A 2020-as kedvezőtlen időjárás után sok kisebb, jellemzően melléktevékenységként dinnyét termelő hagyja abba a termelést Magyarországon. Így a görögdinnye termőterülete várhatóan újabb 5 százalékkal csökkenhet idén. Ugyanakkor a nagyobb termelőknél még inkább előtérbe kerülnek a korszerűbb technológiák és a minőség. Ezért egyelőre – ha az időjárás is kedvez – termésmennyiségben nem számítanak kiesésre a szakemberek. A vetőmageladások adatai alapján 2021-ben még több magszegény görögdinnye terem majd. A sárgadinnye esetében egyelőre nincsen számottevő változás.

 Szezon eleji egyeztető fórumot tartott 2021. március 2-án a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Dinnye Munkacsoportja és a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete. A megbeszélésen elhangzott, hogy most kezdődik a palánták nevelése, és remélik, hogy április végi, májusi fagyok nem tizedelik majd meg a kiültetett dinnyéket és a koronavírus-válság sem lesz túlságosan rossz hatással az ágazatra az értékesítési időszakban. A NAK írta meg, hogy a magyarországi éves átlag görögdinnyefogyasztás 10-12 kg/fő, a hazai termesztés viszont ennél többet is el tud látni. A görögdinnye termesztésünk közel 60 százalékát belföldön értékesítik és átlagosan 40 százalék megy exportra. Fontos trend, hogy a kivitel az elmúlt években folyamatosan csökkent. Az exportpiac növeléséért konkurens országokkal is meg kell küzdeni.

A dinnyetermesztő terület csökkenése ellenére is meglehet a megszokott termésmennyiség -
A dinnyetermesztő terület csökkenése ellenére is meglehet a megszokott termésmennyiség

Ilyen volt a magyar dinnyetermesztő szektor 2020-as éve

2020-ban a tavaszi hideg időszakok miatt későn indult a dinnyeszezon, ellenben tovább tartott az átlagosnál. A megszokottnál kevesebb görögdinnye ment exportra (sajnos úgy tűnik, hogy erős volt a konkurencia a célországokban), de szerencsére itthon jelentős volt a fogyasztói igény a magyar dinnye iránt. A kamara a termelői szervezettel közösen idénre is tervez fogyasztásösztönző kampányt - írták.

Egyre több jel mutat arra, hogy az ágazatban egyfajta koncentráció zajlik, számos kisebb termelő felhagy a tevékenységével. Ugyanakkor a közepes és nagy méretű vállalkozások a modernebb technológiák és a professzionálisabb szemlélet alkalmazása felé fordulnak. Mindez középtávon ismét növekedést jelent majd az ágazatnak.

Dinnyetermesztő terület változások, új dinnyecsomagolás

A szakemberek szerint a két legjelentősebb termőkörzetben, Békés és Szabolcs-Szatmár régióban idén várhatóan csökkenhet a termőterület, míg Baranyában, Tolna-Fejérben, Heves-Jászságban és a szórvány területeken (pl. a Kisalföldön) nem várnak jelentősebb mértékű területváltozást. A termesztők a csomagolás terén is újításra törekednek. Már van olyan térség, ahol a termelő nevével és telefonszámával ellátott dinnyéket árusítanak, ezáltal is garantálva a minőséget és a nyomonkövethetőséget.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás