A napokban kelt szárnyra a hír, hogy Tarnazsadányt ismeretlen pókok lepték el. A falu önkormányzata Facebook-oldalán hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a település közepén lévő tó környezetében furcsa pókok jelentek meg, amelyek az udvarokra, de még egyes lakóházakba is beköltöztek, csípésük pedig a darázséhoz hasonló, ráadásul mérgező. Egy olvasó hasonló pókot talált a helytől több mint 100 kilométerre.

Vélhetően a pókok a szárazság és aszály miatt jelentek meg. Az önkormányzat felvette a kapcsolatot a Természetvédelmi Osztállyal, ahol jelenleg vizsgálják a megjelent pókfajt azonosítás céljából. Ha nem tartoznak a védett fajok közé, akkor elkezdik az irtásukat.

Jelenleg vizsgálják a megjelent pókfajt azonosítás céljából. Ha nem tartoznak a védett fajok közé, akkor elkezdik az irtásukat
Jelenleg vizsgálják a megjelent pókfajt azonosítás céljából. Ha nem tartoznak a védett fajok közé, akkor elkezdik az irtásukat (Fotó: Pixabay)

A képek alapján valószínűleg a hazánkban védettséget élvező szongáriai cselőpókról lehet szó, amelynek csípése a darázséhoz hasonló és mérgező. Azt kérték a lakosoktól, hogy fokozottan figyeljenek, és kerüljék a tó környezetét.

Vándorútra kelt a pók

A HelloVidék egyik olvasója a cikk megjelenése után megírta a portálnak, és a fotókat is elküdte az esetről, hogy ő maga is találkozott egy példánnyal az említett pókfajból, méghozzá október 8-án a Félhalmi-holtágnál. A hátizsákján potyázott a veszélyes vendég. Az említett holtág több mint 130 kilométerre fekszik Tarnazsadány településétől, tehát elmondható, hogy a pókfaj megtalálható máshol is Kelet-Magyarországon.

A szongáriai cselőpók itthon is előforduló, védett pókfaj

A szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) az ízeltlábúak törzsébe, a pókszabásúak osztályába, a farkaspókfélék (Lycosidae) családjába tartozó, Magyarországon védett pókfaj. A nála kisebb pokoli cselőpók (Geolycosa vultuosa) rokona.

Előfordulása: elsődlegesen a szikes pusztákon, valamint az ezekkel szegélyes kötöttebb homoktalajokon él. Így az Alföld homokos, szikes vidékein él, függőleges lyukakban. Eredete a sztyeppékre – Dzsungária, egy Altáj környéki, félsivatagi klímával rendelkező terület – vezet; másik elnevezése, az orosz tarantula is erre utal.

Megjelenése: akár 4 cm-es testhosszával Magyarország legnagyobb termetű pókfaja. Lábait kiterjesztve akár a 10 cm-es átmérőt is elérheti. Méltán nevezte Kolosváry Gábor 1931-ben, a Természet című folyóiratban a „mi madárpókunknak”. Mérete miatt gyakran össze is tévesztik a madárpókokkal, noha kisebb, mint egy átlagos madárpók.

Színe általában barna, szürke, illetve ezek különféle árnyalatai, esetenként narancs-barna. Hatalmas csáprágójának színe világos- vagy sötétbarna, alsó és felső része fekete.

Éjszaka és nappal is aktív

Életmódja: éjszaka és nappal is aktív, de inkább csak alkonyatkor merészkedik elő vadászni. Földbe fúrt, 30–40 cm mély, függőleges üregekben él, amelynek falát hálójával erősíti meg. Rendszerint ebben az üregben figyel, és áldozatát hirtelen rohammal kapja el (a farkaspókfélékre jellemző módon nem sző fogóhálót, hanem gyors futással, ugrásokkal és lesből támadással ejti el zsákmányát). Peterakás után előfordulhat, hogy a járat bejáratát lezárja utódainak védelme érdekében. Kicsinyeit első vedlésükig az utótestén hordozza.

Marása: a szongárai cselőpók marása a lódarázs csípéséhez hasonlóan kellemetlen. A marást követően rövid időn belül émelygés és heves szívdobogás jelentkezhet. Mérgében, amely különböző fehérjék keveréke, a szívösszehúzódások erejét fokozó vegyület is található.

Megosztás

Kapcsolódó cikkek

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás