Hirdetés
Méregdrágák a zöldségfélék – már a statisztika is ezt igazolja
A KSH adatai alapján egy év alatt 17 százalékkal drágult az átlagos zöldségkosár. Ilyenkor értékelődik fel igazán a kiskertben magunk termesztette zöldség! Igaz, hogy ott is jóval többe kerül ezek előállítása, hiszen igen sokat kellett öntözni, kapálni, és a gombák, a kártevők elleni védekezés költsége is megugrott.
A piacon, élelmiszerboltban járva és az árakat látva sokan az időjárást hibáztatják, s bizony nem alaptalanul. Néhány hete még a tavaszi száraz, de fagyos időjárást, aztán a hetekig tartó – most is jellemző – aszályos kánikulát, legutóbb pedig az özönvízszerű esőket, jégverést, szél- és viharkárt szenvedték meg a zöldségeskertek, szántóföldi területek.

Egyértelműen az időjárást okolják a legtöbben azért, hogy a zöldségek árai az egekben maradtak – írja többek között a szabadfold.hu. Pedig a szezon itt van a nyakunkon, szinte már minden terem, a legolcsóbbaknak kellene lenniük a szabadföldi termesztésben előállított finomságoknak – ám a boltokban, piacokon mégsem találkozunk ármérsékléssel. Sőt, egyes számítások szerint az egyik leginkább megdrágult termékkörről van szó!
Hiába drágul egyre a kártevők elleni védekezés, áldozni kell erre a célra, ha valaki ép termést akar látni a kertjében. Egy-egy permetezőgépnyi vegyszer ma már legalább 700-800 forint, és általában két, netán három fajtát használunk egyszerre. Vagyis egy-egy kezelés legalább 2000 forintba kerül!
A mostani meleg, párás időben pedig nem nélkülözhető a megelőző védekezés, mivel a már termő uborka-, paradicsom- vagy krumpliágyás néhány nap alatt képes tönkremenni – elég csak a levélbetegségekre, tetvesedésre, atkásodásra gondolni. Az egész év munkája kárba veszhet!
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés