Hirdetés
10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE
2021.02.13.2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Indul a vadászat: összesen 600 hódot lőhetnek ki Győr-Moson-Sopron vármegyében
2023.12.03.A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal 2023. november 15-én 600 hód kilövésére adott engedélyt. Mivel két évvel ezelőtt már kiadtak egy hatszázas kvótára engedélyt, de végül mindössze 18 példányt lőttek ki, most is valószínűsíteni lehet, hogy végül jóval kevesebb egyedet fognak elejteni a megadott keretnél. A határozatból kiderült az is, hogy a vadászok lőfegyverrel végezhetik a gyérítést.
Rágással és gátépítéssel segítenek a hőség csökkentésében a magyar hódok
2022.09.01.Magyarország területére az 1990-es évek elején Nyugat-Európából indult a hódok természetes visszatelepülése. Ezt követően egyre több helyen észlelték nyomait, vagy látták az állatokat a Duna, Mura, illetve a Rába folyók mentén. Napjainkra gyakorlatilag hazánk minden jelentősebb vízfolyására eljutott ez a rágcsálófaj.
Indulhat a hódvadászat Magyarországon, új rendelet szabályozza a kilövést és a riasztást is
2022.08.05.Új rendelet szabályozza az eurázsiai hódok állományrendezését a Magyar Közlöny 128. számában megjelentek szerint. Ennek értelmében „közegészségügyi okból, a légiközlekedés biztonsága, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében” a rágcsálók riaszthatók, elejthetők, gyéríthetők, állományuknak szabályozása engedélyezhető.
Aszály, hódkár, víz- és oxigénhiány miatt drágul a magyar hal
2021.08.27.Súlyos csapást okoz az aszály azoknak a halgazdaságoknak, amelyek a 6–7 ezer hektárnyi völgyzárógátas dunántúli halastavat kezelik. Van olyan, a Velencei-tó környékén található halgazdaság, ahol a tavak harmada már teljesen kiszáradt, látszik a kérges meder, és a többi tóban is éppen csak derékig ér a víz. A dunántúli völgyekben fekvő halastavak termelésének ötöde van veszélyben az aszály miatt. A hazai hal viszont nem csak emiatt drágul ősszel.
Túlzottan elszaporodtak – és elszemtelenedtek – a hódok: megrágnak mindent, amit érnek
2021.03.26.A vízügyi igazgatóság beavatkozásainak száma az elmúlt években nagyjából megtízszereződött, ezért véleményük szerint jó lenne átgondolni, hogy a hódok ilyen szintű védettségére szükség van-e. Az állatfaj első példányai hódtelepítési programok keretében érkeztek újra Magyarországra, ugyanis bundájáért és fogyasztásra alkalmas húsáért folytatott mértéktelen vadászata, illetve élőhelyeinek csökkenése miatt Európa nagy részéről kipusztult.
Túl jól sikerült, így nagy károkat okoz a világ egyik legsikeresebb visszatelepítési programja
2021.03.21.Amikor nagyjából 100 évvel ezelőtt elkezdték visszatelepíteni Európába a hódokat, nem sokan gondoltak arra, hogy annyira túlszaporodnak, hogy rengeteg bajt okoznak majd. A betelepítés kezdete óta megezerszereződött a hódok állománya. Amíg az intenzív vadászatának következtében 1920 környékére mindössze 1200 eurázsiai hód maradt a kontinensen, ma már 1,2 millió példány él és virul a kontinensünkön. Az egyébként védett hód sok konfliktust okoz: a gond abból adódik, hogy nagyon szereti átalakítani a környezetét.
Hirdetés