Bár a Gravetti Kft. leglátványosabb terméke a Shelterall tárolósátor termékcsalád, a cég széles termékkínálattal rendelkezik a zöldtakarmány betakarító-, terület karbantartó- és rakodógépek tekintetében is. Nagy László, ügyvezető, mutatta be a portfóliójukat.

Hogyan kezdődött? Kérem, mutassa be a cég indulását!

A cég magyar magánszemélyek birtokában van, az operatív működésben ketten veszünk részt. A céget üzlettársam, Tatár Kálmán alapította 2011-ben Tatár Agro Kft. néven. Induláskor egyetlen termékkel, a Bivaly szilázstömörítő hengerrel foglalkozott, amire ma is büszkék vagyunk, hiszen mi magunk alakítottuk ki a gyártásának és a forgalmazásának a körülményeit. Az én feladatom ebben a műszaki, Kálmáné pedig a takarmányozási, szakmai háttér biztosítása volt. A Bivaly szilázstömörítő henger olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy azóta már több mint 150 darabot adtunk el belőle - 2015-ig ez a gép jelentette a cég fő termékét.

Én társtulajdonosként 2015-ben csatlakoztam a céghez. A tudásbázisunkra alapozva elsősorban az állattartáshoz kapcsolódó gépek és eszközök forgalmazásával szerettünk volna foglalkozni, így került a látókörünkbe egy hannoveri kiállításon az ELHO finn gépgyártó. Azóta is forgalmazzuk a termékeit.

Nagy László és Tatár Kálmán, a Gravetti Kft. tulajdonosai

Ezt gondoltuk a fő csapásiránynak, ám hamarosan, egy hódmezővásárhelyi kiállításon megkeresett bennünket a francia Richel sátorgyártó cég képviselője. Disztribútort keresett Magyarországon, és úgy gondolta, a termékük beilleszthető és illik a portfóliónkba. Nyitott kapukat döngetett, mert már korábban gondolkodtuk azon, hogy a mezőgazdaságban szükség lenne egy olyan tárolási lehetőségre, ami gyorsan kivitelezhető és olcsóbb, mint a hagyományos építészeti megoldások. A lehetőség ezzel az ölünkbe pottyant.

Megismerkedtünk a gyárral és a termékekkel, és arra jutottunk, hogy lenne piacuk Magyarországon, így a gépek mellett elindult a sátorforgalmazás is. Jól lőttük be az árat, jó volt a termék ár-érték aránya, mert az értékesítés rövid idő alatt felülmúlta a várakozásainkat. Mára évente több mint 100 sátrat értékesítünk. Mi és a francia gyártó is nagyon elégedett az eddigi eredményeinkkel, a Gravetti a harmadik legnagyobb viszonteladójuk az exportpiacaikon.

Beszéljünk egy kicsit részletesebben a sátorkínálatról!

A sátorportfólió három csoportra osztható. A „kisebbek” 8-10 méter szélesek, míg a közepes méretűek 12-15 méteres szélességben készülnek. Utóbbiaknál más a szerkezet és a nagyobb fesztávolság miatt erősebb a bordaív anyaga - egységnyi négyzetméterre kétszeres mennyiségű acélt használnak a gyártás során. A legnagyobbak rácsos tartószerkezettel rendelkeznek és 21-25 méter szélességűek.

Ami közös mindhárom csoport termékeiben, hogy bármilyen hosszúságban felépíthetőek, csak a szélesség és a magasság adott. Telepítettünk már 10-méteres hosszúságtól 400 méteresig ezekből a tárolósátrakból.

A Bivaly szilázstömörítő henger

Térjünk most át a gépforgalmazásra. Milyen termékeket kínálnak a gazdálkodóknak?

Ahogy induláskor, a fő csapásirányt most is az ELHO gépei jelentik. Felhasználás szerint két nagy gépcsaládot különböztetünk meg. Az egyik a szálastakarmányt betakarító gépkínálat, amibe kaszák, rendképzők, rendkezelők, bálacsomagolók és bálabontók tartoznak, a területkarbantartó gépek között pedig különböző zúzók, oldalra kitehető karos zúzók, láncos zúzók találhatók. Van továbbá egy speciális, meglehetősen egyedi gépünk, az ELHO Scorpio 550 kőfelszedő, ami akár bérbe is vehető, oda visszük, ahol éppen szükség van rá.

Olyan gépeket választottunk a portfóliónkba, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz.

Szeretném megemlíteni még a német gyártmányú Weidemann rakodógépcsaládot, melynek Magyarországon hivatalos márkaképviselete vagyunk.

A Gravetti Kft. tulajdonosai egy Weidemann rakodógéppel

Hamarosan vége az évnek, eljön az összegzések ideje. Üzleti szempontból hogy sikerült az idei év?

Egy nagyon sikeres év áll a Gravetti Kft. mögött, árbevételünk megközelíti az egymilliárd forintot, ami a megalakulásunkkor még egy elérendő, távlati cél volt. Minden termékvonalunk erősödött, nemcsak a sátor, hanem a gépértékesítés is, amelyen belül a rakodógép-értékesítés területén is szép sikereket értünk el. Az eladott ELHO-gépek száma meghaladta a tavalyit és idén kőfelszedő gépet is értékesítettünk, valamint üzembe helyeztünk egy 10,5 méter széles ELHO kaszát, ami az ELHO gyár zászlóshajója. A sikereknek köszönhetően csapatunk is bővült, új termékmenedzsert vettünk fel gépértékesítési üzletágunkba. Abban bízom, hogy az új kolléga támogatásával ez a terület a jövőben erősödni fog.

Milyen tervekkel indulnak bele 2023-ba?

Folyamatosan keressük azokat a termékeket, amikkel segíteni tudjuk a partnereink munkáját és gazdaságát, amivel gazdaságosabbá tudjuk tenni a működésüket. A mi jövőnket csak ilyen eszközökkel lehet megalapozni. Több kiállításon találkoztunk olyan cégekkel és gyártókkal, akiknek érdemes lehet foglalkozni a termékeivel. Új partnerünk, egy dán cég körmölőkalodákat gyárt. Kifinomult kidolgozású termékeik, és az ötleteik nagyon elnyerték a tetszésünket, mert mind a jószág, mind a szakember számára könnyebbé és biztonságosabbá teszik a körmölést. Nagyon hiszünk ebben a termékben, a 2023-as januári szakmai kiállításokon szeretnénk bemutatni.

A másik újdonságunk pedig eddig még nem volt jelen a magyar piacon, „Mobilút” néven került fel a Gravetti termékpalettájára. A termék ideiglenes útburkolatok, járófelületek kialakítását teszi lehetővé normál, fokozott vagy akár extrém terhelés mellett. Szilárd, nedves vagy felázott talajon egyaránt használható, és mivel a lerakott műanyaglemezek követik a talaj felszínét, nincs szükség talajelőkészítésre.

Úgy gondoljuk, hogy sok olyan tevékenység van a mezőgazdaságban, amelyekhez ideiglenes depók és járófelületek kialakítása lehet szükséges. Gondolok itt a gabona vagy a cukorrépa betakarításakor a tábla szélén kialakított kamionmegállóra, de az állattartó telepeken, szérűskertekben is nagy segítség lehet, amikor a kazlak közé kell utat készíteni.

A termék jól kapcsolódik a sátrainkhoz, kiegészíti azt, emeli a termékminőséget. Immár nemcsak raktárat tudunk egy nap alatt a megrendelőnek építeni, hanem le is tudjuk "aszfaltozni" azt.

Nem a telített piacokat célozzuk, ahol nagyon nagy a verseny. Az a célunk, hogy olyan megoldásokat szállítsunk, amikkel mások nem foglalkoznak. Mindig nyitott szemmel járunk.

A sátor erre nagyon jó példa. Sok gazdában nem is tudatosult az igény a termék iránt, mert nem tudtak a létezéséről. Ma már megjelent persze a konkurencia is, de amikor bevezettük a piacra, még ötlet szintjén sem volt jelen.

A gazdálkodók az újdonságok mellett a számukra kedvező ajánlatokat is keresik. Mire hívná fel ezen a téren a figyelmet?

Az elmúlt években fokozatosan bővítettük raktárkészletünket. Tárolósátorból komoly készlettel rendelkezünk, de számos gép is elérhető raktárról - ezeket mi már kifizettük a gyár felé, így raktárkészletünkből árfolyamkockázat nélkül lehet vásárolni. A nyári beszerzés, összehasonlítva egy mostanival, akár 10-25%-kal is kedvezőbb lehet a gazda javára. Amikor valaki most rendel a gyártótól gépet, sajnos nem tudhatja, hogy 6 hónap múlva, amikor megérkezik, mennyi lesz az ára.

(x)

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás