Hirdetés
Különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására szövetkeztek Veresegyházon
A Veresi Paradicsom Kft. konzorciumi vezetésével mintegy 1,2 milliárd forint összköltségű kutatás indult különleges kertészeti és akvakultúrás termékek előállítására speciális fényforrások segítségével. Alapvető célkitűzésük, hogy mesterséges, szabályozható spektrumú megvilágítással rendelkező, teljesen vagy részben zárt rendszerű, különböző halfajok nevelésével, azaz akvapóniával kombinált mikrozöld és egyéb zöldségfajokra vonatkozó termesztési technológiákat dolgozzanak ki.
A 2015 óta Veresegyházon működő, 66 munkavállalót foglalkoztató cég, a 6,2 hektáros üvegházában magas beltartalmi értékű paradicsomkülönlegességeket előállító magyar tulajdonú vállalat az MTI-vel közölte: a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. (BZN), Carbotech Magyarország Kft. és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) konzorciumi részvételével megvalósuló projekthez több mint 700 millió forint támogatással járul hozzá a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Innovációs Alap.

Víztisztítás és öntözésfejlesztés
Olyan víztisztító rendszer megalkotását tervezik, amely képes az üvegházban már felhasznált termálvíz tisztítására, így pedig alkalmassá válik a növényházakban termesztett növények részbeni öntözésre (hidropónia), a növényházak nyári klímaszabályozásában hűtőközegként történő felhasználására és különböző halfajok nevelésére. Hozzátették, hogy a hidropóniás termesztés során zárt termesztő berendezésben a mikrozöldeket, talaj nélkül, automata klímaszabályozással állítják elő. A szükséges fény is mesterségesen szabályozott, világító dióda alapú fényforrás segítségével. A rendszerek lehetővé tennék a teljesen tiszta, növényvédőszerektől mentes, magas beltartalmi értékű zöldségfajok termesztését - írták.
Az akvakultúrás termesztés fejlesztése
A konzorcium vezetője a Veresi Paradicsom Kft., piacvezető a hidrokultúrás prémium típusú paradicsomfajták termesztésében Magyarországon. A MATE részéről a Kertészettudományi Intézet, valamint az Akvakultúra és Környezetbiztonsági Intézet kollégái szakértőként vesznek részt a projektben a mikrozöldségek termesztése és a halfajok tenyésztése területén. A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. feladatai a projekt célok eléréséhez szükséges laboratóriumi kísérletek elvégzése, a fermentációs folyamatok, illetve a mikroorganizmusok szaporításának nyomon követése, optimalizálása és méretnövelése pilot, illetve üzemi szinten, a lehető legmagasabb hatóanyag tartalom elérése, továbbá a termelékenység fokozása a költséghatékonyabbá tétele érdekében. A Carbotech Magyarország Kft. az akvapóniás és hidropóniás rendszerek gyártásához szükséges berendezések kifejlesztésével, valamint alternatív szervetlen adalékok fejlesztésével és azok hatásának vizsgálatával foglalkozik – írták.
A víz másodfelhasználása és levéltrágya fejlesztés is cél
A projektben vizsgálják a hidropóniás termesztésből elfolyó víz akvapóniás hasznosításának lehetőségét is. A vállalat beszámolt arról is, hogy a tervek szerint kifejlesztenek egy hatékony, jól tárolható és könnyen adagolható növénynövekedést serkentő mikrobiális készítményt, illetve levéltrágyát, amely alkalmazható hidropóniás rendszerekben, serkentve a gyökér- és hajtásnövekedést, illetve növelve a fotoszintetikus aktivitást. A projekt eredményeként létrejön egy molekuláris biológiai alapú, a rendszerhez optimalizált növénypatogén kimutatási módszertan is, amely támogatja a célzott beavatkozást a növénynevelés során. Márkus Zsolt ügyvezető az MTI-nek elmondta, hogy cégük 2020-ban 1,4 milliárd, 2021-ben 1,5 milliárd forintos árbevételt ért el, adózott eredményük tavalyelőtt 32 millió, tavaly pedig – a még nem végleges adatok szerint – 10 millió forint volt.
A fotó forrása: Freepik
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés