A közvélekedésben a tavasz a veteményezés, a nyár a sok öntözés, az ősz a betakarítás időszaka. Akadnak azonban kivételek. Több olyan növény is van, amit így nyár vége felé vetve – rövid tenyészidejének köszönhetően – még idén betakaríthatunk. Érdemes az ilyen másodvetésekbe belekezdeni, mert a terület jobb kihasználtsága mellett így a konyhakertből ősszel is számíthatunk friss zöldségekre...

A haszonkerti növények óriási fajtaválasztékának köszönhetően ezek az időszakok összekeverednek, hiszen rövid tenyészidejű zöldségeket még júliusban és augusztusban is vethetünk, természetesen akkor, ha az öntözésük megoldott.

Terjedőben lévő újdonság a mizuna (vagy mizume), új keletű magyar nevén mustársaláta, mely 35 napos ciklusokban termeszthető
Terjedőben lévő újdonság a mizuna (vagy mizume), új keletű magyar nevén mustársaláta, mely 35 napos ciklusokban termeszthető (Fotó: Pixabay)

Nem érdemes üresen hagyni a területet

A rövid tenyészidejű tavaszi zöldségek (hónapos retek, borsó, saláta) letermése után nem érdemes üresen hagyni a területet. Ezek után már májusban-júniusban felszabadul a terület, és ha nem hasznosítjuk azt, akkor a gyommentesítéséről kell gondoskodnunk. Ami nagyjából ugyanannyi munka, mint ha valamit nevelnénk is ott – fogalmaz a magyarmezogazdasag.hu írása.

 Számos olyan zöldségnövényünk van, amely nyári vetéssel még a fagyok előtt szedhető, mert ugyanolyan rövid tenyészidejű, mint a tavaszi elővetemények.

Azokat a növényeket nevezzük másodnövénynek az adott területen, amelyek egy vegetációs időn belül már egy letermett kultúra helyére kerülnek.

Legyen a főnövény és a másodnövény is rövid tenyészidejű!

Annak érdekében, hogy mindkét növény – azaz a főnövény és a másodnövény is – beérjen, szükségszerű, hogy mindkettő viszonylag gyors fejlődésű, rövid tenyészidejű legyen. Ezért másodvetésre a hosszú tenyészidejű vagy a fagyokig termő zöldségek, mint a paprika, paradicsom, padlizsán, cukkini stb. szóba sem jönnek.

Káposzták és karalábék közül is a kisebb méretű, de rövidebb tenyészidejű fajták válhatnak be erre a célra. Egyre nagyobb trend a tépősaláták fogyasztása, amelyeknél nem kell megvárni a fejesedét, hanem a levelek folyamatosan szedhetők a tövekről.

Terjedőben lévő újdonság a mizuna (vagy mizume), új keletű magyar nevén mustársaláta, mely 35 napos ciklusokban termeszthető. A keléstől számított ennyi idő elteltével már fogyaszthatjuk pikáns leveleit, majd virágzik, és magot is hoz. Mindezt kicsit több mint egy hónap alatt. Egy év alatt akár 4-5 nemzedékét is felnevelhetjük, vagy ha télen ablakban is hajtatjuk, akkor akár 9-12 nemzedék is összejöhet – tehát kiváló növény, amely télen-nyáron friss zöldet biztosít a konyhához.

Sok minden alkalmas nyári vetésre

Cékla esetén tárolásra a hosszú tenyészidejű fajtákat július közepén kell vetni. A rövid tenyészidejű fajták augusztus elejéig vethetők.

Fejes salátát, ha augusztus közepén vetünk, még lesz belőle szedhető példányunk a fagyok előtt, ha nem is fejesedik be. 

Az endívia saláta (őszi) legkésőbb július végén ültethető.

Az őszi és téli retek augusztus közepén, őszi hónapos retek szeptember elején vethető még az évben utoljára.

Érdemes lehet még gyors tenyészidejű spenótot, például új-zélandi spenótot vetni, mert az a fagyok előtt akár becserepezve bevihető a házba is.

A most vetett snidling is később télire becserepezhető lesz, csakúgy, mint több zöldfűszer (bazsalikom, oregánó, rukkola).

Az ilyenkor ültetett dughagymából őszre zöldhagymánk lesz...

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás