Módosítottak a rezsicsökkentéssel kapcsolatos szabályokon, amire a régiónként eltérő fűtőérték miatt vált szükségessé. Mostantól elsősorban a fűtőérték és nem a felhasznált mennyiség lesz a döntő – derült ki a Magyar Közlönyben megjelent legújabb rendeletből.

Az egyértelműség miatt és az igazságosság nevében, 7,6 százalékkal, 63 645 MJ-ra megemelik azt a hőmennyiségkorlátot, amit augusztus 1-től a 102 forint/m3 körüli rezsicsökkentett áron kaphatnak a háztartások. Így csak az e feletti részre kell kifizetni a 732,4, illetve 752,5 forint/m3-es lakossági piaci árat.

Mostantól elsősorban a fűtőérték és nem a felhasznált mennyiség lesz a döntő (Fotó: Pixabay)

A mostani szabályváltozás lehetővé teszi, hogy minden háztartásnak jár éves szinten 63 645 MJ-nyi hőmennyiség. Ez az érték azokon a településeken, ahol a gáz fűtőértéke magas, legalább 1729 köbméternyi gázt jelent, ám a legrosszabb fűtőértékű gáz esetében akár több száz köbméterrel több felhasználást is jelenthet.

Tehát, mostantól azt, hogy mennyivel nőhet a rezsicsökkentett értéken belül a gázfelhasználás, a fűtőérték fogja eldönteni. Ezt az adat egyébként a számlarészletező felső sarkában található, és Fűtőérték MJ/m3 rubrika a neve. 

Elemzők szerint a módosításra azért került sor, hogy a 1729 köbméteres éves gázfogyasztási korláthoz már ne kelljen hozzányúlni, de az országban felhasznált gáz eltérő fűtőerejéből adódó igazságtalanságot ki lehessen küszöbölni. Ezért emelte meg a kormány a hőmennyiség felső plafonját.

A gáz fűtőértéke egyrészt a keverési arányokon múlik, amik régiónként eltérnek, hiszen nem mindegy, hogy korábban tárolták-e a felhasznált gázt, vagy itthon termelték, illetve importálták. Másrészt minden mérési ponton különbözik a légköri nyomás.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás