Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Veszélyek és lehetőségek – sci-fi főszereplője a burgonya a Marson
2023.05.12.A 2015-ös kasszasiker, „A marslakó” (Andy Weir 2011-es, azonos című regénye alapján) Mark Watney űrhajós Marson való túlélésért folytatott küzdelmét és a mentőakciókat meséli el. Ezek célja, hogy hazahozzák, miután csapata küldetésének megszakításakor hátrahagyták. A történet egy részét Watney azon törekvésének szenteli, hogy burgonyatermesztéssel tartsa életben magát a Marson. De vajon ez tényleg lehetséges lenne?
Gyuricza Csaba a MATE rendszeréről: csak a tisztességes és jól teljesítő munkatársak maradhatnak, ingatlanokat is eladnak
2023.05.12.Éder Tamást és Potori Norbertet választották két új tagként Lázár János és Nagy István miniszterek helyére a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemet (MATE) működtető alapítvány kuratóriumába. Az intézmény rektora, Gyuricza Csaba egy nagyinterjúban az elbocsátások témája mellett azt is részletezte, hogy nem az Erasmus-ügy jelenti a legnagyobb kihívást, sokkal inkább az uniós pénzek elmaradása.
Nagy számban mondták fel a biztosítók a szerződéseket a tavalyi károk után
2023.05.12.Új korszakot nyitott a 2022-es aszály az agrárbiztosítások piacán is, a rekord méretű kárkifizetések után több biztosító is felmondta a korábbi szerződéseket - derült ki a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) közleményéből. A szövetség adatai szerint a biztosítók tavaly mintegy 52,9 milliárd forintnyi mezőgazdasági kárt fizettek ki.
Az egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetése és a 22SZJA bevallás
2023.05.12.Aki az egyéni vállalkozói tevékenységét a 2022. évben megszüntette, annak a 22SZJA számú bevallásban 2023. május 22-ig kell számot adnia a magánszemélyként az őt terhelő személyi jövedelemadó-, valamint vállalkozói személyi jövedelemadó-kötelezettségéről.
One Smart Spray – mostantól ez a Bosch BASF intelligens mezőgazdasági márkája
2023.05.12.A Bosch BASF Smart Farming – a Bosch és a BASF Digital Farming közös vállalata – bejelentette új márkanevét: One Smart Spray. Az új márkanév a korábban Smart Spraying megoldásként ismert termékre is vonatkozik. A névváltoztatással világszerte új logó kerül bevezetésre, és az összes piacon új megjelenéssel találkozhatnak a szakmabeliek.
A Nemzetközi Komposzttudatossági Hétnek éppen vége – de az útmutatása velünk marad!
2023.05.12.T Research and Education Foundation Kanada, Ausztrália, az Egyesült Királyság és más országok csatlakozásával 2023. május 7–13. közötti időszakot a Nemzetközi Komposzttudatosság Hetének (International Compost Awareness Week, ICAW) nyilvánította. A komposztálás bizonyítottan csökkenti a műtrágyáktól való függőséget, és az erózió mérséklésében is szerepet játszik.
Valódi áttörés a pusztító burgonyabetegség elleni küzdelemben
2023.05.12.A burgonya az emberi fogyasztás szempontjából a rizs és a búza után a harmadik legfontosabb élelmiszernövény a világon. Világtermelését azonban veszélyezteti a kései foltossága, az egyik legpusztítóbb burgonyabetegség, amely évente 3-10 milliárd euró terméskiesést és kezelési költséget okoz világszerte. Daniel Moñino-López, a WUR kutatója áttörést ért el a késői burgonyabetegség elleni küzdelemben
Aszályban a meszezéssel javított talajok vizet<br>biztosítanak a növényeknek
2023.05.12.A termelés feltétele, hogy az aszály ellen védekezzünk; javítsuk talajainkat, hogy képesek legyenek nagy kapacitású “víztározóvá” válni. Eközben felszabadíthatjuk a lekötött tápanyagokat is, ezzel csökkentve a műtrágya használatát. A talaj aszály elleni védelmének, víztárolási képességének fejlesztésére jó eszköz a talaj meszezéssel történő javítása. Például a Calmit Agrar termékeivel.
Az élelmiszerbiztonság szolgálatában rendeztek Hungalimentaria konferenciát és kiállítást
2023.05.11.Az idén 14. alkalommal a Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnökségével a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és az Eurofins Analytical Services független laboratórium által megrendezett Hungalimentaria konferencián és kiállításon több fontos témát is érintettek.
Akár 50 mm eső is eshet a következő napokban
2023.05.11.Szombaton napközben délnyugat felől szakadozik, csökken, illetve gomolyosodik a felhőzet. Emellett délutántól délnyugat felől magasszintű felhőzet érkezik. Elszórtan előfordulhat eső, zápor, helyenként zivatar is kialakulhat. A keleti, délkeleti szél élénk lesz. Hajnalban 7, 12, délután 13, 20 fok között alakul a hőmérséklet.
Fontos határidő közeleg! Azért szólunk, nehogy lemaradjon…
2023.05.11.Fontos határidő közeleg, ami az egységes kérelmet és az AÖP-támogatásokat érinti: június 9-ig kell benyújtani az igényeket. Eddig az időpontig kell megjelölni az egységes kérelemben, hogy milyen mikrobiológiai készítményt (2 pont), talaj- vagy növénykondicionálót (1 pont) használt az idén.
Hogy jól induljon minden nap a kukorica és napraforgó életében - stresszoldás a növénynek és Önnek is!
2023.05.11.A RhizoMagic™ jelentős szervesanyag-tartalma, tengerialga-kivonat és növényazonos L-aminosavak mellett makro-, mezo- és mikroelemeket is tartalmaz, melyek jelenléte a növények gyors fejlődésével egy időben biztosítja az optimális tápanyagellátottságot. Az aminosavak és a tengeri alga gondoskodnak a biostimulátorhatásról és a tápanyagok gyors felvételéről és asszimilációjáról.
Költség vagy önköltség? Ne most engedjük el a kalászosok „kezét”.
2023.05.11.Nem mindegy, hogy 60 ezer vagy 80 ezer Ft/ha költségen állítjuk elő a búzát. A költségek jelentős része már beépült, de most van lehetőségünk a termés mennyiségét emelni és a minőségen is javítani. Ne a célvonal előtt adjuk fel!
Az Omikron sorközművelő kultivátor nagy segítség szárazság idején
2023.05.11.Az Omikron Kft. már 8. éve gyártja a folyékony műtrágya kijuttatására alkalmas kultivátort, mely nagy segítséget nyújt szárazság idején. Ezalatt a 8 év alatt, több 100 elégedett vásárló bizonyítja az általunk gyártott sorközművelő hatékonyságát. Mért adatok alapján, az ország két különböző pontján kb. 21-29%-os termésátlag-növekedést eredményezett a folyékony technológia.
Világörökségi helyszínt is veszélyeztet a mezőgazdasági vízhasználat kiterjesztése
2023.05.11.Vándormadarak számára létfontosságú pihenőhely a Sevillától délnyugatra lévő Doñana Nemzeti Park, ám Andalúzia helyi törvényhozása egy előterjesztésében veszélybe sodorja a létezését. A park szomszédságában is egyre jobban gyarapodnak azok a területek, amelyek Spanyolország déli felén már így is hatalmas vízmennyiséget használnak fel. Az ok a fóliasátras, öntözött növénytermesztés.
Telt ház a cirokért: a SEMAE programjain sorolták az előnyöket - videóval
2023.05.11.Idén a párizsi “Salon International de l’Agriculture” agárkiállításon 1000 francia és nemzetközi kiállító és mintegy 615 204 látogató fordult meg. A 40 000 szakember, valamint a francia és nemzetközi delegációk között a SEMAE vetőmag és növény szakmaközi szervezet több mint 60 tematikus programot valósított meg a #Village Semences (Vetőmag Falu) standján.
A kalászhányásig még Algafixszel javíthat a búzatermésen
2023.05.10.Bár az ősszel vetett növények terméseredményére jellemzően inkább ősszel lehet érdemben hatást gyakorolni, a kapásnövények pedig még csak a vetésnél tartanak, azért akad néhány olyan technológia, aminek az alkalmazásán érdemes elgondolkodnia a gazdálkodóknak. Daoda Zoltán, az AGRO.bio szakmai igazgatója foglalta össze ezeket.
Vegyszermentes növényvédelem a gyönyörű virágokért
2023.05.10.A Greenman Floralia rendszeres használata segíti és stabilizálja az adott környezetben élő hasznos mikrobák tevékenységét és ezáltal a hatékonyabb tápanyagfelvételt, virágzásserkentést.
Hirdetés