Kiugró eredményt ért el az Opus-csoport 2023 első háromnegyed évében. A nettó nyereség 30,67 milliárd forint lett, ami több mint duplája az egy évvel korábbi azonos időszakénak. Mindezt soha nem látott, 511 milliárd forintos árbevétel mellett, ami megmutatja, hogy a cégcsoport jó úton halad a belső szinergiák kihasználásával, és a külön iparági divíziók meghatározó vállalatai együttesen védettséget adnak a nehéz külső körülmények ellen. Lélfai Koppány, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója elemezte 2023 első háromnegyed évének számait.

Már a számokban is erőteljesen megmutatkozik a költséghatékonysági intézkedések sora, amit az elmúlt időszakban végrehajtott az Opus Global Nyrt. - mondta Lélfai Koppány, a társaság vezérigazgatója. Az első három negyedév számait elemezve arról beszélt, hogy a vállalatcsoport megmutatta, hogy nehéz időszakokban is képes rendkívüli eredménynövekedésre. Ettől azonban még nem dőlhetünk hátra, tovább keressük a szinergialehetőségeket - fogalmazott a cégvezető.

Lélfai Koppány, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója elemezte 2023 első háromnegyed évének számait - Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI
Lélfai Koppány, az Opus Global Nyrt. vezérigazgatója elemezte 2023 első háromnegyed évének számait - Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Az Opus Global Nyrt. konszolidált, teljes működési bevétele rekordszintre, 510,72 milliárd forintra nőtt a 2023-as év első kilenc hónapjában. Ez 45 százalékos emelkedést jelentett egy év alatt. A konszolidált, összes működési költség növekedése hasonló mértékű volt, a 478,9 milliárd forintos összeg 46 százalékkal lett magasabb a bázisidőszakhoz viszonyítva - írta az Index cikke.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar bevételei

A mezőgazdaság és élelmiszeripar szegmens bevételei a bázisévhez hasonlóak voltak, ami összhangban van a 2023. évre kialakított stratégiával. Az árbevétel-stagnálás egyik oka a világpiacon tapasztalható árkonszolidáció és a termelésoptimalizálás volt. A szegmens nyereségessége azonban jelentősen javult, a költségcsökkentésnek köszönhetően. Az EBIT 3,94 milliárd forinttal 8,46 milliárd forintra nőtt, míg az EBITDA-mutató 13,13 milliárd forint volt szeptember végén, ami 4,51 milliárd forinttal magasabb a bázishoz képest.

Hatalmas számok a jelentésben

Összességében a háború miatt kedvezőtlen külső körülmények ellenére a működési költségek növekedését sikerült összhangban tartani a bevétel emelkedésével - írták. Így az üzemi eredmény (EBIT) is jelentősen, 33,1 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ez 31,82 milliárd forint konszolidált eredményt jelentett.

QP | Quality Placement

Az EBIT növekedéséhez hasonlóan a konszolidált EBITDA-mutató is 26,2 százalékkal 65,65 milliárd forintra növekedett. A pénzügyi műveletekből 3,99 milliárd forint pluszt ért el a cégcsoport, így az üzleti eredményhez hasonlóan az adózás előtti eredmény is kimagasló mértékben növekedett közölték.

A cégcsoport konszolidált szinten 1066 milliárd forint mérlegfőösszeggel továbbra is stabilan 1000 milliárd forint felett zárt 2023. szeptember 30-án, ami 2,3 százalékos növekedést jelent a 2022-es év végi bázishoz. A mérlegfőösszegen belül a legnagyobb súllyal az energetika szerepelt 38 százalékkal, az ipari termelés pedig 27 százalékos súlyt képviselt. A mezőgazdaság 22 százalékot, a turizmus 11 százalékot tett ki, míg a vagyonkezelésre 2 százalék jutott.

Lendületben a húzóágazatok

Az egyes szegmenseket vizsgálva az ipar kiugróan magas, 209,69 milliárd forint működési bevételt ért el kilenc hónap alatt, ami 64 százalékkal magasabb a 2022. évi bázisadathoz képest. Az árbevétel 81,72 milliárd forintos növekedése mellett a költségek 78,12 milliárd forinttal nőttek, így a szegmens javította nyereségtermelő képességét. Ez különösen annak fényében jó teljesítmény, hogy a háború miatti alapanyagár-növekedés ezt a területet érintette a legjobban. Az üzemi eredmény így 25 százalékkal 17,98 milliárd forintra emelkedett az iparban, az EBITDA értéke pedig 50,5 százalékkal 29,2 milliárd forintra nőtt január–szeptemberben - írták.

A turizmus teljesítménye

A turizmus esetében is jobban nőtt az árbevétel a költségeknél, így 2022 első három negyedévi 4,08 milliárd forintja után 2023 első három negyedéve alatt 5,48 milliárd forint EBITDA-t ért el a szegmens. Talán még jobban mutatja a fordulatot, hogy a tavalyi, 1,7 milliárd forintos veszteséggel szemben idén, az első kilenc hónapban, 2,4 milliárd forint volt a nyereség. Ez különösen figyelemre méltó annak ismeretében, hogy a belföldi kereslet országosan csökkenő tendenciát mutatott 2023 első három negyedéve alatt, ami az Opus-csoport hagyományosan belföldi vendégkörre építő szállodái esetében jelentős piaci kihívás volt.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás