A ‘80-as, ‘90-es években 60–70 ezer hektáron termesztettek burgonyát Szlovákiában, de mára 6–8 ezer hektárra csökkent ez a terület. A korai krumpli aránya a mindenkori vetésterület 10–15 százalékára zsugorodott, bár a pontos vetésterület évente változik. Mint ahogy a klíma is; a valamikori hegyvidéki szövetkezetekből eltűnt a burgonya, ma már a Liptói-medencében sem ritka a kukoricatábla.

A klímaváltozásból nemcsak az aszályos időszakra panaszkodnak, hanem a hőingadozásra is, amit nehezen visel a burgonya. Szlovákia egésze küzd ezekkel, már hegyvidéki területen sem lehet öntözés nélkül burgonyát termeszteni. Az ottani talaj sekély, köves, ahogy egykor mondták: csak káposzta, rozs és burgonya termesztésére alkalmas.

A család 400 hektáron gazdálkodik, ennek a negyedébe ültetnek burgonyát. A burgonyát csak öntözött területen termesztik, máshogy már nem is lehetne
A család 400 hektáron gazdálkodik, ennek a negyedébe ültetnek burgonyát. A burgonyát csak öntözött területen termesztik, máshogy már nem is lehetne (Fotó: Pixabay)

Az egykori – szocialista államrendbeli – szövetkezetek megszűntek, és ma már munkaerőt sem igazán találni a termesztéshez. A burgonyát nem sorolták az érzékeny növények közé, nem kap külön nemzeti támogatást. Így nem csoda, hogy 2020-ban az ország burgonyaszükségletének 44 százalékát importból kellett megoldani.

Csak öntözött területen termesztik – máshogy  már nem is lehetne

A magyarmezogazdasag.hu munkatársai egy Komárom melletti kis faluban, Izsán jártak, a Bokros-pusztán, ahol Sámson Ferenc és családja országos szinten is komoly burgonyatermesztővé nőtte ki magát. A család 400 hektáron gazdálkodik, ennek a negyedébe ültetnek burgonyát. A burgonyát csak öntözött területen termesztik, máshogy már nem is lehetne.

Sámson Ferenc a szövetkezetben volt állattenyésztő. Bár zootechnikus, de szívesen és sikeresen kalandozik a gépek világában: szinte minden megvásárolt eszközt átalakított a saját szükségletei szerint.

A gazdálkodást 1995-ben kezdték a „nagyon semmiből” – veszi át  a szót Enikő, Sámson Ferenc lánya. A falu szélén kitisztítottak egy illegális szemétlerakatot, amit ennek fejében telephelynek használhattak. Egy rossz traktorral kezdtek, amit Sámson Ferenc újított fel.

Gazdaságuk elindítása egybeesett a szövetkezet mélyrepülésével, így rögtön 110 hektárral tudtak belevágni a gazdálkodásba. Sámson Ferenc a magángazdálkodás mellett döntött.

Háromszoros bérleti díjat kaptak a nyakukba

A szövetkezet 10 eurós hektáronkénti bérleti díjai helyett nekik 30 eurós bérleti díjjal kellett kezdeniük, ami mára 100–150 euróra nőtt.

Rögtön elkezdtek burgonyával foglalkozni. Eleinte 10–20 hektáron ter­mesztették, és kezdetben szinte kézzel és egy lengyel szedőgéppel dolgoztak. Majd elkezdtek fejlődni, amit az üzletláncok megjelenése felgyorsított. Húsz év technológiai lemaradását kellett behozniuk.

Megnőttek a tisztítással és csomagolással szemben támasztott igények, mivel versenytársaik, az osztrákok és németek már 20 éve úgy működtek. 2003–2004-ben nagyon gyorsan kellett kialakítaniuk a csomagoló- és tisztítósort, hogy nagy mennyiséget tudjanak szállítani. Jelenleg húsz családot tartanak el, mert ahhoz, hogy zsákba kerüljön a burgonya, még mindig 14 emberre van szükség. De hol van ez a szocializmus túlfoglalkoztatásától!

A 6,7–6,8 tonnás hektáronkénti hozamot nem tartják rossznak, de megemlítik, hogy náluk a búza mindig a jól táplált és a talajt fellazító burgonya után következik.

Ez akár 1–2 tonna többletet is jelent hektáronként. Ezt követi a szója, az árpa a napraforgó, illetve termelnek 15 hektáron sárgarépát, amit egy fagyasztó feldolgozóba szállítanak.

A kiszámíthatatlan növény

A burgonya nagyon hektikus eredményeket tud produkálni. Van, hogy nagyon jó gazdasági eredményt hoz, utána viszont akár több évig veszteséget produkál. Például a 2019-es év kitűnő lett, ami annak volt köszönhető, hogy Európában hiány alakult ki burgonyából. Németországban és Csehországban sem volt nagy termés, tehát Szlovákiában viszonylag felmentek az árak.

Nem kell – nincs ára

Sajnos az idei év is úgy kezdődik, mint a 2020-as – nem kell, ezért nincs ára a krumplinak.

Az időjárás is rátett egy lapáttal, mert a hideg májust követő hirtelen felmelegedés sokkolta a növényeket
Az időjárás is rátett egy lapáttal, mert a hideg májust követő hirtelen felmelegedés sokkolta a növényeket (Fotó: Pixabay)

Erre még az időjárás is rátett egy lapáttal, mert a hideg májust követő hirtelen felmelegedés sokkolta a növényeket. A burgonya 28 fok felett amúgy is leáll, nem képez gumót és nem növekszik.

A burgonyatermesztés gazdaságosságának kiélezettségét a burgonyater­mesztés specifikus voltával is magyarázzák. Túl sok egyedi gépre van szükség hozzá, vagyis igen nagy a beruházási igénye. A búza stabilan megadja a pár száz euró nyereséget hektáronként. A burgonyánál ugyanez több ezer euróra is felugorhat – viszont ott az a de…

Beruházni, beruházni, beruházni

Márpedig ahhoz, hogy a burgonyát meg tudják termelni és mosva-csomagolva szállíthassák az üzletláncoknak, több mint 2 millió eurót kellett beruházniuk – úgy, hogy a tisztító-csomagoló sor gépeinek a felét otthon alakították ki vagy át.

Például a klasszikus rázó osztályozó agyontörte a burgonyát, ezért átépítették gumihengeresre. És nemcsak a mechanikáját, hanem az elektronikáját is.

Büszkén mutatják a gazdaság legutóbbi szerzeményét, egy robotkart, ami a zsákokat raklapra pakolja. Természetesen ezt is átalakították, hogy ládákat is tudjanak pakolni vele, azonkívül a zsákokat fóliával is bevonja.

Amikor tudtak, pályáztak, de a pályázatokhoz önerő is kell, és a burgonya hozama nem kiszámítható. 2007-ben uniós támogatás segítségével alakítottak klimatizált raktárrá egy istállót, illetve fogadótartályokkal és szállítószalagokkal szerelték fel. A magyar állam által elindított Baross Program keretében szintén sikeresen pályáztak, abból a csomagolósor mérőegységéhez kaptak támogatást.

A Baross Programból kapott támogatás segítségével szereztek be dízeles mobilszivattyúkat, amelyekkel óránként 500 köbméter vizet tudnak kijuttatni egy közeli csatornából. Eredményeiken meglátszik az öntözés: a korai burgonyát 200 mázsa/hektár körül kezdik el szedni, az összátlag pedig 350–380 mázsa körül alakul.

Eladni művészet – itt is

Az értékesítésről Sámson Enikő elmondta, hogy az évek során megváltozott a vevőkörük. Húsz éve még mintegy száz piacos kisvállalkozó vásárlójuk volt, most már egy sincs, csak az üzletláncok. Öt további termelővel szövetkezetbe tömörültek, hogy szállítsanak nekik.

Úgy látják, hogy csökkent egyrészt a fogyasztás, kevesebbet főznek otthon az emberek, másrészt ma már nem spájzolnak be burgonyából.

A korai és a kései ára közötti különbség mára eltűnt. A ‘90-es években is 6 koronát és most is 20 centet kapnak a késeiért
A korai és a kései ára közötti különbség mára eltűnt. A ‘90-es években is 6 koronát és most is 20 centet kapnak a késeiért (Fotó: Pixabay)

Sámsonék mintegy 20–30 hektár burgonyát tudnak koraiként értékesíteni, csakhogy – mint elmondták – a korai és a kései ára közötti különbség mára eltűnt. A ‘90-es években is 6 koronát és most is 20 centet kapnak a késeiért. Az árkülönbség csak a termelői piacon maradt meg. Javarészt amúgy is eltűntek a burgonyát kisebb területen termesztők. Akadnak ilyenek, de ők leginkább ritkaságszámba menő kivételek, piacosok stb.

Legnagyobb konkurenseiknek nem a szlovákiai termelőket tartják, hanem a külföldi behozatalt. Tavaly például a Németországból beszállított krumpli verte le az árakat Szlovákiában. A német gazdák megkapták érte a 26 eurócentet – náluk mégis 8 centért kínálták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás