Hirdetés
Magyar pásztorkutyák terelőversenye lesz Baranyában
A Baranya megyei Szaporcán, az Ős-Dráva Látogatóközpontban rendezik meg augusztus 14-én, szombaton a magyar pásztorkutyák terelőversenyét. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága közleményében azt írták, hogy az egész napos rendezvényen a magyar pásztorkutyák az őshonos juhok hajtásában és terelésében versenyeznek majd. Az ormánsági eseményen az odalátogatók használat közben nézhetik meg a hagyományos pásztorviseleteket és eszközöket, valamint testközelből ismerhetik meg a pásztoréletet.
Az eseményt rendező Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság látógatóhelyszínén az őshonos pásztorkutyák közül a mudik számára speciális kiállítást és tenyészszemlét is tartanak, így a fajta után érdeklődők a legszebb egyedekkel is találkozhatnak. A programokon mód nyílik olyan pásztorkutyák terelési képességének felmérésére is, amelyek még sohasem tereltek juhokat. A közönséget mindezek mellett íjászati és lovas bemutatóval, madár- és természetvédelmi előadással is várják.

A magyar pásztorkutyák terelőversenyének programjai:
- 9.00 Regisztráció versenyzők részére
- 9.30 Megnyitó
- 10.00 Terelőverseny MEOESZ szabályok alapján - Terelőbíró: Dr. Keve Gábor
- 10.00 Fényes Mudi Klub speciális CAC kiállítás, tenyészszemle és B regisztráció - bíró: Vinnai András
- 11.00 Íjászbemutató - Daróczi Zsolt és barátai
- 12.00 Régi pásztoreszközök bemutatója
- 13.00 Mi is a madárrepatriáló? Érdekességek a madárvédelemről, természetvédelemről
- 14.00 Shagya arab lovak bemutatása
- 15.00 eredményhirdetés
A nap folyamán Terelési képességvizsga (ösztönpróba) is lesz.
A versenyzők ezen a hivatkozáson tudnak nevezni.
Belépő a látogatóközpontba a rendezvény napján:
- felnőtteknek: 1000 Ft/fő
- diákoknak, nyugdíjasoknak, 3-12 éves gyermekeknek: 700 Ft/fő
A versenyre regisztráló, tenyészszemlén, ösztönpróbán és a Mudi Klubkiállításon résztvevő, kutyával érkezők számára (1 fő/kutya) a belépés ingyenes az Ős-Dráva Látogatóközpontba.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés