Folytatódik az elszáradt tuják kivágása Zalaegerszegen. A problémát a hazánkban néhány éve megjelent tarkadíszbogár okozza. Zalaegerszeg önkormányzata idén 1,5 millió forintot fordít a zöldterületek fejlesztésére. Fontos feladat ezen belül a tarkadíszbogár károkozása miatt megbetegedett tuják eltávolítása és pótlása. A bogár lárvái a fák tápanyagszállító szövetét rágják a kéreg alatt, ez pedig a növények elhalásához vezet. Könnyen felismerhető tünete a folyamatnak a tuják elszíneződése, rozsdássá válása és elszáradása. 

Zalaegerszeg önkormányzata tavaly is fordított pénzt a környezetvédelmi alapból a beteg tuják kivágására és pótlására, s idén folytatódik ez a munka. Az önkormányzat költségvetéséből 1,5 millió forintot költenek idén a zöldterületek fejlesztésére, elsősorban arra, hogy a beteg fák kivágásával csökkentsék a tarkadíszbogár állományát, és városképi szempontból is fontos az elhalt növények eltávolítása. A Zaol hírét szemléztük.

Folytatódik az elszáradt tuják kivágása Zalaegerszegen, a problémát a hazánkban néhány éve megjelent tarkadíszbogár okozza - képünk illusztráció
Folytatódik az elszáradt tuják kivágása Zalaegerszegen, a problémát a hazánkban néhány éve megjelent tarkadíszbogár okozza - képünk illusztráció

A környezetvédelmi alap felosztását a februári közgyűlésen fogadta el a zalaegerszegi önkormányzat. A rendelkezésre álló 7 millió forintból még a nyugati ostorfák kiváltására, zajvédelmi feladatokra, faápolási munkákra és környezeti nevelésre költenek.

Régóta okoznak gondot a bogarak

Azt a Magyar Mezőgazdaság írta meg még 2016-ban, hogy sok hír jelent meg arról, hogy tuják száradnak el az országban. Az elszáradt növények törzsén lapos, ovális kirepülési nyílások voltak, majd számos helyről előkerültek a fémfényű, aranyzöld, kékeszöld színű, a hátukon 10–14 nagy, szimmetrikusan elhelyezkedő, kékesfekete foltot viselő, 6–12 milliméter hosszú, boróka- tarkadíszbogár imágók.

A bogár május közepétől július elejéig rajzik, napos időben repked a tápnövény körül, vagy napozik rajta. Irodalmi adatok szerint a legyengült borókát keresi föl, annak napsütötte, vastagabb (2–10 centiméter átmérőjű) ágának kéregrepedésébe rakja a petéjét. A kikelő lárva a kéreg alatt lapos, akár fél centiméter széles, világos és sötétebb színű, finom porral telt járatot rág, majd a fatestben bábozódik. Azzal okoz kárt, hogy elrágja az ágban a szállító edénynyalábokat. A kifejlett bogár ovális kirepülő nyíláson keresztül hagyja el az ágat.

https://www.youtube.com/watch?v=leKkYkelal0
Menthető még a tujám? - A Boróka-tarkadíszbogár

A megelőzéssel lehet védekezni

A boróka-tarkadíszbogár elleni legjobb védekezés a megelőzés. Csak kártevőtől mentes növényt ültessünk, a növényeinket óvjuk a stressztől (tápanyag, víz, termőhely). A vízzel jól ellátott, egészségesen fejlődő növény elegendő gyantát termel, amiben a berágó lárva megfullad.

Az erősen károsított növényeknél az elszáradt részek levágása a megoldás. A növényeket legkésőbb áprilisban csonkolni kell, amíg a károsítók a növényben vannak. Az elszáradt részt ott vágjuk vissza, ahol a törzs teljes kerülete mentén egészségesek a szállító szövetek. A levágott hajtásokat azonnal el kell égetni, ezzel megakadályozzuk az imágók megjelenését, és a további kártétel kiindulását jelentő peték lerakását - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás