Ahogy beköszönt a tavasz, ideje átmozgatni a talajt a kertben, hiszen már vannak olyan növények, amelyeket májusban ajánlott elültetni. Ráadásul néhány hasznos és kedvelt fűszernövénynek nincs különleges igénye a talajjal kapcsolatban, viszont ültetésük, gondozásuk nagyon egyszerű.

Mielőtt viszont bárki nekiesne az ültetésnek jó, ha tudja, egyes fajokat mikor javasolt ültetni. A fűszernövények esetében is vannak hidegtűrő és melegkedvelő fajták. A hidegtűrőket már március végén, április elején is vethetjük, a melegtűrőket viszont érdemes májusban veteményezni, amikor már nem várható fagyveszély. Ha magról veteményezünk, olyan helyet érdemes választani a növények számára, amelyet folyamatosan ér napfény, hiszen a magok fejlődéséhez – az öntözéssel együtt – ez elengedhetetlen.

A legtöbb helyen a kis, zöld levelű változatát termesztik
A legtöbb helyen a kis, zöld levelű változatát termesztik (Fotó: Pixabay)

Ha fűszernövényeket, gyógynövényeket nevelünk, szerencsére nem kell borzalmas kártevőkkel számolni, hiszen nagyon kevés rovar és betegség támadja meg ezeket a növényeket. Gondozásuk így nem igényel nagy hozzáértést. Ráadásul egyes fűszernövények képesek elriasztani a kártevőket. Sőt, vannak olyan fajok, amelyek egészen jól együtt tudnak élni bizonyos zöldségekkel is.

A hellovidek.hu szerint öt fűszernövényt már most érdemes elvetni a kertben:

Bazsalikom

Aromás és nagyon ízletes fűszernövény. Karószerű főgyökere számos oldalgyökérre ágazik. Nem hatol mélyre, de dús elágazódásával viszonylag nagy talajréteget sző át, 40–60 cm hosszú szára a gyökérnyaktól sok oldalhajtásra ágazik el. A szár hossza, a levél alakja és színe alapján számos változatát különböztetik meg – a legtöbb helyen a kis, zöld levelű változatát termesztik. Remek társa a paradicsomnak, így érdemes együtt nevelni őket. Felhasználása sokrétű, levesek, saláták, szószok, omlett, pesto, pizzaöntet és szinte bármilyen étel kiegészíthető vele. Kellemes, a szegfűszegre emlékeztető, fanyar illatú, pikáns ízű fűszernövény, ami illóolajat, cseranyagot, szaponint és keserű anyagot tartalmaz. A zöld növényi részekben sok a C-vitamin. Kora tavasszal vessük el a magokat beltéren. A fagyveszély elmúltával ültessük át őket egy napsütötte helyre a kertben. A magokat közvetlenül a kertbe is el lehet vetni olyan területeken, ahol hosszú ideig éri őket a napfény.

Körömvirág

Egynyári virág, virágzatának jellegzetes sárga színét a karotinoidok adják. Már az ókor óta ismert és használt gyógynövény. Sárga és narancssárga színű nyelves és csöves virágainak átmérője elérheti a 6 centimétert is. Kora tavasztól az első fagyokig folyamatosan nyílnak. Levelei finoman szőrözöttek, lándzsa vagy tojás alakúak, váltakozó állásúak. Termesztése nagyon egyszerű, az utolsó fagyok után érdemes elvetni a kertben a magjait. Érdemes napra ültetni, habár árnyékban is képes fejlődni, de ilyen körülmények között hajlamosabb a lisztharmatra.

Érdemes napra ültetni, habár árnyékban is képes fejlődni
Érdemes napra ültetni, habár árnyékban is képes fejlődni (Fotó: Pixabay)

Kömény

A köményt sokféleképpen használják fel, némelyik módszer közel 5000 évre nyúlik vissza, amikor először ízesítőknek és gyógyszereknek használták. A fiatal, finomra vágott levelek salátákat ízesítenek, míg a gyökereket zöldségként fogyasztják. A kis fehér virágok lapos fejei végül utat engednek a magok számára, amelyeket általában sütéshez és főzéshez használnak. Fanyar, érdekes íze miatt más fűszerekkel ritkán kombinálják. Levesek, saláták, főzelékek, sültek, káposztás, burgonyás, sajtos, túrós ételek, kolbászfélék, körözöttek, puha sajtok, péksütemények, pogácsák ízesítője; a savanyúságok és a savanyú káposzta elengedhetetlen fűszere. Fűszerkeverékek és -kivonatok alapanyaga. Étvágygerjesztő, gyomorerősítő, szélhajtó, görcsoldó hatása miatt teának is ajánlott. A kömény termesztését kora tavasszal is el lehet kezdeni, keressük meg a végleges helyét, és ültessük el a magjait.

Metélőhagyma

Egyszerűen és gyorsan termeszthető. A karcsú, üreges levelek enyhén hagymás ízűek, a saláták, levesek, szószok és más ételek tökéletes kiegészítői. Évelő növény, magassága 20–50 cm, levelei karcsúak, henger alakúak és üregesek. Virágai rózsaszínűek, kerek ernyőben nyílnak, és nagyon kis kocsányuk van. A friss metélőhagyma gyorsan elfonnyad, és kellemetlen keserű íze lesz. A szárított viszont hosszú ideig fogyasztható. Felveszi az étel nedvességtartalmát, így teljes értékű lesz. Érdemes elvetni beltérbe a magokat, majd hat-nyolc hét után kiültetni őket a kertbe.

Érdemes elvetni beltérbe a magokat, majd hat-nyolc hét után kiültetni őket a kertbe
Érdemes elvetni beltérbe a magokat, majd hat-nyolc hét után kiültetni őket
a kertbe (Fotó: Pixabay)

Kapor

A kapor szárított vagy friss levelei mindent ízesítenek, a burgonyasalátától, a levesektől és az omlettektől a halakig, a húsokig és a baromfihúsokig. Közepesen melegigényes. Fejlődése során hőigénye változik: kezdetben az alacsony hőmérséklet előnyösebb számára, míg bimbós állapotban a magas. Magjai 4-5°C-on már csírázásnak indulnak, de az optimális csírázási hőmérsékleten, 12-15°C körül, sok levelet és jó gyökérzetet fejleszt. Fejlődésének abban a szakaszában, amikor a szárcsúcsokon az ernyők megjelennek, hőigénye 10 °C-kal nő, csak 20°C felett biztos a terméskötése és gyors az érés lefutása. A hidegre kevésbé érzékeny. Korai vetéssel az esetleg előforduló késő tavaszi fagyok sem tesznek kárt benne.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás