A 2020-as év rekordot hozott a működőtőke beáramlás szempontjából a növényi alapú hús, tojás és tejtermékek, növesztett húsok és erjesztéssel előállított fehérjék kínáló vállalatok számára. A Good Food Institute (GFI) a fenti iparágakba történt befektetéseket a PitchBook Data rendszer adatainak felhasználásával értékelte. Ebből kiderült, hogy a nemzetközi alternatív fehérjéket előállító vállalatok 2020-ban 3,1 milliárd dollárt voltak képesek befektetésekben bevonzani. Ez körülbelül a duplája a megelőző 2 évben befektetett összegeknek.

A Foodnavigator cikke alapján az Agrárszektor írta meg, hogy az alternatív fehérjéket gyártó vállalkozások az elmúlt években (2010–2020) csaknem 6 milliárd dollárnyi befektetést vonzottak, ennek több mint a felét 2020-ban. A növényi alapú hús, tojás és tejtermékeket előállító vállalkozások az elmúlt években (2010–2020) 4,4 milliárd dollár értékben vonzottak befektetéseket, ennek csaknem felét – 2,1 milliárd dollárt –2020-ban. Ez az iparág történetében az eddigi legnagyobb tőkebefektetés egyetlen év alatt és a 2019-ben befektetett összeg – 667 millió dollár – több, mint háromszorosa.

Néhány éven belül olcsóbb lehet a növényi és a sejtalapú húsok költségszintje, mint a hagyományos élelmiszereké
Néhány éven belül olcsóbb lehet a növényi és a sejtalapú húsok költségszintje, mint a hagyományos élelmiszereké

A 2020-ban befektetett összeg megoszlása:

  • Impossible Foods 700 millió dollár finanszírozási költség
  • a LIVEKINDLY 335 millió dollár kockázatitőke-finanszírozása
  • Oatly 200 millió dollár magántőke és 78 millió dollár adósságfinanszírozás
  • Califia Farms 172 millió dollár magántőke-finanszírozás

A sejtalapú, növesztett húsokat előállító vállalkozások 2020-ban több mint 360 millió dollár befektetést vonzottak. Ez a 2019-ben felvett összeg hatszorosa, és az iparág történetében (2016–2020) az eddig befektetett összeg 72 százaléka. Ebben már benne van a Memphis Meats 186 millió dolláros és a Mosa Meat 75 millió dolláros befektetési köre is.

Többszörös a befektetett összegek nagysága

Az erjesztéssel alternatív fehérjéket előállító vállalatok 2020-ban 590 millió dollár befektetésben részesültek. Ez több mint kétszerese a 2019-es összegnek, ami magában foglalta a Perfect Day 300 millió dolláros és a Nature's Fynd 45 millió dolláros adósság konszolidációját. Erjesztő cég esetében ez az első nyilvánosságra hozott kockázatitőkebevonás. Az erjesztő vállalatok több mint 1 milliárd dollár befektetést gyűjtöttek a 2013-as első GFI által is nyomon követett befektetés óta. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a befektetések csaknem 60 százaléka 2020-ban folyt be - írták.

Az alternatív fehérjéket gyártó vállalkozásokba vetett befektetői bizalmat is elsősorban a piaci tényezők vezérlik. Mindazonáltal a klímabarát és fenntartható befektetések iránt is egyre nagyobb az érdeklődés és egyre több befektető ismeri el, hogy az éghajlati kockázat befektetési kockázat is egyben. Az alternatív fehérjék ezért megoldást jelenthetnének egy fenntarthatóbb és szén-dioxid-semlegesebb ellátási lánc kialakítására – közölte az Intézet.

Társadalom, környezet, gazdaság

Az elemzés szerint a 2020-ban felszínre került társadalmi, környezeti és gazdasági kérdések rávilágítottak a szokásos (business-as-usual) üzletágakkal és gyakorlatokkal kapcsolatos kockázatokra. A Good Food Intézet vezető befektetői elköteleződéssel foglalkozó szakértője, Sharyn Murray így vélekedett:

„A befektetői közösség az élelmiszer ellátási lánc radikális átalakítása felé vette az irányt, mivel látja a technológiában rejlő óriási társadalmi és gazdasági lehetőségeket. A korai trendszetterek; az Impossible Foods, a Beyond Meat, a Memphis Meats és a Mosa Meat továbbra is jól teljesítenek. Egyre több olyan befektetőt találnak, akik látják a lehetőséget az alternatív fehérjék piaci sikerében, miközben a fenntarthatóságért és környezetünk egészségéért tesznek.”

A Good Food Intézet vállalati elköteleződésért felelős igazgatója, Caroline Bushnell szerint: 

„2020 az alternatív fehérjék iránti befektetői érdeklődés boom-ját hozta, rekordnagyságú beruházások áramlottak a szektorba. Ez újabb jele annak, hogy már a magánbefektetők is komoly potenciált látnak ebben a gyorsan növekvő nemzetközi iparágban. Látva és érezve a pillanat sürgősségét, mind az állami, mind pedig a magánszektor részéről több beruházásra és befektetésre van szükség, annak érdekében, hogy csökkenteni tudjuk az élelmiszerelőállítás környezetterhelését. Valamint a párizsi klímaegyezményben foglaltakhoz is közelítsünk a növekvő népesség táplálása mellett.”

Az alternatív fehérjék előnyei a hagyományos ételekkel szemben

Jim Mellon, a Moos Law szerzője az egyik befektető, aki arra tippel, hogy az alternatív fehérjék, beleértve a növesztett húst és a tengeri élőlényekből kinyert termékeket, teljesen megváltoztatják a globális élelmiszeripart. Mellon a legnagyobb részvényese és alapítója az Agronomics nevű, az Egyesült Királyságban bejegyzett befektetési eszköznek, amely alternatív sejtkultúrás (cellular agriculture) fehérjeelőállítással foglalkozó innovatív vállalatokat céloz meg. Véleménye szerint a növényi fehérje és a hagyományos húskészítmények árparitását 18 hónapon belül elérjük. Előrejelzése szerint a laboratóriumi előállítású tejipari és húskészítmények ára, beleértve a mesterséges körülmények között növesztett marhahúst, csirkét és a sejt alapú tenger gyümölcseit, 5 év múlva a hagyományos élelmiszerek vételára alá esnek.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás