Hirdetés
Kutatnak, motiváltak és sikeresek is a fiatalok: öten a TDK népszerűsítéséért - 5 videóval
A tudományos diákköri kutatómunkát (TDK) népszerűsíti a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem új filmsorozata, amelyben öt kiemelkedően tehetséges fiatal kutatásait, sikereit és motivációit mutatják be. Az inspiráló személyiségek révén elsősorban a MATE hallgatóit szeretnék megszólítani, hogy témavezetői segítséggel még többen vágjanak bele a kutatásba, akár már az első vagy a második tanévben. A megszerzett tapasztalat és a TDK-konferenciákon való sikeres részvétel ugyanis a továbbtanulásnál és a munkaerőpiacon is előnyt jelent.
A Tervezz, Dönts, Kutass a MATE-n! című filmsorozat üzeneteiből kiderül, hogy a TDK rengeteg lehetőséget biztosít egy hallgatónak arra, hogy elsajátítsa a szakirodalom feldolgozásának technikáit és a kutatás-adatfeldolgozás módszereit, valamint fejlessze prezentációs képességeit. Továbbá számos kihívást és élményt is tartogat, így „a TDK egy olyan kulcspont, egy olyan lehetőség az életben, amellyel csak nyerni lehet, veszíteni nem” – mondja Bozóki Boglárka, a Szent István Campus PhD-hallgatója a róla szóló filmben.

Megtérülő befektetés
A TDK-ra fordított idő és energia ráadásul sokszorosan megtérül. A megszerzett tapasztalat és a tudományos diákköri konferenciákon való sikeres részvétel ugyanis mind a továbbtanulásnál, mind a munkaerőpiacon előnyt jelent, sőt akár iránytűként utat mutathat a doktori képzés felé is. Így történt ez Bazsik Istvánnal, a Károly Róbert Campus PhD-hallgatójával is, akinek „a TDK adott egyértelműen lendületet ahhoz, hogy a doktori iskola felé kacsintson”.

A kutatás világában a hallgató természetesen nem marad egyedül, munkáját az érdeklődési kör alapján választott témavezető kíséri. A MATE oktatói-kutatói közül egyetemi tanulmányaik idején sokan maguk is voltak diákkörösök. A tudásukat, tapasztalataikat örömmel adják tovább a következő generációnak. Mindezt bizonyítja az is, hogy a MATE 20 intézete közül háromnak Pro Scientia Aranyéremmel, négynek pedig Mestertanár Aranyéremmel kitüntetett igazgatója van, mely kitüntetések a diákkörösök és témavezetőik nívós kitüntetéseinek számítanak.

A Budai Campusról Vitális Flóra Pro Scientia Aranyérmes PhD-hallgató, a Kaposvári Campusról Pető Lilla agrármérnöki osztatlan szakos hallgató, a Georgikon Campusról pedig Bognár Enikő növényorvosi mesterszakos hallgató tudományos diákköri kutatómunkáját és személyes élményeit mutatják be.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés