Napjaink egyik legégetőbb problémája – nem csak a mezőgazdaságban- a munkaerőhiány. Cégünk az evo-farming Kft. a Robotti autonóm mezőgazdasági traktorral,- nemcsak erre a problémára kínál megoldást.

A Robotti többféle vázszélességgel érhető el

Küldetésümk egy jövőbe mutató technológia hazai meghonosítása, elterjesztése. Kínálatunk a dán AgroIntelli cég gépeire alapozódik, de a közeljövőben egyéb autonóm gépek, illetve parcella művelő gépek is megjelennek portfóliónkban.

Az AgroIntelli a Robotti tervezésekor azt célozta meg, hogy a legszigorúbb biztonsági előírásoknak megfelelő gépet alkosson, ami sikerült, hiszen jelenleg a Robotti a legbiztonságosabb autonóm robot a világon. Ennek érdekében a hagyományos traktor kialakítást el kellett hagyni, a robot leginkább egy „U” alakhoz hasonlítható, ahol az ’U’ betű két szára közötti terület az, amely 3 oldalról szenzorokkal védett területnek tekinthető, a robotra olyan eszközök kapcsolhatók, melyek mérete ennek megfelelő és rendelkeznek szabványos 3 pont függesztéssel.

Robotti Stanhay vetőgéppel

Jelenleg 2 modell és ezek variánsai érhetők el. Az első a 150d jelű – cégünk ezzel a típussal tart gyakorlati bemutatókat – illetve az új Long Range (LR). Ez utóbbi egy motorral rendelkezik, viszont kapott egy 300 literes üzemanyagtartályt, mellyel 60 órát képes üzemelni. A 150d modellben 2 db Kubota 75 LE-s erőforrás található.

Magyarországi bemutató - Nagyszentjános

A tájékozódást egy nagyméretű Hemisphere típusú műholdvevő biztosítja, az RTK jelpontossághoz GSM hálózatot használunk. A robot üzemeltetése nem bonyolult, könnyen elsajátítható, akár egy tableten is felprogramozható. A tábla kiválasztását követően beállíthatjuk a munkaeszköz típusát, a végrehajtandó feladatot, a művelési mélységet, sebességet, fordulók típusát stb. Ezt követően a tábla szélén már csak el kell indítanunk a kívánt programot, robotunk pedig végrehajtja azt.

A biztonsági jóváhagyása lehetővé teszi a teljesen autonóm, felügyelet nélküli munkát is, de vannak munkafolyamatok, melyek igénylik az emberi jelenlétet, illetve felügyeletet.

A magágykészítés forgó boronával testhez álló feladat a robotnak. Ezt teljesen önállóan is elvégeztethetjük vele, de például a permetezés is rá bízható, mint azt nemrég a gyártónál tett látogatásunkon láthattuk. Már elérhető a géphez fejlesztett speciális permetező, melyet leginkább a drónok által használt technológiához lehet hasonlítani, az elérhető alacsony dózis legalább is vetekszik velük. A permetező 400 literes kapacitása akár 40 ha területre is elegendő lehet, mindössze 10 liter/ha dózissal képes permetezni. További előnye, hogy 125 mm-es sávonként, mi dönthetjük el, hogy hol szeretnénk permetezni.

Dániában tett látogatásunk első napján a „Madmodet” szakmai rendezvényen vehettünk részt, ami egy, a jövőbe mutató technikai megoldásoknak szentelt kiállítás, bemutató. A kiállításon részt vettek drónforgalmazók, köztük egy benzinmotoros drónkoncepció is, valamint az Amazone is megmutatta legújabb fejlesztését. A kiállításon az érdeklődők egy folyamatos üzemre programozott Robotti 150d–t tekinthettek meg egy 400 literes Danfoil speciális permetezővel, álló gépes standon pedig egy szemenkénti vetőgéppel.

Szemenkénti vetőgéppel

A rendezvényt hátrahagyva utunkat Aarhus felé vettük, útközben megálltunk egy Robotti gépet használó biofarmon. Itt többféle kultúrán tesztelik a Robotti gépet, hagyományos gabonában, lóbab, vagy piszke ültetvényen is. A farm tulajdonosa elmondta, hogy forgatás nélküli technológiával dolgoznak, és a feladatok nagy részét a robottal látják el, ez látszik is a művelőnyomok kialakításán.

Második Dániában töltött napunkat a gyár környezetében töltöttük, ahol megtekintettük az új LR modellt, egy próba területet, bemutatták a mérnökök a folyamatban lévő fejlesztéseket, úgymint a multispektrális mérésekhez használható kamerák vagy gyomfelismeréshez, térképezéshez használható kamerákat, melyek a robottal végzett munkák közben gyűjtenek a felhasználónak adatokat.

A fejlesztések után szó esett az eddigi tapasztalatokról, alkalmunk nyílt beszélni az egyik legrégebbi, legnagyobb felhasználóval, aki az Egyesült Királyság területén 1500 hektáron folytat biogazdálkodást. Immár 2 db Robotti géppel rendelkezik, melyeket főleg hagymatermesztésben használ. A Robotti gépét a korábban kialakított ágyásai méretéhez igazította, így például a betakarító gépét továbbra is tudja használni. Elmondta, hogy ők gyomfésűt használnak, melyet kifejezetten a Robottihoz alakítottak, a tartóváz a robot kerekei mögé is ki van hozva, így a keréknyomban is képes a gyommentesítést elvégezni.

Robotti hagyma ültetvényen gyomfésűvel

Sorközművelésben is hatékony tud lenni a Robotti, akár egy rugós vagy forgókapás kultivátorral, vagy éppen egy lassabb munkát igénylő kitérős kultivátorral is.

A Robotti tehát sok munkát át tud venni a munkaerőhiánnyal küzdő gazdaságokban, akár egy táblán belül is megoldható, hogy munkamegosztással dolgozzanak együtt robotok és emberek.

Nagy előnye, hogy olyan feladatokat is rábízhatunk, melyeket mi nem szívesen végeznénk, mert például nagyon lassú sebességet igényel.

A gyártó további fejlesztéseket végez, mint például kamerás rendszerekkel, mely akár gyomtérkép készítéséhez, vagy NDVI térképek készítéséhez lehet hasznos, miközben egyéb feladatokat végez a területen a robot.

https://www.youtube.com/watch?v=OVXSsb5PjPY

A Robottival már hazánkban is találkozhattak az érdeklődők, bemutatót tartottunk Nagyszentjánoson, Mezőtúron, jelen voltunk a Prega konferencián, ahol nagyon sokan érdeklődtek a gép iránt, sokan nagy jövőt jósolnak neki. Legutóbb nagy nyilvánosság előtt a NAK szántóföldi napokon találkozhattak Robottival és velünk, ott mozgó gépbemutatót tartottunk. A kiállításon rengeteg érdeklődővel, gazdálkodóval találkoztunk, beszélgettünk, a gép pedig folyamatosan dolgozott, bizonyítva, hogy a jövő már itt van.

Legközelebb június 29-én Mórahalmon a Magyar Paradicsom Napja rendezvényen leszünk megtalálhatók, igaz ide a robotot nem tudjuk magunkkal vinni.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás