Hirdetés
Magyarországra is megjött a paradicsom barna termés-ráncosodás vírus
A paradicsomot és paprikát is károsító paradicsom barna termés-ráncosodás vírus (ToBRFV) 2018. óta ismert károsító Európában. Az Európai Unióban Spanyolországban Franciaországban és Hollandiában jelent meg. 2020-ra elérte az összes ismert, illetve nagyobb kertészeti kultúrával rendelkező európai országot, hivatalosan 14 tagállamban mutatták már ki a vírus jelenlétét. Hazánkban idén bukkant fel két kertészeti vállalkozás egy-egy telephelyén, Csongrád-Csanád megyében egy 5,2 hektáros és Győr-Moson-Sopron megyében egy 6,2 hektár nagyságú üvegházból vett mintákból mutatták ki.
A FruitVeB számolt be róla, hogy a károsító jelen ismereteik szerint csak ezen a két telepen van jelen, a széles körű hatósági mintavételezés során új fertőzést nem találtak. Sajtóközleményükben arról írtak, hogy a fertőzés reményeik szerint lokalizálódott a két helyszínen, és rohamos szétterjedése nem következik be az országban. A kórokozó levegőben nem terjed, csak valamilyen hordozóval, például fertőzött növényi résszel érintkezett zöldséges rekesszel vihető át egyik kertészeti üzemből a másikba. A kórokozó áthurcolása a rekeszek és egyéb, az árumozgatáshoz, szállításhoz szükséges eszközök okszerű fertőtlenítésével megakadályozható.

Vírusnövekedés
A paradicsomvírusok több évtizede jelen vannak Európában, az intenzívebb termesztéstechnológiák és a nagyobb termesztőfelületek elterjedésével a vírusok száma is megnőtt. Ezek károkozására az évek során megoldásokat lehetett találni, így a terméket megvásárló fogyasztó nem találkozik annak hatásaival. Jellemző tünetek vírusok esetében a növények levél- illetve termésszínének elváltozásai és a növény általános kondíciójának gyengülése. Mivel a növényvírusok semmilyen formában nem károsak sem az állati, sem az emberi egészségre, kártételeik csak a termelőknél jelentkeznek és kizárólag gazdasági hatással bírnak. A legeredményesebb védekezési mód ellenük a megelőzés fertőtlenítéssel és okszerű fajtanemesítéssel. A különböző zöldségfajokhoz kapcsolódó fajtanemesítés egy folyamatosan fejlődő üzletág, a fajtákat úgy nemesítik, hogy ellenállóvá váljanak a különböző vírusokkal szemben. Évről-évre új fajták jelennek meg, melyek már ellenállók az új károsítókkal szemben is. Így van ez a 3 éve Európában és idén hazánkban is megjelent ToBRFV esetében is. Már kaphatóak olyan paradicsomfajták, melyek rezisztensek erre a vírusra. Ugyanezen nemesítők munkájának köszönhető a paradicsomoknál tapasztalható óriási fajtaválaszték és az utóbbi években nagy teret nyerő, oly népszerű szín és ízvilággal rendelkező cherry fajtatípusok is.
A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet közleményében egyértelműsítette, hogy a barna termés-ráncosodás vírus Magyarországon nincs szétterjedve, jelenleg két kertészetben van jelen. Elmondható, hogy Európában az elmúlt 3 év tapasztalatai alapján a vírus jelentős terméskiesést nem okozott. Az érintett országokban a károsító felszámolása eredményesen megtörtént vagy jelenléte nem erősödött. A FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közleménye felhívta a lakosság figyelmét, hogy
a paradicsom barna termés-ráncosodás vírus az emberi egészségre semmilyen negatív hatást nem gyakorol.
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés