Indiánok több ezer éves eledelét, űrhajósok „szuperfoodját” termesztik egy magyar faluban, a szerb határ mentén. Tiszasziget azonban nemcsak a csodaélelmiszerről híres, amely komoly segítséget nyújthat a gyógysze­részeknek a rák megelőzésében, sőt a gyógyításában is. A településen található az ország legmélyebb pontja, bár ezt már vitatják a Tisza túlsó felén.

Neonzöld és bíbor színű fények alatt melegedő üvegtartályokban űrhajósok eledele készül egy hangárban. Pontosabban mesterséges körülmények között nevelkedik és szaporodik itt egy élőlényfajta, amely részévé vált a kozmonauták ellátmányának, mert számos különleges tulajdonsággal rendelkezik.

Több ezer éve ismeri az emberiség mint ennivalót, már az aztékok is
 fogyasztották
Több ezer éve ismeri az emberiség mint ennivalót, már az aztékok is
fogyasztották (Fotó: Pixabay)

Étel is, gyógyszer is

Miközben óriási a tápértéke, vitaminokkal, ásványi anyagokkal növeli az életerőt és erősíti az immunrendszert is, ha kiegészítjük vele az étrendünket. Egyes kutatások szerint pedig csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát. Sokat profitálhat belőle továbbá a mezőgazdaság, jobb termést segít elő a gabonaföldeken, helyettesítheti az állatok takarmányába kevert, sokszor génmódosított növényekből származó fehérjeadalékokat, a kockázatos hatású antibiotikumokat. A szabadfold.hu a csodalényt előállító üzemben tett látogatást.

A spirulina alga, amelyet eredetileg a dél-amerikai, dél-afrikai sós vizű tavakban fedeztek fel, nálunk nem létezik természetes körülmények között. Több ezer éve ismeri viszont az emberiség mint ennivalót, már az aztékok is fogyasztották. Akkor vált azonban világhírűvé, amikor a NASA beválasztotta azon táplálékok közé, amelyeket az űrbe is felvihetnek magukkal a Földön kívülre hajózók.

Hétezer literes edényekben víz forog

De hogyan kerülhetett az indiánok hosszú életének varázslatos titka, az űrhajósok ebédje Tiszaszigetre? A falu egyik építőanyag-telepén keresztül jutunk el a több száz négyzetméter alapterületű, fémszerkezetes csarnokhoz, a Globál 21 Kft. mikroalgaüzeméhez.

Az üzemben teljes tisztaságnak, rendnek és technológiai fegyelemnek kell lennie, egy kicsit más ez a világ, mint az építőipar, ahonnan Papos László, az algaüzem megálmodója és vezetője érkezett.

Az eredeti szakmáját tekintve építészmérnök, építési vállalkozó ügyvezető először egy melléképületbe vezeti a látogatókat, magas, henger alakú acéltartályok közé. A hétezer literes edényekben víz forog, amelyet a beérkezése után egy különleges eljárással (ozmózissal) megtisztítanak, de UV-lámpákkal kiölik belőle a baktériumokat is. A vízhez ezután szervetlen sókat adagolnak, majd egy laborban algatörzseket kevernek. Az így elkészített folyadék ezt követően jut el az üzemcsarnokban, állványokon egymás mellé és fölé elhelyezett reaktortartályokba, ahol további vízzel, szén-dioxiddal és oxigénnel is dúsul.

Az algák elszaporodásának elengedhetetlen feltétele a fény. A tartályok fölött ezért lilásvörös színnel égő lámpák szabályozzák a hőmérsékletet, amelynek állandóan 30-32 Celsius-fokosnak kell lennie. A lámpák fényerősségének változtatásával olyan hatást érnek el az élőlények számára, mintha olykor nappal és éjszaka lenne, 16 órát „ébren”, 8 órát pedig „édes álomban” tölthetnek el így az algák a tartályokban.

Kezdődhet a szüret

Amikor pedig kellő sűrűségű lesz a folyadék, kezdődhet a szüret. Ez sem olyan egyszerű feladat azonban, mintha szőlőfürtöket csippentgetnénk. A szüretelők mikroszűrőkkel, illetve egy speciális centrifuga segítségével választják el a termést a víztől, majd vákuumos zacskókba teszik és lefagyasztják, illetve kiszárítják, hogy algapor legyen belőle.

Komoly tudomány tehát az algatermelés Tiszaszigeten, amelyet a Szegedi Tudományegyetem közreműködésével fejlesztettek ki, egy K+F pályázaton elnyert, 240 millió forintos támogatás segítségével. Az üzemet létrehozó cég ehhez az összeghez még hozzátett több mint 200 millió forintot, de Papos László tervei szerint ezentúl is sok pénzt fognak áldozni erre a célra. A világon egyedülálló ugyanis, ahogyan Tiszaszigeten előállítják a jövő élelmiszerét, tápanyagát, gyógyké­szít­ményét.

Aminek az ára az aranyéval vetekszik

A Tiszaszigeten dolgozó csapat két gyógyszerészének sikerült kivonniuk az algából egy olyan anyagot, amelynek az ára a világpiacon az aranyéval vetekszik. A különleges szérum, vagyis a fikocianin fokozhatja a csontvelőben levő őssejtek funkcióit és a leukémiás sejtek pusztulását is, vagyis nagy szerepe lehet bizo­nyos daganatos betegségek gyógyításában.

A gyógy­szeripar egyik keresett terméke azért is, mert élénk kék színe miatt az emberi szervezet által jobban tolerált kontrasztanyagként áttörést jelenthet az orvosi diagnosztikában, illetve olyan gyógyszerhordozó rendszereket készíthetnek belőle, amelyekkel a tumorellenes hatóanyagokat eljuttathatják a rákos sejtekig.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás