Hirdetés
Vége a 4 éves magyar kutatásnak: a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását vizsgálták
Lezárult a Pannon régió növényeinek genetikai hasznosítását célzó 1,9 milliárd forintos program, amely az Európai Unió és a magyar kormány 1,604 milliárd forintos támogatásával valósult meg. A 2017 augusztusában indult program a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) pályázatán nyert több mint 1,604 milliárd forintból, valamint a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. által biztosított csaknem 300 millió forintból jött létre.
A több helyszínen lezajlott, 4 éves kutatási folyamatban a konzorciumvezető mellett a Debreceni Egyetem, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Gabonakutató Nonprofit Kft. és a Soproni Egyetem vett részt. Az agrárökonómiai, zöldfelület-gazdálkodási kutatás érintette a hatóanyagáért termesztett növények vizsgálatát, az érzékeny területek szántóföldi hasznosítására alkalmas növények genetikai kutatását, a növényvédelemben új informatikai módszerek kidolgozását, illetve a szennyezett talajok kezelésének mikéntjét fitoremediációs és környezetkémiai vizsgálatok segítségével. A programban 4 év alatt mintegy 160 kutató, szakértő és segítő személyzet működött közre, 22 kutatási témában.

Kutatás, klímaváltozás, genetikai állomány, együttműködési hálózat
A program fő célja az volt, hogy a klímaváltozáshoz adaptálható, a száraz-kontinentális éghajlaton elterjeszthető fajok, fajták termeszthetőségét megalapozza. A kutatási folyamatokba bevont növények, az új technológiák és módszerek mindegyike a Pannon régió növényei genetikai állományának megőrzését, fenntartását szolgálja. A projekt eredményeként egyedülálló együttműködési hálózat jött létre a magyar agrár kutatás-fejlesztési szektorban, és tucatnyi új, piacosítható termék, módszer, technológia keletkezett. Ezek a következő években érik el árbevétel növelő hatásukat a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.-nél - írta a közlemény.
A közlemény a projekt másik fontos céljának nevezte a magyar növények genetikai forrásainak piacosítását, elsősorban olyan területeken, amelyeknek a klímája hasonló a Pannon régió klímájához, ilyen célterület például a FÁK országok közép-ázsiai része, amely mintegy 3,5 millió négyzetkilométert jelent.
A pályázatban benyújtott program 6 fontos célkitűzés köré épül:
- Zöldfelület gazdálkodás: a projekt eredményeként fás szárú, évelő lágyszárú, egynyári fajták olyan szelektált állománya születik meg, mely szárazságtűrése és sótűrése következtében a degradált területek rekultivációjában sikerrel alkalmazható.
- Érzékeny területek szántóföldi hasznosítására alkalmas növények genetikai kutatása: olyan növények genetikai vonalainak meghatározása, melyek alkalmasak érzékeny ökológiájú szántóföldi növénytermesztésre.
- Fito-remediáció és energianövények, talaj-remediáció: az alprogram legfontosabb feladata a leghatékonyabb fajok kiválasztása és módszerek kidolgozása a szennyezett talajok kezelésére, fitoremediációs és környezetkémiai vizsgálatok segítségével.
- Hatóanyagukért termesztett növények: az alprogram lényege az elsősorban hazai (őshonos és legalább 20 éve termesztett idegen eredetű), valamint néhány introdukált gyógynövényfaj génforrásként történő hasznosítása.
- Növényvédelem – Informatika: az alprogram célja, hogy a hazai kertészeti kutatómunkában eddig nem alkalmazott, új módszer, a kutatói csoportok célirányos, informatikával támogatott innovációs együttműködése jöjjön létre. Ez a maga nemében itt Magyarországon egyedi kezdeményezés, és mint ilyen, újszerűségével a kertészeti kutatásmódszertan úttörője lehet.
- Agrárökonómia: A kutatás a projekt agrárgazdasági megalapozását hivatott elvégezni. Egyrészről célja, hogy a tervezett kertészeti termékekre való fogyasztói igényeket felmérje, illetve meghatározza azt a fogyasztói piacot és szegmenst, amelyben értékesíthetők, valamint feltérképezze a lehetséges értékesítési csatornákat.
Így gazdálkodik a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt.
A nyilvános cégadatok szerint a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 2020-ban meghaladta a 2,234 milliárd forintot az előző évi 1,903 milliárd forint után. Az árbevétel teljes mértékben belföldi értékesítésből származott. A társaság adózott eredménye tavaly több mint 513 millió forint, 2019-ben több mint 261 millió forint volt. A cégnél csaknem 150 ember dolgozik, területe a Tiszántúl Nagykunsági részén, Jász-Nagykun-Szolnok megye középső részén van. A társaság földterületei 8 község határában helyezkednek el, mintegy 3900 hektáron. A társaság fő tevékenységi körei a növénytermesztés, a vetőmag feldolgozás, a mezőgazdasági gépi szolgáltatás, az állattenyésztés, valamint a lovászat és a vadászat.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés