Hirdetés
Változott az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok szabályozása
Új jogszabály lépett hatályba 2021. júliusának első napján, amely számos újdonságot hoz az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagokat és tárgyakat (Food Contact Materials, azaz FCM) előállítók és forgalmazók számára. Az eddigi szabályozás szerint az FCM termékek közül csak a csomagolóanyagokat gyártó, forgalmazó vállalkozásoknak volt bejelentési kötelezettségük. Júliustól viszont már minden élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyag és tárgy gyártójára és az első magyarországi forgalmazójára terjed majd ki.
A szabályozás szerint július 1-től már nem csak a csomagolóanyagok, hanem minden élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyag és tárgy gyártójának be kell jelentenie magát. A bejelentési kötelezettség a forgalmazók közül csak az első magyarországi forgalmazókra vonatkozik, de nem csak a csomagolóanyagok, hanem az összes FCM termék vonatkozásában. Ugyanakkor a szabályozás nem terjed ki a saját célra előállított vagy vásárolt, második személy vagy vállalkozás felé át nem adott termékekre - írta a Nébih.

Fontos, hogy a bejelentést előállítás esetén a vállalkozás telephelye, az első magyarországi forgalmazók esetében a vállalkozás székhelye szerinti élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörben eljáró járási hivatalhoz kell benyújtani, nem pedig a Nébih részére. Szintén lényeges, hogy a hatályos előírások szerint az FCM anyagok és tárgyak előállítása, első magyarországi forgalomba hozatala FELIR azonosító köteles tevékenység. Amennyiben a bejelentéskor az ügyfél még nem rendelkezik FELIR azonosítószámmal, a Nébih hivatalból megállapítja azt számára, a járási hivatal nyilvántartásba vételi eljárásával egyidejűleg.
Részletesen az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok besorolásáról:
Az élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagok körét az 1935/2004/EK uniós rendelet fedi le, mely szerint ebbe a körbe tartoznak azon anyagok és tárgyak, amelyek rendeltetése, hogy élelmiszerrel érintkezésbe kerüljenek, de ide tartoznak azok is, amelyek az előrelátható felhasználási körülményeik között érintkezésbe kerülnek majd élelmiszerrel, vagy alkotóelemeiket az élelmiszereknek átadják. Az utóbbi kategóriákra példák a másodlagos csomagolóanyagok, melyek illékony összetevői átmigrálhatnak az élelmiszerbe, de ide sorolható pl. a szalvéta vagy a konyhai gyermekjátékok.
Nem tartoznak az érintett termékkörbe az olyan anyagok vagy tárgyak, amelyeket régiségként értékesítenek, sem a bevonó- vagy borítóanyagok, amelyek a sajtok kérgét, a feldolgozott hústermékeket vagy a gyümölcsöket fedik, amelyek az élelmiszer részét képezik és elfogyaszthatók az említett élelmiszerrel együtt, valamint a telepített köz- vagy magán vízműberendezések.
Kapcsolódó jogszabályok:
- 20/2021. (V. 17.) AM rendelet az élelmiszerek és az élelmiszerekkel rendeltetésszerűen érintkezésbe kerülő anyagok és tárgyak előállításáról és forgalomba hozataláról (amely hatályon kívül helyezi a 57/2010. (V. 7.) FVM rendeletet)
- 578/2020. (XII. 14.) Kormányrendelet az élelmiszerlánc-felügyeleti információs rendszer működéséről
A bejelentéshez szükséges formanyomtatványok letölthetők a Nébih honlapjáról:
Bejelentési Űrlap élelmiszerrel érintkezésbe kerülő anyagot vagy tárgyat előállítók részére
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés