Az elmúlt hetekben kiemelt célellenőrzést végzett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság Keceli Rendőrőrse a Kecel térségében tevékenykedő bodzafelvásárlók és -feldolgozók telephelyein. A helyszíni ellenőrzések során főleg a működéshez, valamint a termékek nyomonkövetéséhez szükséges dokumentációt vizsgálták a szakemberek. A tapasztalatok alapján a Nébih több, kötelező jogszabályi előírás szigorú betartására hívja fel az érintettek figyelmét.

A Nébih írta meg, hogy az elmúlt hetekben zajlott közös hatósági ellenőrzések során a Kecel térségében tevékenykedő bodzafelvásárlók és -feldolgozóknál a működéshez szükséges papírokat, valamint magukat a telephelyeket is vizsgálták. Az akció során a nyomonkövethetőség érdekében a felvásárolt termékek jelölésének, valamint a hozzájuk tartozó számlák, szállítólevelek, felvásárlási jegyek és egyéb dokumentáció ellenőrzése is megtörtént. Továbbá az ellenőrök kiemelt figyelmet fordítottak a permetezési napló meglétére, annak tartalmi megfelelőségére (pl. az adott kultúrában engedélyezett-e a felhasznált növényvédő szer, dózis stb.) is.

Kiemelt célellenőrzést végzett a Nébih és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság Keceli Rendőrőrse a bodzafelvásárlók és -feldolgozók telephelyein - Fotó: Nébih
Kiemelt célellenőrzést végzett a Nébih és a Bács-Kiskun Megyei Rendőrkapitányság Keceli Rendőrőrse a bodzafelvásárlók és -feldolgozók telephelyein - Fotó: Nébih

Minden szakaszban van kötelezettség

A Nébih szerint kiemelten fontos, hogy a termelőknek, felvásárlással, feldolgozással foglalkozó vállalkozásoknak a tevékenység minden szakaszában biztosítaniuk kell az élelmiszerek, az élelmiszerbe bekerülő vagy vélhetően bekerülő egyéb anyagok útjának nyomonkövethetőségét. Ezen túlmenően a forgalomba hozott élelmiszereket el kell látni olyan címkékkel vagy azonosító eszközökkel, amelyek az előírt dokumentáción és információkon keresztül lehetővé teszik a termékek nyomonkövetését. Az értékesítési célra szánt növény, növényi termék előállítása, raktározása és feldolgozása során végzett növényvédőszeres kezelésekről pedig folyamatosan nyilvántartást kell vezetni - írták.

https://www.youtube.com/watch?v=h6_7t_CIWUg

A Nébih felhívta a bodzafeldolgozók és -felvásárlók figyelmét, hogy a fentiek betartására irányuló hatósági ellenőrzések a jövőben is folytatódnak. Amennyiben a szakemberek a helyszíni ellenőrzések során a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, vagy más hatóságok hatáskörébe tartozó jogszabálysértés tényét vagy annak gyanúját észlelik, a társhatóságot hivatalból tájékoztatják - közölte a Nébih.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás