Hirdetés
Maradnak az ellenőrzések az új fakitermelési szabályok szerint is
Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ugyanúgy ellenőrizni fognak minden fakitermelést, mint eddig - mondta Zambó Péter. Az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a részletekről. A politikus azt mondta, minden benyújtott fakitermelési terv előtt helyszíni bejárást tartanak a szakemberek, és döntenek arról, hogy engedélyezik-e az erdőgazdálkodónak a fakitermelést.
"Amit most a jogszabályokban megnyitottunk, az a vészhelyzetre vonatkozó intézkedéseket vetíti előre, ha viszonylag gyorsan nagy mennyiségű fára lenne szüksége lenne az országnak" - fogalmazott. Az államtitkár közölte, hogy a 2022-es tervek értelmében az év hátralévő részében 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelését fogják elvégezni az állami erdőgazdálkodók. Továbbá számítanak a magánerdő-gazdálkodók által kitermelt tűzifára is.

A politikus elmondása szerint jelenleg 3,8 millió köbméter akácfa kitermelésére van legális lehetőség, nem védett és nem NATURA 2000 védett területen. Ha szükség van rá, akkor ezeket a területeket veszik előre. Magyarországnak nagyjából 400 millió köbméter élőfakészlete van, ennek gyarapodása átlagosan 13 millió köbméter évente. Ebből a 13 millió köbméterből termelnek ki az állami és a magánerdő-gazdálkodók közel átlagosan 8-8,5 millió köbmétert évente, amiből 3-4 millió köbméter tűzifa. Tehát közel 4-4,5 millió köbméter tartalék van a rendszerben - mondta.
Az illetékes szakemberek a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is ellenőrizni fognak minden fakitermelést.
Előrehozott kitermelési időszak
Jelezte, hogy az sem fog gondot okozni, hogy két héttel előrébb hozták a kitermelési idő kezdetét, a folyamatot meg lehet kezdeni most augusztusban is a talaj és a madárvilág károsítása nélkül. Ezzel az előrehozott termeléssel 100-150 ezer köbméter fát lehet letermelni, így 90 nap múlva ez a mennyiség már száraz tűzifaként kerülhet piacra - mondta. Az államtitkár szerint a magánerdő-gazdálkodóknál szintén a törvényi előírások szerint zajlanak a fakitermelési folyamatok, őket is ellenőrzi az erdészeti hatóság.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés