A teherautókra vonatkozó útdíj összege ezentúl a megtett távolságon alapul, így jobban érvényesül a „szennyező fizet” elve. Az Európai Parlament döntése zöld utat ad az uniós kormányokkal született megállapodásnak, amely a teherautókra és kamionokra a transzeurópai hálózat (TEN-T) részét képező utakon a tagállamok által kivethető úthasználati díjakat szabályozza. Ez nem teszi kötelezővé a tagállamok számára az országon belüli útdíjak bevezetését. Azonban akkor, ha egy kormány mégis úgy dönt, hogy országában díjkötelessé teszi a TEN-T utak használatát, az uniós szabályok szerint kell eljárnia.

Az Európai Parlament közleménye szerint a szabályok felülvizsgálatának az volt a célja, hogy a fizetendő díj összegét ezentúl az úthasználat időtartama helyett a távolsága határozza meg, mert ez a megközelítés jobban érvényre juttatja a „szennyező fizet” és a „felhasználó fizet” elveket. A képviselők elérték, hogy a TEN-T közlekedési törzshálózatot használó nehézgépjárművek (teherautók, kamionok és buszok) számára kötelező matricákat (azaz időalapú díjtételt) a tagállamok az új szabályok életbe lépésétől kezdődő 8 éven belül kivezessék, és helyettük távolságalapú díjakat alkalmazzanak. Ha azonban az új díjszabás adminisztratív és üzemeltetési költsége az úthálózat egyes részein a várható bevételekhez képest bizonyítottan aránytalanul magas lenne, akkor azon a szakaszon fenntartható az időalapú díjszabás.

Az Európai Parlament döntése értelmében a teherautók vonatkozó útdíj összege ezentúl a megtett távolságon alapul, így jobban érvényesül a „szennyező fizet” elve
Az Európai Parlament döntése értelmében a teherautók vonatkozó útdíj összege ezentúl a megtett távolságon alapul, így jobban érvényesül a „szennyező fizet” elve

Zöldebb útdíjak

A kevésbé környezetszennyező járművek elterjedésének felgyorsítása érdekében a tagállamoknak 2026-tól a teherautókra és buszokra azok szén-dioxid-kibocsátása, a furgonokra és minibuszokra pedig az Euro kibocsátáscsökkentési teljesítményük alapján különböző útdíjat kell megállapítaniuk. A zéró- vagy alacsony kibocsátású járművekre jelentősen alacsonyabb útdíjat kell majd előírni.

Útdíjak kisteherautókra és személyautókra

Az új szabályok értelmében a külföldről érkező, alkalmi úthasználókkal való méltányosság jegyében a személyautók matricáit rövidebb időtartamra (egy napra, egy hétre vagy 10 napra) is meg lehet majd váltani, árukat pedig maximálják. Azok az országok, amelyek az úthasználati díjat könnyebb járművekre - kisteherautókra, minibuszokra és személyautókra - is kiterjesztenék, választhatnak majd az idő-, vagy távolságalapú rendszer közül.

Nagyobb átláthatóság

A képviselők azt is elérték, hogy a tagállamok 3 évvel a szabályok életbe lépése után nyilvánosan beszámolnak majd az országukban kivetett útdíjak összegéről és arról, hogy hogyan használják fel a bevételt. A képviselők azt szeretnék, ha az útdíjból befolyó pénzek a fenntartható szállításhoz, infrastruktúrához és mobilitáshoz járulnának hozzá.

Giuseppe Ferrandino (S&D, Olaszország) jelentéstevő szerint:

„A teherautók időalapú matricájának kivezetése egységesíti majd a jelenleg zavaróan sokszínű rendszert. Arra sarkalljuk a fuvarozási ágazatot, hogy használjanak tisztább gépkocsikat. Nagyon örülök, hogy mindenféle forgalomban lévő járműtípusra sikerült kiharcolni az egynapos matricát, mert ennek köszönhetően az egy-egy országon csak átutazók is méltányos árat fizetnek majd. Ez az idegenforgalom szempontjából is jó hír: ezentúl nem járnak rosszul az útnak indulók.”

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás