Az okos és környezettudatos megoldások az állattenyésztésben is jelen vannak. Különösen igaz ez az UBM Feed Zrt.-re, amely a közelmúltban mindkét területen nagy elismerésben részesült egy mezőgazdasági kiállításon. Mindezekről Baranyay Henrikkel, a cégcsoport innovációval, termékfejlesztéssel és fenntarthatósággal foglalkozó szakemberével beszélgettünk.

Mennyire gyakori az okos megoldások alkalmazása az állattenyésztésben?

A takarmányipar már régóta használ olyan lineáris programozásból kiinduló szoftvereket, amik segítik a napi munkát, és ezek egyre inkább átkerülnek a napi használatú, okos eszközökkel kezelhető platformokra.

Létezik, például, egy olyan okos alkalmazás is, amivel a sertéstelepek a működését értékeljük. A Livestocker real-time rendszer lehetővé teszi a telepen történő események és termelési adatok rögzítését, az állatokra vonatkozó lényeges információk (pl. elfogyasztott takarmány) helyszíni nyomon követését. Ezt az UBM több különböző állatfajok esetében is alkalmazza, de legelőször sertésekre fejlesztették ki. Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztésnek számít.

Baranyay Henrik, az UBM innovációval, termékfejlesztéssel és fenntarthatósággal foglalkozó szakembere

A 30. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok termékdíjpályázatán több elismerésben is részesültek. Miért kapták ezeket?

Az egyik díj, amit elnyertünk, az agrárinformatika és tartástechnológia területén elért eredményeinknek köszönhető. A Szegedi Tudományi Egyetem alapkutatásait integráltuk a napi gyakorlatba. Az agrár-informatikai termékcsomag egy olyan komplex non invazív ivarzásmegfigyelést tesz lehetővé, amire alapozva omega-3 zsírokban gazdag takarmányozás kedvező hatásainak értékelése valósítható meg. A simaizomok összehúzódásának mérésére alkalmas műszerből, egy takarmányösszetételt és vizeletből ivarzási állapotot szagok kialakulásával megjelenő molekulák illékony komponenseinek felismerésére képes e-orr vizsgálati módszerből, valamint a szaporodásbiológiai és egészségügyi státuszt javító megnövelt omega-3 zsírsavprofilú (hal, alga, rovar és/vagy növényi olajok és azok kompozíciója) takarmányból áll.

Az állatok bőrére rögzített elektródák továbbítják a jelet egy számítógépbe, így valós időben láthatjuk az istállóban lévő állatok olyan paramétereit, amire szaporodásbiológiai vagy takarmányozási szempontból kíváncsiak vagyunk. A technológia lényege, hogy a méhaktivitással összefüggő simaizom összehúzódása, annak mértéke és ritmusa numerikus adatokat generál, és ezek grafikus formában egy képernyőn nyomon követhetők. Ezzel a sertéstenyésztésben a vemhesítési arány, illetve a megtermékenyítés hatékonysága növelhető. A kapott szinuszgörbék alakulásából tudjuk, hogy az egyes hormonok milyen hatást fejtenek ki a méhre, de az is kiszámolható, hogy az állat éppen a peteérés vagy a magzatbeágyazódási szakaszában van-e. Okszerű takarmányozással elősegíthetjük a magzat beágyazódást.

Detektálhatjuk a különböző zsírsavösszetételű takarmányok hatására kialakuló zsigeri izommozgásokban bekövetkező különbséget, tehát egyfajta in vivo tesztelésnek tudjuk kitenni a takarmányainkat. Az állatok valós fiziológiai mutatói alapján tudjuk értékelni, hogy az számukra hasznos-e. Ezáltal, ha zsírtartalomra vagy mikro- és makroelemekre okszerűen állítjuk össze a takarmányt, csökkenteni tudjuk a korai embrióelhalások arányát. A mintegy 4 évig tartó kísérleti fázis alatt voltak olyan turnusaink, ahol 100 százalékos vemhesülést értünk el, utána pedig a magzatokból egészséges, homogén méretű malacok születtek. Az előre kiszámított, kritikus időben az állatoknak csak pár napig kell viselniük a szenzorokat.

A vemhesség detektálásán kívül hol lehet még eredményesen használni ezt a rendszert?

A berendezés továbbfejlesztésével képessé vált a stressz meghatározására is, így értékelni tudjuk a különböző genetikák stressztűrő képességét. Jelenleg is folynak ilyen irányú kísérletek. Ez azért fontos terület, mert a stressztűrés befolyásolja a húsminőséget, ami egy vágóhíd számára egyáltalán nem másodlagos. Ezen kívül a takarmányaink fiziológiás értékét is tudjuk tesztelni vele, mivel az emésztési hullámokat is mérni tudja, látjuk, milyen hatással vannak az egyes takarmányok a bélflórára.

És mire kapták a kiállítás nagydíját?

Az UBM Feed Zrt. nyerte el a nagydíjat is egy saját magunk által kidolgozott pálmaolajmentes takarmányozási módszerrel, amit tejelő szarvasmarhák esetén lehet használni, és amit korábban egy nemzetközi akkreditációs testület (POFCAP) is elismert. Ezzel mi lettünk a világon az első takarmánygyártó és első magyar cég, aki rendelkezik a tanusító védjegy használati jogával. Laboratóriumukban bevezetünk egy, a bendő telítetlen zsírsav terhelésének rutinszerű mérését lehetővé tevő protokollt. Ennek segítségével egy adott telepen etetett takarmányokra kiszámítják és összeállítják a pálmaolajmentes receptúrát. Ez egy olyan komplex takarmányozási rendszer, természetes alapanyagokkal, amelyben hazai GMO-mentes védett szójabab alapú termékeket, és külön egy nemzetközi receptúrázási módszert alakítottunk ki. A termelő, aki megveszi ezt a terméket, teljes felhasználási javaslatot kap az új takarmányozási rendszer kialakítására, amelynek a hazai GMO-mentes szója, a kiinduló alapanyaga.

Az új módszer kapcsolódik a fenntarthatósághoz is, hiszen a pálmaolaj előállításához szükséges pálmaültetvények kialakítása erdőirtással és az ott élő állatok elűzésével jár.

Az UBM elsőként Magyarországon fölépített egy olyan rendszert, aminek segítségével a saját takarmányainkat fenntarthatósági szempontból értékelni tudjuk. Egyrészt az általunk használt receptúrázási programokban megjelenik, hogy például a szójának vagy búzának mekkora volt a környezeti lábnyoma, másrészt látható, hogy egy kilogramm előállított takarmánynak milyen a teljes környezeti terhelése.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás