Sokak szemét felnyitotta a tengerek és az óceánok állapotát illetően a BBC Kék Bolygó című sorozata. A vizekben látott rengeteg műanyag hulladék többeket arra sarkallt, hogy tegyenek valamit a helyzet javításáért. Így volt vele az a férfi is, aki újrafelhasználható és komposztálható műanyag alternatívát gyártó céget alapított Wales-ben. David Hughes wrexhami Happy Dolphin nevű cége szatyrokat és egyéb termékeket készít kalcium-karbonát felhasználásával. Ebből épül fel például a tojás héja is. A céljuk az, hogy csökkentsék a műanyagok okozta szennyezés mértékét.

A BBC cikke alapján a Magyar Mezőgazdaság írta meg, hogy becslések szerint évente közel 13 millió tonna műanyag kerül az óceánokba. Az átlagos "életre szóló táska" újrahasználható szatyor pedig több 100 évig is eláll, évente pedig 1,5 milliárdot adnak el belőle. Hughes szerint bár Walesben az egyik legjobb az újrahasznosítási arány a világon, de az újrahasznosítás és az újrahasználat modellje "elavult". Elmondta, hogy a fogyasztók hajlandók ráfizetni egy kicsit azért, hogy hozzájáruljanak a pozitív változások megvalósulásához.

Tojáshéj és tengeri moszat alkothatja az új műanyaghelyettesítő megoldást - a képen a Happy Dolphin környezetkímélő szatyra
Tojáshéj és tengeri moszat alkothatja az új műanyaghelyettesítő megoldást - a képen a Happy Dolphin környezetkímélő szatyra

A cél az új szemlélet

"Azt akarjuk, hogy a walesi kormány lássa, hogy létezik a komposztálható termékeknek egy új generációja, amelynek nincsenek olyan hátrányai, mint az első generációnak, ami nem működött túl jól. Ez az új anyag mindent megváltoztathat” - mondta.

Az új szatyrot Ake Rosen csomagolás szakértő hozta létre. A korábban a wrexhami Tetra Pak-nál dolgozó tudós által kifejlesztett, kalcium-karbonátból készülő csomagolóanyag a környezetben természetes módon lebomlik. Boris Johnson brit miniszterelnök egy COP26 rendezvényen a gyerekeknek azt mondta, hogy csökkenteni kell a műanyagok használatát a mindennapi életben, mivel az újrahasznosított műanyagok használata "sem megoldás".

Megújuló műanyaghelyettesítő megoldások

A Gaerwenben, a Menai Tudományos Parkban működő PlantSea nevű biotechnológiai start-up cég azt kutatja és fejleszti, hogyan lehet a tengeri moszatból különféle használati tárgyakat, egyebek között élelmiszercsomagolásra alkalmas anyagot előállítani. "Lehetőséget látunk abban, hogy a tengeri moszattal helyettesítsük a jelenleg számtalan felhasználási móddal rendelkező műanyagok egy részét" - mondta Gianmarco Sanfrantello, a PlantSea munkatársa. "A tengeri moszat megújuló erőforrás, és tengereinkben rengeteg van belőle."

Mindkét vállalat vezetője kiemelte, hogy alternatív termékeik költsége versenyképes. Hughes hozzátette, hogy először lehetőséget kell kapniuk a kormánytól és különösen a szupermarketektől. A walesi kormány azt mondta, hogy "mindig is támogatni kívánta az innovációt ezen a területen".

"A vállalkozásoknak és az iparnak fontos szerepük van abban, hogy megfeleljenek ennek a kihívásnak" - tette hozzá egy kormányszóvivő." Változtatnunk kell a szokásainkon, csökkenteni kell az egyszer használatos tárgyak mennyiségét, függetlenül az anyagtól" - fogalmazott.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás