Az AnivetDirect a termékeivel biztos segítséget kínál a gazdák számára a termelés során a napjainkat jellemző hektikus időjárási körülmények közepette. Emellett megoldást nyújt az elmúlt évek bizonytalanságából, gazdasági nehézségeiből adódó tápanyag-utánpótlási problémákra is. A mikro-, illetve makroelem-tartalmú lombtrágyák, növénykondicionálók használata egyre jobban felértékelődik. A különböző alternatív megoldásokkal, és az ehhez kapcsolódó termékekkel a már sokszor említett időjárási viszontagságok okozta stresszhelyzet nagymértékben csökkenthető. Folyamatosan, a megfelelő fenológiai fázisokban kijuttatva biztosítani tudjuk a növényeink számára szükséges harmonikus tápanyagutánpótlást.

Azok, akik nyitottak a helyzet megoldására, és nem zárkóznak el az alternatív növénytáplálási módok kínálta lehetőségektől, a következő évek akadályait sikeresebben vehetik. Az alternatív módszerek alkalmazása (talajkondicionálók, szárbontók) megoldást jelenthet a talajaink termőképességének javítására, a talajszerkezet, illetve annak pH leromlásának megállítására, helyreállítására, a talaj savanyodás visszafordítására. Csökken a környezeti terhelés, a talaj mikrobiológiai életét helyreállíthatjuk, a talajban lekötött és a növényeink számára ezidáig elérhetetlen mikro- és makroelemeket mobilizálhatjuk. Javasoljuk, hogy a növényeinket a kritikus időszakokban a megfelelő lombtrágyákkal, növénykondicionálókkal kiegészítve, levélen keresztül tápláljuk. Ezt folyamatosan, az egyéb növényvédelmi kezelésekkel egy menetben tegyük meg, plusz kijuttatási költséget nem teremtve. Ezáltal a megfelelő fejlődési szakaszban, folyamatosan tápanyaghoz juttathatjuk a növényeinket.

Most kora tavaszi, tavaszi kijuttatásoknál alternatíva lehet a BIOPAJZS® folyékony, magas foszfor- és káliumtartalmú EK-műtrágya, melyet növényvédő szerekkel egy menetben juttathatunk ki. Már a búza és a káposztarepce esetében is javasolt az őszi kijuttatás, mellyel elősegítjük a növények megerősödését, csökkentjük a kifagyás esélyét. Az említett tápanyagok felvételét nagymértékben befolyásolják a huminsavak és fulvosavak, melyek szerepe nélkülözhetetlen a növény tápanyag-gazdálkodásában, a mikro- és makroelemek felvételében, felszívódásában. Oxigénszállító hatásuk a növény egész anyagcseréjét segítik. Lombtrágya formájában a fulvosavak, például, maradéktalanul képesek bármilyen PH-érték mellett felszívódni.

A BIOPAJZS® egy mikroelemekkel dúsított mezoelem tartalmú növénykondicionáló készítmény, mely hatékonyabbá teszi a műtrágya-felhasználást, csökkenti a veszteségeket, elérhetővé teszi a felhalmozódott, felvehetetlen tápanyagokat. Fokozza a növények szárazságtűrő- és ellenálló képességét. A BIOPAJZS® egy olyan speciális levéltrágya, amely komplex formában tartalmazza a növények gyökérképződéséhez, szárképzéséhez, virágzásához, terméskötődéséhez és a termés kifejlődéséhez szükséges makro- és mikroelemeket, mint tápanyagokat. Ugyanakkor magába foglalja azokat a nagy hatásfokú védő anyagokat is, amelyek felületi kezelésként, illetve felszívódó anyagként megelőző védelmet biztosíthatnak minden növényi kultúrában a gombás, bakteriális betegségek kivédésére. BIOPAJZS® termékünk biogazdaságokban is alkalmazható.

A ZÖLDPAJZS® a hagyományos tápanyag-utánpótlás és a növényvédelmi technológiák gazdaságos és természetes alternatívája. A fejlesztés során innovatív kémiai megoldásokkal elértük, hogy az oldat szerves komplex formájában tartalmazza a tápanyagokat olyan mennyiségben, amely a ma ismert termékek közül egyikben sem megoldott. A termékünk használatával elérhető kevesebb növényvédőszer maradvány, csökkenti ezek élelmiszerláncba való bekerülésének kockázatát. Célunk, hogy a termelők számára a kiváltható növényvédő szer- és műtrágya-ráfordítás csökkenésével a végtermék előállítás gazdaságos és egészséges legyen.

ZÖLDPAJZS® termékünk nitrogéndús növénykondicionáló, mellyel a nitrogént a szárazabb, aszályosabb időszakokban is elérhető formában tudjuk kijuttatni a növényeink számára. A huminsavak révén a kijuttatott tápanyagok hasznosulása kedvezőbb, védelmet biztosítanak az éjszakai órákban még esetlegesen fellépő fagyokkal szemben, az aszályos időszakokban a növények tovább életképesek, jobban viselik a csapadékhiányt. Termékeink minden komponense a növények számára gyorsan hasznosuló szerves EDDHSA kelátkötésben található meg.

Termékeinek alapja a huminsav, mely szinte minden növénykondicionálónkban megtalálható. Emellett termékeink EDDHSA kelátképzőt tartalmaznak, így a kijuttatott mikro- és makroelemek hasznosulása sokkal gyorsabb és kedvezőbb. Partnereink számára növényi-nedv analízis alapján, növény specifikusan állítjuk össze a technológiai javaslatainkat.

(x)

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás