Az ősszel újra eljött az az időszak, amikor a legtöbb megkeresést kapják a lakásokba repülő denevérekkel kapcsolatban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Mivel az erőforrásaik végesek, viszont az esetek nagy részében a szakemberek közreműködése nélkül is megoldható a probléma, néhány tanáccsal igyekeznek segíteni azoknak, akik ilyen kihívással szembesülnek otthonaikban. Mit tegyen az, akihez berepül a denevér?

A nyár végére az idén született fiatal állatok már mind kirepültek, így maguknak kell élelemről gondoskodniuk, valamint búvóhelyet találniuk, amiben –érthetően – még nincs nagy tapasztalatuk - írta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Az idősebb példányok is felszabadulnak az utódgondozás terhe alól, így szabadabban kóborolnak a táplálékforrásokat követve és gyakrabban keresnek ideiglenes szálláshelyeket.

Az ősszel újra eljött az az időszak, amikor a legtöbb megkeresést kapják a lakásokba repülő denevérekkel kapcsolatban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai
Az ősszel újra eljött az az időszak, amikor a legtöbb megkeresést kapják a lakásokba repülő denevérekkel kapcsolatban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai

Energiagyűjtés, néha rossz helyen

Eközben a téli álomra készülő denevérek igyekeznek az utolsó meleg napok rovarbőségét maximálisan kihasználni, hogy elegendő energiát halmozhassanak fel a hideg téli hónapok átvészeléséhez. Mindezek együttesen eredményezik azt, hogy a városi környezethez szokott, az emberekkel együtt élő fajok gyakrabban repülnek be akár a lámpára gyűlő zsákmány után. Akár nappali pihenőhelyet keresve az épületek olyan tereibe is, ahol korábban nem tapasztalták őket és ahol zavarják az embert, sőt, olykor magukat is veszélybe sodorják.

Az ilyen találkozások megelőzésére olcsó és hatékony megoldás a szúnyogháló felszerelése, ám ha ez nincs, akkor bizony előfordulhat, hogy betéved egy, vagy több denevér.

Mi a teendő az épületbe repülő denevérrel?

A szobába, lépcsőházba berepült a denevérek néha csak a fényre repülő zsákmányt követik és hamar ki is repülnek. Ám előfordul, hogy eközben a szobákban lévő apró tárgyak, a puha hangelnyelő felületek (szőnyegek, kárpitok, stb.) miatt elvesztik a tájékozódó képességüket. Ilyen esetben a legjobb megoldás, ha az összes ablakot kinyitjuk, a függönyöket széthúzzuk, hogy a lehető legszélesebb kijáratot biztosítsuk, majd a villanyt lekapcsoljuk, a szoba összes ajtaját becsukjuk és magára hagyjuk az állatot a szobában, hogy megnyugodva kirepüljön és folytassa a vadászatot.

A szobába, lépcsőházba berepült a denevérek néha csak a fényre repülő zsákmányt követik és hamar ki is repülnek
A szobába, lépcsőházba berepült a denevérek néha csak a fényre repülő zsákmányt követik és hamar ki is repülnek

Amennyiben több denevér kering a szobában vagy a lépcsőházban, és nappalra is bent maradnak, akkor valószínűleg (ideiglenes) szállásként tekintenek a helyre. A megoldás ilyenkor is hasonló az előzőekben leírtakhoz, azonban fontos, hogy az alkonyatkor vadászni induló állatok után a „berepülő nyílásokat” csukjuk be, hogy a hajnali lefekvéskor ne térhessenek vissza. Előfordulhat, hogy nem ürül ki a hely egy éjszaka alatt (például eső, lehűlés esetén), ilyenkor a következő alkonyatkor újra ki kell engedni a bent rekedteket.

Fekvő, nyugvó denevérek: segíteni kell őket a lakás elhagyásában

Amikor nem repülő denevérrel van dolgunk, akkor persze ez a megoldás nem működik. Ilyenkor muszáj aktívan segíteni az állatoknak, hogy elhagyják a lakást. 

Ebben az esetben a következők szerint érdemes eljárni:

Egy tiszta ronggyal vagy vastagabb kesztyűben fogjuk meg az állatot, és vigyük ki a szabadba olyan helyre, ahol árnyékban, kutya-macska által elérhetetlen helyen lehet. Ha erre nincs mód, helyezzük egy zárható, jól szellőző dobozba (egy kilyuggatott cipősdoboz remekül megfelel), tegyünk mellé lapos kupakban, tálkában egy kevés vizet és a lezárt dobozzal együtt helyezzük sötét, csendes helyre! Soha ne fogjuk meg, ne lógassuk a denevért a szárnyánál fogva! A csontjai, ízületei nagyon sérülékenyek és nehezen gyógyulnak. 

Fontos megjegyezni, hogy rendkívül csekély az esély arra, hogy Magyarországon fertőzést kapjunk egy denevértől, a veszettség kockázatát azonban komolyan kell venni, ezért puszta kézzel soha ne fogjuk meg a denevéreket! Ha nem tudjuk megfogni, vagy az állat gyaníthatóan sérült (kutyával, macskával találkozott), hálóba akadt, egérfogóba ragadt, esetleg épnek tűnik, de nem mégsem repül el, a Nemzeti Park Igazgatóság várja a telefonhívásokat az esetekről itt.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás