A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara cikksorozatának második része a vezetési idők, a szünetek és a pihenőidők betartásával, a termények időben legrövidebb úton történő szállításának biztosításával, valamint a mezőgazdasági gépjárművek szélességi méret problémájának megoldási lehetőségeivel és azokra tett javaslataival foglalkozik. A szervezet szerint a változtatások egyértelműen előnyére válnának a gazdatársadalomnak.

Jelentős akadály a termelői munkavégzés során, hogy a 24 órás cikluson belül, a gépjárművezetőnek a munkakezdésétől kezdve egy 11 órás pihenőidőt kell tartania - írta a NAK. A mezőgazdasági termények szállítmányozásának sajátossága, hogy a rakodás, a billentés és a várakozás arányaiban több időt vesz igénybe, mint az áru közúti fuvarozása. Az 561/2006/EK rendelet mentességet biztosít ez alól a mezőgazdaság, a kertészet, az erdőgazdálkodás, a földművelés vagy a halászat területén működő vállalkozások által járművezető nélkül használt vagy bérelt járművek saját tevékenységi körükkel kapcsolatos áruszállítás esetén a vállalkozás telephelyétől számított 100 kilométer sugarú körön belül. A NAK szerint ez csak a nagyobb vállalkozások számára biztosít megoldást, ugyanakkor a kisebb gazdálkodók nem rendelkeznek saját fuvareszközökkel. Így fuvarozókat alkalmaznak, akikre viszont nem vonatkozik ez a mentesség. Ezzel a problémával az EU-csatlakozásunk óta küzdenek a hazai termelők.

Sok gazdálkodó örülne annak, ha a NAK javaslatai alapján módosítanák a mezőgazdasági gépek közúti közlekedésének szabályait - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tápióbicske
Sok gazdálkodó örülne annak, ha a NAK javaslatai alapján módosítanák a mezőgazdasági gépek közúti közlekedésének szabályait - Fotó: Magro.hu, CSZS, Tápióbicske

Mentesség volna jó

Ezért a NAK javasolja, hogy a termőföldtől a célüzembe történő mezőgazdasági terményszállítást mentesítsék az ide vonatkozó rendelet hatálya alól. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium segítségével kérvényezik az Uniót, hogy biztosítson mentességet az ilyen tevékenységekre, időszakokra a szállítás során a pihenőidő tekintetében, természetesen a munka törvénykönyvének figyelembevétele mellett.

Útdíjfizetés, útvonalak a mezőgazdasági gépek számára

A második pont a HU-GO útdíj fizetőrendszerrel kapcsolatos észrevétellel foglalkozik. Eszerint a program az útvonal tervezésekor a vállalkozások által optimálisnak ítélt útvonaltól gyakran időben és távolságban is sokkal hosszabb (pl. autópályák) és költségesebb útvonalat ad meg. Ez komoly problémát jelent a gyorsan romló mezőgazdasági termények szállítása esetén, ahol néhány órán belül feldolgozásra kell, hogy kerüljön a termék, mert ellenkező esetben jelentős minőségi romlás és veszteség alakul ki. Hasonlóképp más, ömlesztett formában a termőföldön felrakodott termények szállítási költségeit is jelentősen megnöveli.

Az előző témánál is említett EU rendelet (561/2006/EK rendelet 13. cikk (1) b) pontja) mentességet biztosít a gazdaságokból tej begyűjtésére és a tejkonténereknek, illetve állateledel céljára készült tejtermékeknek a gazdaság területére való visszaszállítására használt járművek számára. A NAK szeretné elérni, hogy ezt a mentességet kiterjesszék a magyar mezőgazdaság szempontjából fontos, többi termékre is. További indokuk, hogy a szállító gépjárművek 80 km/h-s sebessége az autópályán forgalmi problémákat is generál, ami kifejezetten veszélyes is lehet. Ennek következtében sok nyugat-európai országban a hatóságok részéről tolerancia látható a betakarítás idejére. Szeretnék elérni, hogy ez a magyarországi gyakorlatba is bekerüljön.

Tiltott úton rövidebb a mezőgazdasági gépek haladása?

Azt is megjegyezték, hogy amennyiben a gazdálkodó vagy a fuvarozó az időben a legrövidebb utat választhatná, ezek olyan útvonalak is lehetnek, melyekről a szállítójárművek ki vannak tiltva. A jelenlegi szabályozásban nincs egyértelműen rögzítve, hogy ezeket az eseti úthasználati engedélyeket kitől és milyen határidővel lehet megkérni. Ezért megyénként eltérő gyakorlatok alakultak ki. A NAK szakértői véleménye szerint ezeket a szabályokat feltétlenül szükséges lenne egységesíteni, határidőket és felelősöket meghatározni.

Javasolják továbbá, hogy az engedélyek ne egy adott gépjármű rendszámára, hanem egy fuvarozó vállalkozás flottájára vonatkozzanak, adott termény és időszak viszonylatában. Az EKÁER rendszer adatai segítségével az ellenőrzést végző hatóság könnyen kiszűrheti, hogy nem visszaélésről, hanem engedélyezett szállítmányról van szó.

A mezőgazdasági gépjárművek szélessége

Jelenleg több mezőgazdasági jármű, kombájn, traktor és munkagép szélességi mérete meghaladja a 6/1990 KöHÉM rendeletben megadott szélességi méretet. Ezen túlméretes gépjárművek forgalomba helyezését az illetékes közúti hatóság engedélyezheti. Ez az engedély a betakarító gépek és az állandóan, folyamatosan túlméretes szélességgel rendelkező traktorok esetében megoldott. A probléma azonban az időszakosan dupla kerekekkel felszerelt traktorokat érinti. A jogszabály szerint a dupla kerékkel felszerelt szélességi túlméretre adják meg az eltérési engedélyt, amit a forgalmi engedélybe is be kell vezetni. Ez a kettő engedély együtt érvényes, így tehát folyamatosan azzal kellene közlekednie a traktornak.

Azokban a munkafázisokban, amikor leszerelik a duplakereket, akkor nem az eltérési engedélyben és a forgalmi engedélyben megállapított szélességi méretű a traktor. A jogszabálynak erre vonatkozó rendelkezése nincs, azonban szankció van.

Továbbá a traktorok után kapcsolt túlméretes, széles munkagépek esetében a jogszabályban nem található erre vonatkozó rész, mivel azok nem rendelkeznek hatósági rendszámmal. A NAK azt javasolja, hogy a jogszabály tartalmazza annak lehetőségét, hogy egy nem túlméretes traktor (3 méter alatt) egy túlméretes (pl.: 4 méter széles) vetőgéppel jogszerűen közlekedhessen. Továbbá a 36/2017 NFM rendelet szerint a közútkezelői hozzájárulás alól mentességet élveznek a mezőgazdasági túlméretes járművek. Ennek értelmében javasolják, hogy az útdíj mentességhez hasonlóan kerüljön bevezetésre az eltérési engedély mentesség is mezőgazdasági gépjárművek közlekedésére vonatkozóan.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás