Pest vármegye nyugati felén, a szobi térségben komoly hagyományai vannak a zöldség- és gyümölcstermelésnek. Ezért mindig nagy jelentősége van az olyan törekvéseknek, amelyek lehetővé teszik, hogy helyben kerüljenek feldolgozásra helyi termékek, illetve azok helyben piacra is találjanak. Egyebek között ezt a célt kívánja szolgálni a Szobi Helyi Termelői Piac. A piac a Vidékfejlesztési Program VP6-7.2.1-7.4.1.3-17-es felhívásának támogatásával valósult meg, melyre a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 42 279 766 forint támogatást nyert.

A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat írta meg, hogy a kézműves hagyományok továbbvitele kulcsfontosságú, ezért alapvető feladat, hogy segítsék a kézműves portékák előállítását és értékesítését is. A tradicionális termékek előállításának és forgalmazásának nagy szerepe van a munkahelyek megőrzésében és újak létrehozásában, a vállalkozások teremtésében. Támogatják a vidék gazdasági fellendülését, ezért minden törekvés, amely előmozdítja a helyi termék előállítás hagyományának továbbvitelét, a helyi termékek változatos kínálatát és piacra jutását, nagy jelentőséggel bír a térség számára. Ezt a célt kívánja szolgálni a Szobi Helyi Termelői Piac.

Húsáruk a Szobi Helyi Termelői Piac egyik pultján - Fotó: Börzsönyi Piactér
Húsáruk a Szobi Helyi Termelői Piac egyik pultján - Fotó: Börzsönyi Piactér

A Szobi Helyi Termelői Piac a Vidékfejlesztési Program VP6-7.2.1-7.4.1.3-17-es felhívásának támogatásával valósult meg. A feladatra a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 42 279 766 forint támogatást nyert.

A múlt és az igények

Már az elmúlt években is működött Szobon termelői piac, de csak szezonális jelleggel, április és október között, ideiglenes helyen. A korábbi piac jóval kisebb területen működött és infrastruktúrája sem volt megfelelő erre a célra, a nehéz parkolási lehetőség és a nehezen megközelíthető mosdók miatt. Az Egyesület ezért úgy döntött - látva a keresletet a korábbi szezonális piac működése alatti tapasztalatok alapján -, hogy egy tágas, megfelelő infrastruktúrával rendelkező épületben valósítja meg az új és állandó piacteret. Szob város Önkormányzatával együttműködve, valamint többször egyeztetve végül Szobon, a Duna parton, szép környezetben, a Park utca 1. szám alatti épületre esett a választás. 

A szlovák határon túlról, a Felvidékről is várják a termelőket

Elhelyezkedéséből adódóan a térség számára mindig kiemelkedő fontosságú volt a határon átnyúló kapcsolatok ápolása, ezt elősegítve az Egyesület részt kíván venni a határon átnyúló piaci kapcsolatok erősítésében is oly módon, hogy a határon túli termelők számára is helyet biztosít az új piactéren. Ezzel lehetőséget ad a helyi tradíciók kölcsönös megismerésére, valamint a gazdasági kapcsolatok további erősítésére.

a Szobi Helyi Termelői Piac. A piac a Vidékfejlesztési Program VP6-7.2.1-7.4.1.3-17-es felhívásának támogatásával valósult meg, melyre a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 42 279 766 forint támogatást nyert
a Szobi Helyi Termelői Piac. A piac a Vidékfejlesztési Program VP6-7.2.1-7.4.1.3-17-es felhívásának támogatásával valósult meg, melyre a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 42 279 766 forint támogatást nyert

A Szobi Helyi Termelői Piac 2022 óta minden második héten pénteki napon, 15 órától 18 óráig, 241 négyzetméteren 25 fedett és fedetlen elárusítóhellyel, szociális helyiséggel, továbbá akadálymentesített mosdóval várja a termelőket és vásárlókat egyaránt.

Állandó és alkalmi termelőkkel igyekeznek a vásárlók igényeit kielégíteni, melyek elsősorban a húsáru, a tojás, a tejtermék, a zöldségfélék, a feldolgozott zöldség- és gyümölcskészítmények, az aszalványok és a kézműves termékek (pl. fonott kosár, kötött ruházat) iránt vannak. Időnként garázsvásárral is kiegészül a program - írták.

Az üzemeltetők bíznak abban, hogy az új piactér hamarosan az egyik legismertebb és leglátogatottabb helyi termelői értékesítési csatorna szerepét tölti majd be a Szobi járásban, kiemelt szerepet vállalva a térségi identitás erősítésében, valamint a helyi termék előállítás kultúrájának tovább örökítésében.

A Börzsönyi Piactér

A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület által üzemeltetett Börzsönyi Piactér egy olyan virtuális piactér, ami a mai, felpörgött és digitalizált világban helyettesíti a valódi vidéki piaci hangulatot. Beszélgetésre, tapasztalatcserére, hirdetésekre, recept megosztásra is van lehetőség a helyi termékek vásárlása mellett.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás