Hétfőn erősen felhős vagy borult lesz az ég, főleg délután néhol már elvékonyodhat a felhőtakaró. Többfelé várható csapadék, amely fokozatosan északkelet, kelet felé helyeződik. A legtöbb helyen eső lesz a jellemző, de délelőtt helyenként a Dunántúlon, később az Északi-középhegység térségében havas eső, havazás is előfordulhat. A délies szél nagy területen megélénkül, délkeleten meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 10 fok között valószínű, délkeleten lesz enyhébb az idő. Késő este 2 és 7 fok közé hűl le a levegő.

Hétfőn estétől összességében erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szakadozások, vékonyodások előfordulnak majd. Az éjszaka első felében átmenetileg csökken a csapadékhajlam, majd délnyugat, nyugat felől ismét egyre többfelé várható csapadék. Általában eső valószínű, de az Észak-Dunántúlon, hegytetőkön havas eső, hó is előfordulhat. A déli, délnyugati szél élénk, helyenként erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6 fok között várható.

Kedden többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, de átmenetileg akár nagyobb területen is szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet. A délnyugat felől érkező csapadékhullámok között napközben akár hosszabb szünet is lehet. Általában esőre számíthatunk, halmazállapot-váltás legfeljebb a magasabb hegycsúcsokon, esetleg az Alpokalja térségében lehet. A déli, délnyugati szél főként keleten megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12 fok között várható, délkeleten lesz az enyhébb idő.

Szerdán napközben több helyen válhat átmenetileg szakadozottabbá a felhőzet. Több helyen számíthatunk esőre, halmazállapot-váltás csak a legmagasabb hegycsúcsokon fordulhat elő. A déli, délnyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik. Estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul az áramlás. Hajnalban 0 és +8, kora délután 5 és 14 fok között alakul a hőmérséklet, délkeleten lesz enyhébb az idő.

Csütörtökön átmeneti vékonyodások, szakadozások mellett erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző. Több helyen, nagyobb eséllyel az ország keleti felén valószínű csapadék. Általában eső várható, de nyugat és észak felől fokozatosan növekszik a havas eső, hó esélye. Több helyen megerősödik az északi szél. Hajnalban -3 és +6 fok közötti értéket mérhetünk. Délután általában 1, 8 fok várható, de a délkeleti, keleti határvidéken pár fokkal enyhébb lehet az idő.

Pénteken általában erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Több helyen - nagyobb eséllyel keleten - valószínű eső, halmazállapot-váltásra nyugat és észak felé haladva növekszik az esély. Sokfelé megerősödik az északi szél. A minimum-hőmérséklet általában -3 és +4, a maximum 0 és +7 fok között várható.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás