadékfüggetlen hatékonyság jellemzi, mindezek mellett utónövény korlátozás nélkül alkalmazható. A megfelelő hatékonyság elérése céljából a Vivolt® nedvesítőszerrel együtt kell kijuttatni. Erős évelő fenyércirok fertőzés esetén a hatékonyság 3-5 kg N-műtrágya hozzáadásával javítható. A csomag levélen keresztül és talajon keresztül is hat, két irányból támadva a gyomnövényeket, így mind aszályos, mind csapadékos években is kitűnően működik a gyomnövények hullámzó csírázása esetén is.

A Corteva Agriscience™ kínálatában elérhetőek további gyomirtószerek, melyekkel bármilyen gyomosodási helyzetre megoldást tudunk kínálni partnereink számára. További információkért és kedvezményes csomag ajánlatokért keresse területi képviselőinket és csatlakozzon a népszerű Corteva Technológiai Bónusz Programunkhoz.

Magyar Péter
Fejlesztőmérnök
Corteva Agriscience

A növényvédő szereket biztonságosan kell használni. Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás