Az időnként már túlzottan is meleg napokon lendületesen fejlődnek a sípok, így akár reggel és este is végig kell menni a sorokon a szedőknek. A napi hozam pedig az előző hetinek a háromszorosa, legalábbis az 50 hektár, zömében zöldspárga-ültetvénnyel rendelkező Bács-Zöldért Zrt.-nél.

A hideg, sokszor fagyos hajnalok miatt kéthetes csúszással, április utolsó hetében tudtak először spárgát szedni a Kecskeméthez közeli ültetvényekről. Még az azt megelőző hétvégén is volt fagy, így akkor is égetni kellett nemcsak a gyümölcsösök, hanem a spárgaültetvények, frissen kipalántázott paprikatáblák mellett is.

A szakember tapasztalata szerint a spárgafogyasztók körében a zöld sípok a népszerűbbek, mert azt gyorsabban lehet elkészíteni
A szakember tapasztalata szerint a spárgafogyasztók körében a zöld sípok a népszerűbbek, mert azt gyorsabban lehet elkészíteni (Fotó: Pixabay)

Alig drágult idén a spárga

Mindennek ellenére a spárgát a tavalyinál csak kicsivel magasabb áron értékesítik, és május elején akciózták is, hogy „rákapjanak” a fogyasztók.

Már az is sokat jelentene ugyanis, ha a jelenlegi nagyon alacsony, mindössze 25 dekagrammos éves fogyasztást megkétszerezhetnénk, mondta Gulyás János, a zrt. igazgatója a magyarmezogazdasag.hu érdeklődésére.

A szakember tapasztalata szerint a spárgafogyasztók körében a zöld sípok a népszerűbbek, mert azt gyorsabban lehet elkészíteni, és a tisztítási veszteség is kisebb. Ami ugye a viszonylag drága zöldségnek számító spárga esetében nem mellékes.

A hazai 1400 hektáros spárgafelület 60-70 százalékán már zöldspárgát termesztenek

A zöldspárgát termeszteni is könnyebb és olcsóbb, hiszen a sípokat nem bakhátakból kell szedni, így kevesebb munkabér rakódik rá. Valószínűleg ennek a következménye, hogy a szakember szerint a hazai mintegy 1400 hektáros spárgafelületnek akár a 60-70 százalékát már a zöldspárga teszi ki.

Bár a Bács-Zöldért Zrt.-nek mind az 50 hektár spárgaültetvénye öntözhető, várják az esőt, hiszen a természetes csapadék kedvezően hat a mikroklímára, és a csendes esőtől a szedők sem riadnak meg.

Július közepéig tervezik a szedést, hogy valamit behozzanak a kéthetes csúszás miatti kiesésből. Nem mellesleg a spárgafogyasztás fellendítésének is jót tenne, ha évenként nemcsak 2 hónapig tartana a szezon.

Rendszeres a tápanyag-utánpótlás

Mindennek azonban feltétele, hogy az emberek gyakrabban levegyék a pultról ezt a finom, nagyon egészséges zöldséget, és hogy a hidegtől megviselt ültetvények is kellő erőnlétben maradjanak. Ez utóbbi érdekében az öntözés mellett rendszeres a tápanyag-utánpótlás.

A több mint 30 éves szakmai múltnak köszönhetően munkaerőgondokkal nem küszködnek a Kecskemét-Borbási telepen. Azt azonban elárulta Gulyás János, hogy a szokásosnál jóval többszöri átszervezésre van szükség idén, hogy a kezdeti rossz időjárás miatt egybecsúszott munkafolyamatokra jusson elég ember.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás