Hirdetés
Túl sok a konfliktus, ezért elpusztítják a varjak fészkeit Zalaegerszegen
Zalaegerszegen kezdetét vette a vetési varjak fészkeinek megsemmisítése. A fészkek eltávolítását először a Dísz téren, a Kossuth utcán és a szalagház mögött álló fákon kezdték, a következő hónapokban pedig január végéig folytatják a munkát a szakemberek. A célja, hogy azokon a helyeken, ahol a vetési varjak jelenléte a lakossággal túlzott konfliktust okozott megszüntessék a fészekcsoportokat. A munkák január végéig tartanak.
A részletekről a városi polgármesteri hivatal földművelésügyi és erdőgazdálkodási szakreferense adott tájékoztatást. Székely Róbert elmondta, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársai felmérték a varjúkolóniákat a Zala megyei városban. E szerint 15 telepben közel 300 fészek található. A rovarokat, apróbb rágcsálókat, sáskákat, puhatestűeket is fogyasztó, és ezzel a mezőgazdasági területeken az ember számára is hasznosan ténykedő madár védelem alatt áll, eszmei értéke egyedenként 50 ezer forint - írta a Zaol.

Ezeken a helyeken távolítják el a varjak fészkét
A környezetvédelmi hatóság engedélye alapján augusztus közepétől fél éven át lehet eltávolítani a fészkeiket. Az első ütemet követően a további fészkek eltávolítása – faápolással egybekötve – lombhullás után, várhatóan novembertől kezdődik. Ekkor a Deák téren, a Zrínyi úton, a Landorhegyen intézmények közelében lévő varjúfészkek kerülnek sorra. A város több részén – ahol kevésbé zavaró a jelenlétük az ember számára – háborítatlanul élhetnek a madarak.
A célja, hogy azokon a helyeken, ahol a vetési varjak jelenléte a lakossággal konfliktust okozott - hanghatás, környezetszennyezés, ürülék - megszüntessék a fészekcsoportokat. A madarakat olyan helyre szeretnék átköltöztetni, ahol ilyen gondok nem keletkeznek. Az első fészekkolónia a Zalaegerszegi Kórház rendelőintézet mellett volt a Zrínyi úton, ahol korábban már igyekeztek fészkeket eltávolítani. Több helyen megjelentek azóta a város különböző pontjain a kolóniák, ezért a munka folyamatosan zajlik, aminek eredményeképpen a madarak újra a természetes élőhelyüknek számító vidéki területek felé szorulnak majd ki.
A munka ütemezéséről és a részletekről Székely Róbert nyilatkozott, amit itt lehet megnézni:
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés