Az árstopok betöltötték szerepüket, de ezek átmeneti nehézségek kezelésére valók, most már egyre drágább a fenntartásuk - mondta el Nagy Márton, a gazdaságfejlesztésért felelős miniszter, az InfoRádió Aréna című műsorában.

A miniszter arról beszélt, hogy az ország beruházási rátáját 27 százalék közelében kellene tartani, ehhez pedig magánberuházások kellenek. Arra koncentrálnak, hogy minden olyan beruházást, amely addicionális (ami nem valósulna meg, csak állami segítséggel), támogassanak. Ezt keresik minden beruházás esetén, és azt, hogy beleillik-e a beruházás az iparstratégiába.

Mindenkinek piaci áras lehet az üzemanyag október 1-től (Fotó: Pixabay)

Kifejtette: ma a beruházók sokkal óvatosabbak, mert magasabbak a bekerülési költségek (dráguló építkezések, magasabb finanszírozási kamatok), ezért fontosabbak az állami támogatások.

A támogatás alapvetően pénzt jelent az állam részéről: 90 egységhez hozzáteszünk 10 egységet. De ha nem tennénk, nem valósulna meg a beruházás. Az addicionalitás a lényeg, hogy a beruházókat úgy támogassuk, hogy ez megérje nekik.

A cél, hogy az energiavészhelyzetből lehető leggyorsabban kikerüljön az ország. Az energia árán keresztül határozódik meg a növekedés és az infláció, a növekvő energiaárak fűtik az inflációt.

Az ársapkákkal kapcsolatban elmondta: azért léptették őket életbe, mert ársokk érte a gazdaságot. Ez azonban a háborúval egyre nagyobb lett. Az intézkedés jó volt, amíg átmeneti volt a helyzet, de ha állandóvá válik, akkor nem fenntarthatók az ársapkák. Személy szerint azt gondolja, hogy betöltötték a szerepüket, de mivel az energiaválság még tart és az árak egyre emelkednek. Az infláció még nem tetőzött, és nem is látni az emelkedés végét. Az infláció és a fenntarthatóság oldaláról kell mérlegelni az intézkedések fenntarthatóságát, illetve azt is figyelni kell, hogy a megfelelő mennyiségű import is beérkezzen az országba - mondta a tárcavezető az ársapkákkal és konkrétan az üzemanyagárak maximalizálásával kapcsolatban.

A finomítói kapacitások kapcsán kifejtette: nyersanyagot be tudunk hozni, de kérdés, hogy azt tudjuk-e finomítani. "A pozsonyi finomító visszaállt a munkába, Százhalombatta is vissza fog várhatóan - ám a megugró kereslet és az európai gázolajhiány miatt a probléma (hiány) tartósabb lesz, mint gondoltuk" - fejtette ki.

2021-ben egyébként az ország nettó energiaimportja a GDP 4 százaléka volt, 2022-ben viszont akár 8-10 százalék is lehet, ami több milliárd eurós plusz tételt jelent. Ezt az arányt csak a fogyasztáscsökkenés mérsékelheti.

Kijelentette: már az olajembargó is vörös posztó volt, de ott találtak egy kompromisszumot. Ám a gázembargó egy hidrogénbomba, ezért semmilyen lépést nem szabad hozni, ami ahhoz vezet. Ezért lenne jó látni, hogy az EU milyen mechanizmussal szeretné működtetni a gázársapkát, nehogy a fenti indirekt gázembargóvá váljon.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás