Hirdetés
Veszélyben a repcetermés a Homokhátságon az ormányosok miatt
Reménytelennek látják idei hasznukat a repcetermesztők. A rendkívül nagy számban jelenlévő repcebecő-ormányosok alighanem felfalják a termés jelentős részét. Ellene pedig nem állnak rendelkezésre igazán hatékony növényvédő szerek. Kártétele helyenként már jelentős, a növényeken alig nő becő, gyenge a terméskötés, mert ha egyszer a rovar beteszi tojását a terméskezdeménybe, a lárvák szétrágják a közepét.
A témához kapcsolódva a Baon írta meg, hogy a mezőgazdasági terményfelvásárlók ez idő tájt már előálltak árajánlataikkal. Szokatlanul korán. Vélhetően az ukrajnai háborúval összefüggésben prognosztizált áruhiány sietteti a kereskedőket, és a válság várható következményeit, a termények hiányát jócskán beárazták. Napjainkban a repcemagot 330–350 ezer forint tonnánkénti áron kötik le a gazdáknál. Tavaly nyáron ugyanennyi magért 180 ezer forint körül fizettek. A lap információi szerint a termesztők többsége egyelőre halogatja az üzletkötést, még az ilyen kedvező piaci körülmények dacára is. Nem látják ugyanis biztonságban az elvárható termést.

Túl sokan vannak a repcebecő-ormányosok
Az ország szinte mindegyik termesztőkörzetében feltűnően szaporodik a repcebecő-ormányos. 5–10 évvel ezelőtt nem láttunk ilyen nagy veszedelmet. A jelenség egyik magyarázata lehet az enyhe tél, emiatt a rovarpopuláció zöme életben maradt. A kártevők ellen meglehetősen nehéz védekezni. A méhek védelmében csak este lehetséges a repceállomány kezelése. Ám nem is ez a fő probléma, hanem az, hogy nem állnak rendelkezésre hatékony kémiai szerek. Saját gazdaságunkban azt tapasztaltuk, hogy körülbelül 10–20 százalékos hatékonyságú egy-egy permetezés. Ilyen sikertelenségekről hallottunk más gazdaságokból is. Próbálkoztunk például a taglózó Mospilan készítmény és más szerek kombinációjával, de nem sok eredménnyel, alapvetően nincs hatásos megoldás a repcebecő-ormányos ellen.
A repcebecő-ormányosnak természetes ellensége nincs, a rájuk küldött vegyszerektől védi kitinpáncélja, legfeljebb csápjain, lábain keresztül jut a szervezetébe vegyszer - mondta. Kártételük helyenként már jelentős, a növényeken alig nő becő, gyenge a terméskötés, mert ha egyszer a rovar beteszi tojását a terméskezdeménybe, a lárvák szétrágják a közepét – vázolta a repcetáblák állapotát Pesti Gábor, a Nagykőrösi gazdakör elnöke.
Több tényező is akadályozta a növények megfelelő fejlődését
A repcét is termesztő gazdák arról számoltak be, hogy az őszi vetéstől fogva bajban volt a repce. Késett a kelés, a kezdeti, majd a tavaszi szárazság visszafogta fejlődését, a Homokhátság nagyobb részén gyenge az állomány. Helyenként annyira leromlott az állapota, hogy a gazda inkább beszántotta és tavaszi növényeket vetett helyette.
Minden jel arra utal, hogy idén kevés lesz a repcetermés. A kiesést néhol talán kompenzálná az előre kialkudott magas felvásárlási ár. A termesztők többsége azonban nem meri már most eladni a termést, mert becsülni sem lehet, hogy egyáltalán mennyi lesz belőle. Ha pedig elszámolják magukat és nem tudják teljesíteni a lekötött mennyiséget, igen nagy veszteség érheti őket a kötbérezéssel. Ezért most mindenki óvatos. Őszre akár csökkenhet is a felvásárlási ár, mégis azt mondják, biztos, ami biztos, majd betakarítás után, a magtárból adják el – mondta Pesti Gábor.
Témák a cikkben
Kapcsolódó cikkek
Hirdetés
További híreink
Legújabb hirdetések
Hirdetés
Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdessen a Magro.hu oldalon!
Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!
MédiaajánlatHirdetés
Hirdetés