Együttérzés, emberség – elsőre talán furcsa fogalmak, ha valaki arra kíváncsi, mi a titka a jó szervízháttér kiépítésének, amire szívesen bízzák mezőgépeiket a gazdák. Azonban az AGROTEC Magyarország Kft. csapatából, ha valakinek, akkor Facskó Dávid területi műszaki vezetőnek elhihetjük, ma különösen sokat számítanak ezek az alapvető emberi értékek. A szakember szerint ugyanis a top márkákban a technológia jelenleg fej-fej mellett kiváló, a különbséget inkább az teszi, ki képes vásárlás után is fenntartani a márkaélményt. Szavaival élve ugyanis: „Nehéz év után a partnereknek számít, hogy a New Hollandnál értjük, értékeljük, és ami fontosabb, viszonozzuk azt a bizalmat, amit egy vásárlás jelent.”

Arra voltunk kíváncsiak, miként teheti a jó szervízháttér hosszú távon is élménnyé a traktorvásárlást, milyen célok, fejlesztések mentén dolgoznak helyben a gazdákért 2023-ban.

Olyan műszaki hátteret biztosítani, amivel a szezonban is elégedettek a gazdák egy területi központnál is embert próbáló feladat, de te megdupláztad a tétet – a bajai és a kecskeméti központ együttes irányításával. Mi a titok, hogyan lehet "egy fenékkel két lovat megülni"?

Facskó Dávid: Lehetne a sort munkaszervezési vagy szakmai varázslatokkal kezdeni, de fontosabb, hogy vezetőként értsem, mi számít igazán a gazdáknak, és azon dolgozzam, hogy ez teljesüljön. Ez tapasztalatom szerint az az empátia, amit a szervizeseinktől és az egész cégtől megkapnak az AGROTEC Magyarország Kft.-nél a partnerek. A mezőgazdaság ugyanis Magyarország legnagyobb lehetőségeit tartogató „iparága”, aminek mindig lesz jövője, de a tavalyi után látni kell e mögött az emberi történeketek is. Sokkal több a teher a gazdákon, ha törődünk velük és a gépeikkel, a szakértelmünkkel kisebbíteni tudjuk a gondjaikat, azt nem felejtik el. Miután októberben átvettem a területi központok műszaki vezetői feladatait, szembesültem vele, hogy ha a szervizes sajátjának tekinti a partnerek sikerét, nem „munkát vállal”, hanem „részt vállal a gazda sikereiből” a jól karbantartott mezőgéppel, az számíthat annyit, mint maga a márkajelzés. Több partnerünk van, akik hangsúlyozzák, ameddig az adott kollégánk dolgozik a New Holland traktorokkal, kombájnokkal, számukra nem kérdés, hogy minket választanak. Rendkívül büszke vagyok arra, hogy ilyen kiváló csapattal dolgozhatok együtt mindkét telephelyen. A legfontosabb feladatom és a legnagyobb kihívás számomra, hogy ez így maradjon, tovább erősödjön. Ez az elégedettség teszi ugyanis lehetővé, hogy hatékonyan tudjam irányítani egyszerre a két központ életét. A munkatársaknak igyekszem jó hangulatot teremteni a munkavégzéshez, értékelem az egyéni teljesítményeket és a kisebb sikereket is. A partnereknél pedig személyes ügynek tartom, hogy minden javítást kifogástalan színvonalon végezzünk el, utánajárjunk egy műszaki hiba rejtett okainak is, minden vállalást a lehető legrövidebb idő alatt oldjunk meg.

Hogyan sűríthető bele mindez két helyen egyetlen munkanapba?

F.D.: A két központ életének összefogásához kell egy ismétlődő napi rutin ahogy az is, hogy ha a helyzet megkívánja, akkor ettől rugalmasan el tudjak térni. A nap minden esetben reggel 7 órakor indul, ahol az első napirendi pontot az előző napról visszamaradt halaszthatatlan feladatok ügyintézése jelenti, hogy egyik központban se álljon valami egy hiányzó döntés miatt. A reggeli órákban általában megbeszéljük az aznapi terveket a szerviztechnikusokkal és a raktárosokkal, ha valahol számítanak a segítségemre, azt betervezzük a napirendbe. A mostani időszakban a szerződéskötések és azok előkészítése élvezett elsőbbséget, így volt, amikor a nap egy partnernél kezdődött. A továbbiakban pedig az eddigiekhez igazítom a feladatokat: kintlévőségek ellenőrzése, ügyintézés, beszerzései feladatok bonyolítása, kampánymunkák kiírásának ellenőrzése és ügyintézése, telephellyel és adminisztrációval kapcsolatos teendők rám eső része.

Napközben még lehetnek „beeső” alkatrész-érdeklődések, munkamegbízások, amiket párhuzamosan egyeztetek a megfelelő csapattaggal. Jó napokon még arra is akad egy kis időm, hogy munkáskesztyűt húzzak és a gépeknél segítsek be a csapatnak, amit mind a mai napig szeretek. Ráadásul, így könnyebb közelebbről megismerni azokat, akikkel együtt dolgozunk. Még egyszer szeretném kiemelni, nagy szerencsém van, hogy mindkét területi központban kimagasló képességű kollégákkal dolgozom együtt: az ő rutinjuk, szakmai ismereteik, és persze partnerkezelésük, hozzáállásuk nélkül nem mennének így a dolgok.

Hogyan fog mindez megférni szezon ideje alatt szabadidővel és családdal?

Ezzel már többen „riogattak”, de szerintem, aki a mezőgazdaságban képzeli el a jövőjét, az tudja, nem lehet délután 5-kor eldobni a telefont. Szeretem, ha a munkámmal hozzájárulhatok egy partner sikeréhez, amiért nem érzem áldozatnak, hogy a hét bármely napján elintézzek valamit vagy fogadjak egy hívást. A vezető beosztásban töltött évek során magánélet és munka összehangolásához megszereztem a rutint, alapvetően úgy hiszem, hogy a siker ezen a téren is hozzáállás kérdése, ezért nem tartok a szezontól sem.

Milyen célokat tűztél ki magad és a csapatok elé 2023-ra, milyen újdonságokra számíthatnak helyben a New Holland gépekkel dolgozó gazdák?

F.D.: Azt vallom, hogy ahol nincs fejlődés, ott hanyatlás van, így mind személyes, mind szakmai téren egyaránt folytatom az építkezést. Kecskeméten kényelmesebb, modernebb belső terekkel szeretnénk meglepni a partnereket a bolt és az iroda kialakításának újragondolásával, a kérdésben hamarosan egyeztetünk a testvércégünkkel a fejlesztésekről. A bajai központnál pedig idejekorán szeretnénk felkészülni a jövőben növekvő forgalomra. A raktározási kapacitásokat szeretnénk bővíteni, ehhez keressük jelenleg a legjobb megoldást. Mivel az állami útkarbantartás gépeinek világából érkeztem a mezőgazdaságba, így személyes téren az agráriumi tudásom bővítése a cél. Elengedhetetlen, hogy a partnerek, munkatársak szemével lássuk a kihívásokat és sikereket, ezt képzéseken- és kapcsolatépítésen keresztül igyekszem megteremteni.

Megbízható mezőgépeket keres a nyereséges gazdálkodáshoz? Válassza a New Holland traktorokat, kombájnokat a magyar márkakereskedő AGROTEC Magyarország Kft.-től: www.agrotec.hu

(x)

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás