A faültetés hagyományosan a jövőbe vetett bizalom kifejeződése, "mi is fákat ültetünk, mert mindannyian bízunk a jövőben!" - mondta az agrárminiszter a Bács-Kiskun megyei Kecskeméten. Nagy István szerint a természetvédelemről, a klímaváltozás elleni küzdelemről nem elég beszélni, aktívan cselekednünk kell. A KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben, a Városfa szakmai program keretében óvodás gyerekek választották ki az elültetni tervezett platán és pusztaszil facsemetéket. Kecskeméten az óvodák környékére és udvarára ültetik a kiválasztott fákat. 

A gyerekek által kiválasztott, majd később általuk gondozott fák segítik a szemléletformálásukat, és a remények szerint így a gyerekek olyan felnőttekké válnak, akik számára a természeti környezet megóvása érték lesz. Nagy István közölte, hogy világszinten is jelentősnek számító erdőtelepítési munka indult Magyarországon és tart napjainkig, aminek az utóbbi években a 2019-ben meghirdetett Országfásítási Programmal adott új lendületet az agrártárca. A program hosszú távú célja, hogy 27 százalékra nőjön hazánk fával borított területe - emelte ki Nagy István, hozzátéve: ez az utóbbi 100 év legnagyobb fásítási programja Magyarországon.

Nagy István agrárminiszter "Neked zöldül" feliratú szalagot helyez el egy facsemetén a Városfa szakmai program keretében elültetendő facsemeték kiválasztásán a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetében Kecskeméten 2022. március 1-én - Fotó: MTI/Ujvári Sándor
Nagy István agrárminiszter "Neked zöldül" feliratú szalagot helyez el egy facsemetén a Városfa szakmai program keretében elültetendő facsemeték kiválasztásán a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetében Kecskeméten 2022. március 1-én - Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A fásítási program részletei

Az agrárminiszter az erdőterület növelése mellett a települések zöldítését is fontos feladatnak nevezte, ezért az Agrárminisztérium 2020-ban elindította a Településfásítási Programot is. A program során több mint 1300 településen már több mint 36 ezer fát ültettek el - számolt be. Örömtelinek és példamutatónak nevezte, hogy a MOL Új Európa Alapítványa és a Megyei Jogú Városok Szövetsége is csatlakozott a mindenki számára nyitott kezdeményezéshez. Vállalásuk első eleme, hogy ne csak a 10 ezernél kevesebb lakosú településeken ültessenek fákat, hanem a nagyobb lélekszámú településeken is - közölte. Az Agrárminisztérium, az állami erdőgazdaságok és az erdészeti szakmai szervezetek partnerek a MOL zöldítési céljainak megvalósításában. A fásítási program során 7000 sorfát ültetnek el még idén a tízezer és annál nagyobb lakosú településeken. A programban településenként 30-70 fát terveznek ültetni. Ehhez szakembereket, eszközöket biztosítanak, hogy a lehető legjobb minőségben történjen az ültetés - mondta.

Kecskeméti tervek a faültetésre

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere arról beszélt, hogy komoly fásítási programot indítottak a városban. Az elmúlt években 2500 fát ültettek a településen, a Velünk zöldül Kecskemét! programban 30 ezer facsemete ültetését készítik elő - mondta. Hozzátette, hogy egy összetett programról van szó, amiben megváltoztatták a véderdők gazdálkodásának metodikáját, a közterületekre ültetni tervezett fák rangsorolását és gondozását is. Kiemelte azt is, hogy örömmel csatlakoztak a Városfa szakmai programhoz, amelynek része a szemléletformálás is. Miklósa Erika, a MOL Új Európa Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint az idén elültetni tervezett 700 fából tavasszal 500 fát, később 6500 fát fognak elültetni országszerte elsősorban megyeszékhelyeken, megyei jogú városokban és Esztergomban. Kecskeméten 30 platán és pusztaszil facsemetét választottak ki az óvodás gyerekek a rendezvényen.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás