Stratégiai megállapodást kötött három vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet a magyarországi vállalkozások hatékonyabb támogatása érdekében. Az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IFKA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. vezetői a megállapodást Budapesten írták alá. Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára szerint így a hazai kis- és középvállalkozói (kkv) szektor számára egy platformon lesznek elérhetőek a finanszírozási lehetőségek és a szakmai támogatási eszközök.

Az államtitkár szerint elsődleges cél, hogy új lendületet kapjon a hazai vállalkozásfejlesztés intézményrendszere, és ennek a hazai kkv-k legyenek a nyertesei. Lóga Máté elmondása szerint a következő hónapokban az iparfejlesztés támogatására létrejött IFKA három fő területre kíván koncentrálni, így a vállalati szektor zöld átállására, a fenntarthatóságra, energiahatékonyságra, valamint a beszállítói láncok megerősítésére. A megállapodással a zöld átállás elősegítésében már eddig felhalmozott tudást a gyakorlatban is szeretnék érvényesíteni - tette hozzá a politikus.

Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Szabados Richárd, az IFKA ügyvezető igazgatója, Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára és Eppel János, a VOSZ elnöke (b-j) az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IKFA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban 2023. június 29-én. MTI/Soós Lajos
Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója, Szabados Richárd, az IFKA ügyvezető igazgatója, Lóga Máté, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) gazdaságfejlesztésért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős államtitkára és Eppel János, a VOSZ elnöke (b-j) az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. (IKFA), a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a KAVOSZ Zrt. stratégiai együttműködési megállapodásának aláírásán a Gazdaságfejlesztési Minisztériumban 2023. június 29-én. MTI/Soós Lajos

Lóga Máté a Széchenyi Kártya program idei eredményeiről elmondta: június végéig 26 ezer hitelkérelmet fogadtak be, összesen 1000 milliárd forint értékben. Ennek 63 százaléka folyószámlahitel, 19 százaléka forgóeszköz, 8,8 százalék beruházási hitel. A befogadott hitelkérelmek 43 százalékára kötöttek szerződést.

Új keretrendszer

Szabados Richárd, az IFKA ügyvezető igazgatója kifejtette, hogy a megállapodással létrejön egy keretrendszer, amely meghatározza a magyar vállalkozásfejlesztés intézményrendszerét a jövőben. Megfogalmazása szerint az a küldetésük, hogy összekössék az adatbázisaikat a VOSZ-szal és a KAVOSZ-szal, minél több információ jusson el a cégekhez egy helyről a forrásokról és a pályázatokról. A zöld átállás mellett további fontos feladatnak nevezte a vállalkozások generációváltásának támogatását, a hazai és uniós támogatások, nemzetközi projektek kezelését.

Egyesített adatbázisok és koncentrált támogató rendszer

Eppel János, a VOSZ elnöke arról beszélt, hogy az adatbázisok egyesítésével fel tudják mérni a vállalkozások valós igényeit. Az újonnan létrehozott intézményrendszerrel a rendelkezésre álló forrásokat a kiválasztott innovatív témák mentén szeretnék visszaforgatni a magyar vállalkozások fejlesztésére - emelte ki.

Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója a megállapodást egyedülállónak nevezte abban a tekintetben, hogy létrejön egy felület, ahol a vállalkozásokat támogató összes eszköz koncentráltan jelenik meg. Kitért arra is, hogy a KAVOSZ hamarosan egy 12 pontos pénzügyi tudatosságot fejlesztő programmal áll elő. A következő időszak legfontosabb témájának a zöldítést és a fenntarthatóságot nevezte.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás