Az elmúlt évek során a termékek, így az élelmiszerek csomagolásával kapcsolatos környezetvédelmi problémák orvoslása és az újrahasznosítás hatékonyságának növelése érdekében, egy uniós irányelv útmutatása alapján az összes tagállamban, így Magyarországon is bevezetik az úgynevezett kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert (EPR).

Az már hazai sajátosság – áll a Felelős Élelmiszergyártók Szövetségének (FÉSZ) közleményében –, hogy 2023. július 1-jétől nem az állam vagy piaci szereplők által alapított nonprofit irányító szervezet, hanem a MOL által működtetett koncessziós társaság fogja kollektívan teljesíteni a szükséges visszagyűjtési és hasznosítási feladatokat a gyártók nevében.

 A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani.
A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani. (Fotó: Pixabay)

Hatékonyabb és olcsóbb lenne a piaci alapon való működtetés

A piaci szereplők eleve hatékonyabbnak és olcsóbbnak tartották volna a feladatok végrehajtását a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, piaci alapokon működtetni. Ezért a koncessziós tervekkel kapcsolatos aggályaikat az élelmiszergyártók is folyamatosan jelezték a hazai jogalkotók számára.

A félelmeik sajnos máris beigazolódni látszanak, mert a koncessziós megoldás hatékony működőképességének megkérdőjelezhetősége mellett nagy érvágást jelent majd a gyártók számára, hogy július 1-jétől az eddig erre a célra befizetett környezetvédelmi termékdíj összegének a többszörösét, 3-5-ször, bizonyos esetekben akár 10-szer annyit kell majd fizetniük az egyes csomagolóanyagok után.

A gyártókat képviselő szakmai szervezeteket sem vonták be a díjtételek kialakításába, így nem világos a költségviselők számára, hogy mi alapján kerültek meghatározásra az új díjtételek, következésképpen az sem látható, hogy érvényesül-e az az európai uniós irányelv, amely szerint csak a tényleges, indokolt költségeket tartalmazhatná a díj.

Kettős önköltségnövekedés

A gyártók önköltségnövekedése kettős; nemcsak a boltba kerülő csomagolt élelmiszerek csomagolására kell magasabb díjat fizetniük, de a teljes termelési és ellátási lánc mentén a csomagolások minden elemére magasabb költségek rakódnak. A gyártók kénytelenek lesznek az élelmiszerek átadási árában ezt a költségemelkedést érvényesíteni, amit a kiskereskedők saját megnövekedett terheik miatt szintén kénytelenek lehetnek a fogyasztók felé áthárítani.

Magyarán az élelmiszerárak további növekedése várható a július 1-jétől bevezetendő magas díjak miatt. Ez a költségnövekedés is további negatív hatással lehet a hazai élelmiszerpiacra, tovább erősítve az ársapkák és a kötelező akciózás kártékony piactorzító hatásait.

A díjak auditált felülvizsgálatára és jelentős csökkentésére van szükség

Mindezek alapján a FÉSZ meggyőződése, hogy az élelmiszerárak további emelkedésének megakadályozása, valamint a hazai élelmiszeripari vállalkozások talpon maradásának és versenyképességének biztosítása érdekében a díjak auditált felülvizsgálatára és jelentős csökkentésére van szükség. Szövetségünk ezért sürgős egyeztetést javasol a kormányzat és a gyártók érdekképviseleti szervei között.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás