Karácsonykor vélhetően kétszer több mákos bejgli kerül a családi asztalra, mint a diótöltelékes. Az ok egyszerű: ma a piacokon egy kiló tisztított dió négy-ötezer forintba kerül, a mák viszont „csak” kétezerbe. Kevés a dió a tavaszi fagyok és az országossá váló buroklégykártétel miatt.

Szinte a teljes diótermést elpusztítja a kiskertekben az egy évtizede megjelent észak-amerikai dióburokfúró légy. Másfél hónapig rajzik, ezalatt kellene folyamatosan védekezni, permetezni ellene, ami a kiskerti, gyakorta 8-15 méteres fák esetében lehetetlen vállalkozás.

A piacokon egy kiló pucolt dióbélért már 5 ezer forintot is elkérnek, de 4 ezer alatt biztosan nem kapunk. Tavaly ilyenkor még 500-700 forinttal volt kisebb az ár
A Apiacokon egy kiló pucolt dióbélért már 5 ezer forintot is elkérnek, de 4 ezer alatt biztosan nem kapunk. Tavaly ilyenkor még 500-700 forinttal volt kisebb az ár (Fotó: Pixabay)

A kártevő az egész Dunántúlon tarol, a keleti országrész még nem annyira érintett, de a felmérések szerint az apró szárnyas rovar terjed, így szinte biztos, hogy egy-két éven belül ott is általános lesz a kártétele, ami akár száz százalék is lehet – figyelmeztet a szabadfold.hu Gazdanet rovatának írása.

A kártevő az egész Dunántúlon tarol

A nagyobb ültetvények képesek a dió kártevőjét száműzni, ott viszont – mondhatni, a tavalyi eset megismétlődésével – az idén is a terméscsökkenést okozó tavaszi fagy miatt kicsi a termés.

Így nem véletlen, hogy a piacokon egy kiló pucolt dióbélért már 5 ezer forintot is elkérnek, de 4 ezer alatt biztosan nem kapunk. Tavaly ilyenkor még 500-700 forinttal volt kisebb az ár, pedig akkor is a korábban szokásos mennyiségnek csak a fele termett meg.

A tavaszi fagy veszélyei

A helyzetre két megoldás akad. A háziasszonyok vagy – aprított napraforgót tartalmazó – diópótlót használnak, vagy növelik az olcsóbb mákkal töltött sütemények arányát az ünnepek idején. Mákból egyébként nincs hiány. Bár az utóbbi években csökkent a termesztése, de évi 3-4 ezer tonnányi összterméssel és az importtal a kínálat folyamatos. A boltokban ma kilónként 1800–2300 forintos árakat látni – ez a nyers mákra vonatkozik, az őröltért többet kérnek.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás