Az alma ugyan eddig nem drágult meg jelentősen, de a termesztők már kongatják a vészharangot. A költségek emelkedését nem tükrözik a termelői árak, ez pedig visszaveti a gazdálkodási kedvet. A magas energiaárak miatt a betárolt mennyiség - várhatóan - jelentősen csökken, ezért jövőre akár almahiány is kialakulhat a piacon.

A tavalyról idénre 25-30 százalékkal, öt év alatt pedig 60-80 százalékkal emelkedő termelési költségek szinte semmilyen szinten nem köszönnek vissza a termelői árak növekedésében, ezért a termelői veszteségek elkerülése érdekében a nyomott értékesítési árak mellett kimagasló terméseredmények szükségesek - olvastuk az Index anyagában.

Jelenleg a léalma kilogrammonkénti felvásárlása nettó 40-42 forinton történik a hazai üzemekben, amelyre épül a szállítókra vonatkozó hosszú távú szerződés szerinti 2 forintos felár. Az étkezési alma kilójáért pedig 100-120 forintot kapnak a termelők.

Fotó: Pixabay

Nem a költségek változása, hanem a kereslet-kínálat alakulása alakítja az árakat. Ennek megfelelően tavalyhoz képest idén az étkezési alma esetében nem tapasztalható jelentős emelkedés a termelői árakban, amely így nem tükrözi a költségekben egy év alatt bekövetkező 25-30 százalékos növekedést. Kritikus kérdés, hogy a több hónapos tárolás költségét jelentősen növelő energiaár-emelkedést hogyan lehet érvényesíteni az éves forgalmazás esetében. A magas energiaárak miatt nagyon sok termelő nemet mond a betárolásra, illetve az aszályos nyár miatt várhatóan rossz lesz az alma tárolhatósága, késő tavasztól, kora nyártól akár almahiány is kialakulhat a piacon.

A kibontakozó gazdasági válság – emelkedő infláció, a kereslet visszaesése, az energiaárak és az üzemanyag árának drasztikus növekedése, a várható műtrágyahiány, illetve minden input anyag árának további növekedése – pesszimizmusra okot adó forgatókönyvet vetít előre.

A műtrágyák ára 300-500 százalékkal, a növényvédő szereké pedig 20-50 százalékkal emelkedett az elmúlt egy évben, emellett a gáz- és villamos energia ára 10-15-szeresére nőtt, ehhez pedig még hozzájön a munkabérek 10-15 százalékos emelkedése. Az üzemanyagárak növekedése miatt számottevően emelkedtek a szállítási költségek is.

Ebben az évben valószínűsíthetően a legtöbb ágazati szereplő a túlélésre fog játszani. A következő 2-3 évben az almatermelők több tíz százaléka hagyhat fel a termeléssel, és a termőfelületnek is több tíz százaléka el fog tűnni.

Az időjárási károk, a jelentős munkaerőhiány, valamint a nyomott termelői árak miatt folyamatosan rossz évjáratokkal szembesülnek a termelők. Az 1990-es évek elején Magyarországon még csaknem 40 ezer hektáron termesztettek almát. Mostanra csaknem a felére, 23 ezer hektárra esett vissza a termőterület, ahonnan egy jobb évben, például tavaly, mintegy félmillió tonna almát takarítottak be.

Az idei magyarországi almatermés 300-350 ezer tonnára tehető. Hasonlóan gyenge termésre utoljára a drasztikus fagykárok miatt 2007-ben (214 ezer tonna), majd 2011-ben (300 ezer tonna) volt példa.

Fotó: Pixabay

A hivatalos statisztikák szerint a magyarok évente 11-12 kilogramm almát fogyasztanak el fejenként, az önellátásra termeléssel együtt összesen 120-140 ezer tonnát. Úgy tűnik tehát, szűken, de lesz elegendő étkezési almánk, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a gazdasági válság miatt az almafogyasztás várhatóan 10-20 százalékot csökkenni fog.

Az elmúlt, kihívásokkal teli időszak nagyon sok termesztő anyagi tartalékát felemésztette. Főként az ipari alma termelőit – akik korszerűtlenebb ültetvényeken, nagyobb időjárási kitettség mellett gazdálkodnak – sújtja, de az étkezési almatermelők egy részét sem kerülik el a kedvezőtlen hatások.

A negatív tendenciát rövid távon erősíti, hogy az idei évszázados aszály miatt az öntözetlen ültetvényeken valószínűsíthetően jövőre is alig lesz virág, ezáltal pedig termés – márpedig az almaültetvények háromnegyede öntözetlen.

Csak az ad okot a reménykedésre, hogy a következő 2-3 évben várható nagyon erős leépülés – „piaci letisztulás” – után egy fejlődési ösvény nyílik a termelők előtt. Olyan mértékben eshet vissza a kínálat, ami a termelői árak érdemi emelkedését vonhatja maga után, ez pedig hosszabb távon javíthat a termelők jövedelempozícióján, és visszahozhatja a termelési kedvet.

A következő 2-3 évet azoknak van legnagyobb esélye átvészelni, akik korszerű, öntözött ültetvényeken gazdálkodnak, magas hozamokat (40-60 tonna/hektár) érnek el, és minimum 80 százalékos étkezési minőségi áruhányadot produkálnak.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás