Alig három hónappal az ELKH Ökológiai Kutatóközpont Kullancsfigyelő projektjének indítása után előkerült az első példány a hazánkban nem őshonos Hyalomma kullancsból. A Vas megyében felfedezett állsz molekuláris biológiai módszerekkel történő további vizsgálata, illetve esetleges kórokozókkal való fertőzöttségének megállapítása a pécsi Nemzeti Virológiai Laboratóriummal együttműködésben fog történni.

Az ELKH írta meg, hogy a Kullancsfigyelő projektben a kutatók a „citizen science” (polgári tudomány) módszer segítségével vizsgálják az Európában is egyre gyakrabban előforduló, a krími-kongói vérzéses lázat is okozó kullancsok felbukkanását és megtelepedését hazánkban. A projekt indítása óta számos lakossági bejelentés, e-mail, fotó és beküldött példány érkezett az Ökológiai Kutatóközponthoz. A lakosság által észlelt egyedek között szerepelt más ízeltlábú is, de a legtöbb esetben valóban kullancsok voltak. Dr. Földvári Gábor, a kutatás vezetője hangsúlyozta, hogy ezek a „járulékos fogások” sem haszontalanok. A lakosság széles körű részvétele miatt ugyanis az ország jelentős részéről kapnak információt egyéb kullancsfajok elterjedtségéről is a program révén.

Hyalomma kullancsot találtak a Kullancsfigyelő projekt segítségével egy Vas megyei kutyában - képünk illusztráció
Hyalomma kullancsot találtak a Kullancsfigyelő projekt segítségével egy Vas megyei kutyában - képünk illusztráció

Fontos beérkező információk

Az eddig beérkezett öt kullancsfaj – és egy közeli rokon vérszívó, az óvantag – közül kétségkívül az augusztusban bejelentett Hyalomma kullancs a leginkább figyelemre méltó. A Vas megyei településen egy kutyatulajdonos észlelte a nagyméretű, gyors mozgású, csíkos lábú példányt, amely a kutyáján mászkált. A kutya nem járt külföldön, a közeli madárvárta viszont nagy valószínűséggel megfelelő körülményeket biztosított a vért szívott, vándormadárral érkező kullancs fejlődéséhez. Az ÖK kutatói továbbra is kérik a lakosságot, kiemelten a kutya-, ló- és szarvasmarhatartókat, hogy az észlelt kullancsokat a megszokottnál tüzetesebben figyeljék meg. Amennyiben pedig Hyalomma egyedet találnak, jelezzék azt a kullancs@ecolres.hu e-mail címen. Az azonosításról és a beküldés módjáról, valamint a Hyalomma kullancsokról további információ a Kullancsfigyelő honlapján érhető el.

Ezért kell figyelni az új kullancsfajokra

A keresett kullancsok Magyarországon nem őshonosak, nálunk délebbre, a Földközi-tenger mentén, Afrikában és Ázsia déli részén van a természetes élőhelyük. Az utóbbi időben tapasztalható enyhe teleknek köszönhetően ez a két faj – sok más társával együtt – már képes túlélni Európa északabbra fekvő területein is. Egyedeket találtak többek között Svédországban, Németországban és az Egyesült Királyságban is. A felmelegedés okozta fajvándorlás mellet a Hyalomma fajok sajnos más szempontból is figyelemre méltóak, ugyanis

képesek hordozni és terjeszteni számos veszélyes kórokozót, többek között a Krími-Kongói vérzéses lázat okozó vírust is.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás