Hirdetés
Magyar lesz a világ hetedik legnagyobb pulyka tenyésztojás előállítója
A legkorszerűbb technológiával felszerelt, lehető legmagasabb fokon automatizált és a legszigorúbb állategészségügyi feltételeknek megfelelő hatékony telepek létrehozása jelenti a hazai baromfiágazat alapanyagtermelésének legfontosabb fejlődési feltételét. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Heves megyei Tarnalelesz település új pulykatelepének ünnepélyes átadóján elmondta, hogy a mintegy 1 milliárd 300 millió forint értékű beruházáshoz a Nagisz Csoport mintegy 650 millió forint támogatást nyert el vidékfejlesztési forrásból.
A cégcsoport 2021 június végén adta be pályázatát az állattartó telep fejlesztésére, amelynek decemberi pozitív elbírálása után négy hónappal már az üzem átadójára is sor kerülhetett - írta az Agrárminisztérium.

A baromfiszektor nehézségekből való kilábalásához és az európai versenytársakkal történő lépéstartáshoz a Megújuló vidék, megújuló agrárium program komoly segítséget jelent, hiszen abban az állattartás fontos és hangsúlyos elemként szerepel - írták. 2021-ben 423 milliárd forintnyi döntés született állattartó telepek felújításához és létrehozásához kapcsolódóan. Ezen belül 143 milliárd forint a baromfiágazat által eredményesen pályázott összeg. Ez is mutatja, hogy az ágazatban jelentős a fejlesztési igény. A kormány pedig elkötelezett abban, hogy a beruházási elképzeléseket és azok megvalósulását a megnehezedett beruházási környezetben is támogassa – fogalmazott Feldman Zsolt.
A drágulás ellenére is haladhat a fejlesztés
A közlemény szerint az értékteremtő gazdasági beruházások 2023-ban is folytatódnak, a pályázatok gyors elbírálásával pedig komoly segítséget kapnak a folyamatosan dráguló költségekkel kivitelezhető fejlesztéseket megvalósító gazdálkodók. Az állattartás, az élelmiszertermelés- és feldolgozás támogatása, a vidékfejlesztési források felhasználása új lehetőségeket teremt a vidéki térségek termelő infrastruktúrájának fejlesztésére, új munkahelyek létesítésére.
Hagyomány a magyar pulykatenyésztés
Az OTP Csoport tagja, a Nagisz Zrt. és jogelődje mintegy 50 éve foglalkozik pulykatenyésztéssel. Évi 13,5 millió tenyésztojást állítanak elő, ebből 4 millió tojás keltetésre használnak, a többit bel- és külföldön értékesítik.
Az új beruházással cél az évi 15 millió tenyésztojás előállítása, amivel a világ hetedik legnagyobb pulyka tenyésztojás előállítójává válik.
Ehhez biztosít teret az új telephely, amely három, összesen 3600 négyzetméteren mintegy 3000 pulyka előnevelésére alkalmas. Az állományt teljesen automatizált, korszerű etető, itató, szellőztető, fűtő, hűtőrendszerrel ellátott istállóban tartják, amely az állatjóléti és környezetvédelmi normatíváknak maradéktalanul megfelel - írta a közlemény.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés