A Multiva finn mérnökei az új modellévre a vetőgépek terén hozták a legnagyobb újításokat, de a kombinátorok sem maradtak újdonság nélkül. A fókuszban a min-till, no-till és a precíziós technológiák állnak, de nem hagyják magára azokat a gazdákat sem, akik óvatosabban haladnának.

A Multiva Forte no-till vetőgép és a Cerex gabonavetőgép a mechanikus változat mellett már elektromos adagolással is rendelhető. A mechanikus gépek Forte EVO és Cerex EVO, az elektromosak eForte és eCerex néven érkeznek.

Multiva Cerex EVO

A 3 és 4 méteres munkaszélességben elérhető vetőgépek megnyitják a kisebb gazdaságok számára is a lehetőséget a fokozatmentes technológiai átállásra. Nem kell egyik napról a másikra feladni a hagyományos talajművelést, sem külön vetőgépet fenntartani emiatt, hiszen a Multiva technológiája előkészített magágyban és akár teljes no-till-ben is működik.

Multiva eForte no-till

Az „e” változatok adagoló tengelyeit elektromos motorok forgatják, melyek azonnal reagálnak a sebesség változására, és hozzáigazítják a kijuttatott mennyiségeket. Az elektromos motorok rugalmassága és az ISOBUS-vezérlés lehetővé teszik a kijuttatási mennyiségek precíziós vezérlését és a vetés automatizálását. Az összes inputanyag előre feltöltött térkép alapján való kijuttatása alapfunkció. A félgép lezárással a szakaszvezérlés és az automatikus táblavég-kezelés is megvalósul. Az új Multiva vetőgépek ráadásul egy harmadik, beépített tartállyal rendelkeznek az aprómagok és a starter műtrágya kijuttatásához, mely ugyanúgy fokozatmentes és távvezérelhető adagolást kapott. A különleges, kétcellás adagolóegységek lehetővé teszik az aprómagok még precízebb, egyenletes kijuttatását.

https://www.youtube.com/watch?v=zpj9MamKVaU

A kombinátorok közül a klasszikus tavaszi magágykészítőnk újult meg, az Optima EVO néven érkező munkagépen a központi vázelem a tandemkerekek helyett nagy méretű szóló kerekeket kapott. Ezáltal könnyebb fékezhetővé tenni és egyszerűbb volt megoldani, hogy a 8 méteres munkaszélességű változat is beleférjen a 3 méteres szállítási szélességbe – mindkettő fontos szempont volt az egyre szigorodó uniós szabályok miatt. Az Optima EVO-t a korábbiakhoz képest jobb manőverezhetőség és stabilitás jellemzi, emellett kisebb lett a talajtaposás is. A finn Multiva négy különböző kombinátor modelljével az egyik legnagyobb előnyünk, hogy mindenki kiválaszthatja közülük a gazdasága, a növénye és a talaja számára legmegfelelőbb géptípust és megoldást.

Multiva Optima EVO

A CrossLine sűrű, 6,5 cm-es kapaeloszlása igen intenzív munkát eredményez a gép teljes szélességében, a 9 kapatengely pedig biztosítja a megfelelő átömlési keresztmetszetet. Ráadásul más géptípusokhoz képest egy kombinátor nedvesebb körülmények között is bevethető. Különösen azok a gazdák fogják értékelni a CrossLine-t, akik nagy értékű növényeik számára kötött, nehezen művelhető talajokon is tökéletes, porhanyós magágyat kívánnak készíteni.

Az Avaran és a TopLine Super XL kombinátorok tágas, magas felépítésükkel, erőteljesebb kapáikkal, lándzsa- vagy lúdtalp kapahegyekkel egész évben rugamasan használható munkagépek. Jól beilleszthetők forgatás néküli és sekély művelési módú rendszerekbe, hiszen a megemelt vázmagasság és a 8 illetve 9 kapatengely egyedülálló átömlési keresztmetszetet eredményeznek. Ennek köszönhetően ezek a kombinátorok nem csak magágykészítésre, de sekély tarlóhántásra, tarlóápolásra, illetve szántott vagy mélylazított talaj elművelésére is kiválóan használhatóak.

TopLine Super XL

A Multiva gépek importőre és a teljes modellpaletta forgalmazója a gyártó leányvállalata, a Multiva Magyarország Kft.

Kollégáink örömmel állnak rendelkezésükre:

Közép- és Kelet-Magyarország:
Mező Sándor | 06 30 929 5293 | mezo.sandor@multiva.hu
Nyugat-Magyarország:
Sándor Balázs | 06 30 639 0396 | sandor.balazs@multiva.hu
Witzl Tamás | 06 30 638 1079 | witzl.tamas@multiva.hu

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás