A magyar mezőgazdaság meghatározó szereplői emlékeztek Szabó Istvánra, a KITE Zrt. örökös tiszteletbeli elnökére.

2022. november 4-én Nádudvaron, a KITE Zrt. központi épületében ünnepélyes keretek között leplezték le Szabó István mellszobrát. A megemlékezés célja a karizmatikus vezető szellemi örökségének ápolása és a KITE stabil értékrendjének továbbadása a fiatalabb generációknak.

A kisparaszti családból származó Szabó István vezetői rátermettsége korán megmutatkozott, mindössze 28 éves volt, amikor 1952 szeptemberében a Vörös Csillag Termelőszövetkezet elnökévé választották. Ezt a tisztséget 38 éven keresztül eredményesen töltötte be. Tagadhatatlan, hogy benne tisztelhetjük a magyar mezőgazdaság fejlesztéséért dolgozók közül az egyik leginnovatívabb és legfáradhatatlanabb személyiséget. Tevékenységéért több magas állami elismerésben is részesült.

Szabó Istvánnak meghatározó szerepe volt az 1972 végén, kilenc termelőszövetkezet részvételével alapított Kukorica- és Iparinövény Termesztési Együttműködés létrehozásában. Az együttműködés újító szellemiségét jellemzi, hogy az akkori társadalmi-gazdasági viszonyok között ez volt az első alulról szerveződő társulás, amely nonprofit szervezetként taggazdaságainak a KITE-vel való szakmai és fejlesztési együttműködését tűzte ki céljául.

Szabó István mellszobra

Az elképzelés helyességét az együttműködésben résztvevő szövetkezetek számának korai gyors növekedése, valamint a KITE 50 év alatt elért eredményei bizonyítják.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója

Megnyitó beszédében Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója megemlékezett a Szabó István egész életútját meghatározó életfilozófiáról, amely köztiszteletben álló személlyé tette. Azt vallotta, hogy minden körülmények között maradjunk meg embernek, és elveinek érvényt is szerzett a gyakorlatban.  Ez vezette a példa értékű technológiák bevezetése és elterjesztése során, melynek eredményeként javult a magyar mezőgazdaság hatékonysága.  Eszményei megnyilvánultak a Nádudvar városi rangra emeléséért tett erőfeszítéseiben is, ami „mindenki Pista bácsija” másik szívügye volt és megvalósulása az itt élő emberek életkörülményeit jelentős mértékben javította. A KITE kollektívája hálás Szabó István örökségéért, azért, hogy a KITE ma nem csak Magyarország legnagyobb, leginnovatívabb és legkomplexebb horizontális integrációja, de az egyetlen, az alapítók elveit mai napig valló, a szakmaiságot és a mezőgazdaság fejlesztését zászlóján hordozó termelési rendszere.

Guba Sándor, a KITE Igazgatóságának elnöke személyes hangvételű beszédében idézte fel Szabó Istvánhoz fűződő emberi és szakmai kapcsolatát és a munkával töltött közös évek során megismert segítőkész, karizmatikus vezető személyiségét. Arra emlékeztette a hallgatóságát, hogy valahányszor elmennek Pista bácsi szobra előtt, úgy gondoljanak rá, mint a szakmáját és másokat tisztelő, együttérző és önzetlen emberre.

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, valamint Dr. Nagy István agrárminiszter is. Jakab István visszaemlékezésében felidézte, hogy Szabó István milyen nyitottsággal fordult a fiatal szakemberek irányába, ami megismerkedésük után neki is életfilozófiájává vált.

Az agrárminiszter kiemelte, Szabó István életműve két kardinális pont köré rendeződik: az egyik az ember, a gazda, aki műveli a földet, a másik a technológia, a tudás, a szemlélet, ami a műveléshez kell. A kettő együtt a siker kulcsa, a KITE Zrt. ezt a szemléletet viszi tovább.

Dr. Csányi Sándor, a KITE Zrt. tulajdonosa, az OTP elnök-vezérigazgatója pohárköszöntővel üdvözölte a megjelenteket. Köszöntőjében kiemelte, hogy Szabó István puszta megjelenése is tiszteletet parancsoló, tapasztalata és filozófiája pedig példamutató és egyedülálló volt. Színvonalas örökséget hagyott hátra, páratlan erőt képviselve a magyar mezőgazdaságban. Idő előtt ismerte fel a korszerű technológia jelentőségét, és ezért lehet a KITE még ma is, ahogy az volt a múltban is, egy jövőbe mutató vállalat. Szabó István bronz mellszobrának alkotója Solti András szobrászművész. A megemlékezésen részt vettek Szabó István családtagjai is. Az ünnepség záró akkordjaként elhangzott Szabó István kedvenc verse Hegedűs D. Géza színművész előadásában.

Dr. Csányi Sándor, a KITE Zrt. tulajdonosa

Sajtóközlemény

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás