Szűrők
Találatok száma: 79
Kategóriák:
Dátum
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

db/oldal

Alap- és fejtrágya, ami elérhető

2022.09.29.

Az egyre drágábban és nehezebben beszerezhető nitrogénműtrágyák miatt fontos, hogy olyan indítóstartert válasszunk, amelyekkel a növények nitrogénnel is „kibírják” a tél végéig. Mindeközben persze kapjanak egy kis friss foszfort, káliumot, mikroelemeket, és javítsunk a talajok tápanyag- és vízszolgáltató képességén. A Vulcan Folyékony NPK és NPK-Light olyan termékek, amelyekből 300–600 liter/ha közötti mennyiségekkel még kevés csapadék esetén is biztonságosan tudjuk a növényeinket ősszel elindítani.

Nagy mennyiségű tápanyagpótlás vetés után?

2022.09.27.

A gyenge termés, a drága inputanyagok kikényszerítik, hogy egyre több tápanyagot már állományba tegyünk ki. Jelenleg 100 kg műtrágya árán akár 100 liter lombtrágyát is kijuttathatunk. Ekkora mennyiséget csak több alkalommal, technológiába fűzve javasolt kiszórni.  Mikor és milyen hatóanyagot érdemes pótolni?

Lehet-e talajt javítani vetés után vagy állományban?

2022.09.18.

Kis mennyiségben még szerves anyagot is kiadhatunk a vetés után vagy állományba. Sokféle jó minőségű pelletált trágyát lehet vásárolni, amelyek „fejtrágyaként” is használhatók. A folyékony szerves trágyák, mint a Vulcan Power pedig akár nagyobb dózisban is kerülhetnek a fejtrágyaként használt nitrogénoldatba. A folyékony szerves trágyával nagyon sok és sokféle tápanyagot tudunk pótolni, kicsit javítjuk a talajok biológiai aktivitását, növeljük a növények stressztűrő képességét. És nem utolsósorban sokkal kevesebb nitrogénnel is tudunk eredményesen termelni.

Javuló talajviszonyok = több víz a talajban

2022.08.28.

A talaj magas sótartalma gátolja a kelést, zavarja a tápanyagfelvételt, és idő előtt aszályossá teszi a növényt. Az ilyen magas sótartalmú talajokat javítani kell. Van, ahol elég a nagy dózisú kén, de vannak olyan területek, amelyeket gipszezni, esetleg meszezni kell. A megfelelő talajjavító anyagot és az adott talajra javasolt inputanyagot a talaj tulajdonságai határozzák meg.

Nagyon drága vagy abszolút elérhetetlen lesz a műtrágya az új szezonban

2022.08.24.

A műtrágyagyártás leállt, a gázárak az egekben. Aszály tombol, így a termésátlagok is gyengék lettek idén. A kimerült talajoknak jelentős tápanyagpótlásra lenne szükségük csak éppen nincs honnan és miből. Nagyon nehéz szezon előtt áll a hazai agrárium. Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. fejlesztőmérnöke foglalta össze az előttünk álló időszak lehetséges forgatókönyveit.

Folyékony NPK és nitrogén

2022.08.19.

A Vulcan Folyékony NPK-k használatával több „legyet” ütünk egy csapásra. Folyékony, tehát nagyon alacsony talajnedvesség esetén is felvehető tápanyag a növénynek. Az N-P-K mellett még további 20-féle hatóanyagot (pl. ként, cinket, molibdént, stb.) tartalmaz. Közepes mennyiség használata mellett sem kell plusz nitrogént adni ősszel, és kevesebb elegendő a fejtrágyázások alkalmával.

Miért kell több kén, ha aszály van/lesz?

2022.08.17.

Állományba, ha folyékony nitrogént juttatunk ki, mindig magas kéntartalmú keveréket használjunk. Erre kimondottan alkalmas az ammónium-tioszulfát mikroelemes változata (Profi S35 család). Ha pedig lombtrágyázunk, az első kezelés elemi kénes termékkel történjen. Ilyen magas kéntartalmú termékek a Profi S80 és a Magma család.

Vulcan Melavin Plusz – a talajélet-javító

2022.08.17.

A Melavin Plusz a melasz–vinasz keveréke, amely nitrogénoldattal és mikroelemekkel van kiegészítve. Elsődleges feladata a több éves szárak bontása, a talajélet visszaállítása. Ezért a Melavin Plusz nagyon magas cukor- és nitrogéntartalmú termék, amely mint egy energiaital, azonnal felpörgeti a talaj élőlényeit. A hazai talajok kiürültek cinkből, ezért ebből az elemből jelentős mennyiséget tartalmaz.

Folyékony tápanyagokra kell átállni

2022.07.25.

A szilárd, sok vizet igénylő és talajt romboló szilárd komplex műtrágyák helyett használjunk oldott és a talajéletet is javító, szervesanyag-alapú NPK-t. Azonnal tápanyaghoz jut a fiatal növény, olyanokhoz is, amiket eddig nem pótoltunk. A magas cukortartalmú Vulcan Folyékony NPK pedig a talajéletet is javítja, körforgásban tartva a tápanyagokat. Hosszú távon pedig azon a talajon lesz kisebb a termés ingadozása, amelyben bomlik a szár, a foszfort mobilizáljuk, a nitrogént a talajbaktériumok is képesek kötni.

Aszály után - hogyan tovább?

2022.07.25.

Bár a Dunántúlon jó-közepes kalászos eredményekre és akár rekord közeli kukorica és napraforgótermésre lehet számítani, az alföldi gazdálkodóknál a túlélés a cél. Állományaik kisültek a csapadék hiányában. A továbbiakban is az aszály tartós előfordulásra kell számítani, ami az alkalmazott agrotechnológia teljes átgondolását kényszeríti ki. Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. fejlesztőmérnöke foglalta össze a tennivalókat.

Miért és milyen meszezőanyagot juttassunk ki?

2022.06.24.

A kalciumban jól – de nem túlzottan – ellátott talajból azok a tápanyagok (NPK) is lényegesen jobban hasznosulnak, amit drága pénzen kijuttatunk. Pár ezer forintból „lemeszezhetjük” a tábláinkat, körforgásba hozhatjuk a tápanyagokat, de ehhez válasszunk megfelelő terméket.

Vulcan Folyékony NPK család - oldott tápanyagok, talajjavító hatással, ami még olcsóbb is a szilárdnál

2022.06.16.

A Folyékony NPK család alapja a magas tápanyag- és cukortartalmú vinasz–melasz keverék. Ez azonban kevés nitrogént, foszfort és káliumot tartalmaz, ha csak néhány 100 liter/ha dózist juttatunk ki. Ezért a Vulcan Folyékony NPK-ban a nitrogénmennyiséget UAN-nal, UREÁ-val vagy ATS-sel emeljük. A foszfortartalmat foszforsavval, a káliumot pedig oldott kálisó formában növeljük. Mikroelemekből nagy mennyiségben adunk hozzá cinket, molibdént és közepes mennyiségben bórt.

Vadriasztó folyadék, ingyen!

2022.05.26.

Egyre nagyobb probléma a fejlettebb állományok (napraforgó, kukorica, cirok, szója) megvédése a vadak elől. Itt már a gázosodást kiváltó folyékony elemi kén kevésbé hatékony, tehát más megoldást kell alkalmazni. Már tavaly kipróbáltuk a denatónium-benzoát hatóanyagot, kis–közepes mennyiségben (1,5–2,0 liter/ha oldat) és meglepően jó visszajelzéseket kaptunk. Ezen felbuzdulva az idén továbbra is térítésmentesen adjuk ezt a vadriasztó folyadékot azoknak, akik most Vulcan lombtrágyát vásárolnak.

Nem engedhetjük meg, hogy tonnákkal kevesebb legyen a termés, mint lehetne

2022.05.13.

Sokat javult a szántóföldi növények állapota a kora tavasz óta. Beszélgetésünkben Vázsonyi László, a VulcanAgro Kft. fejlesztőmérnöke foglalta össze a következő hetek legfontosabb tennivalóit az őszi vetésű és a kapásnövényekkel kapcsolatban.

Kalászosok nitrogén-lombtrágyázása

2022.05.11.

A Vulcan Keserűsó + ME + P + Réz magnéziumoldat, nitrogénnel, foszforral és mikroelemekkel, emelt réztartalommal. Tápanyag-összetétele olyan, amivel hetekkel tudjuk kitolni a növény vegetációját. Közepes–nagy dózist használjunk belőle, akár önállóan, akár más termésnövelővel vagy növényvédő szerrel együtt.

A kukorica és napraforgó lombtrágyázása

2022.05.06.

Az egyre inkább nitrogéntúlsúlyos tápanyagpótlás nagy vesztese a kén. A talajok teljesen kénhiányosak, a növények pedig – különösen a napraforgó – egyre több ként igényelnek. Nem lehet évtizedekig 10 tonna/ha felett kukoricát termelni, ha nem pótolunk legalább 10–20 kg/ha mennyiségben ként is. A napraforgó pedig – ha évek óta alig éri el a 3 tonna/ha mennyiséget, ennek az oka lehet a kénhiány. A Vulcan Profi S80 vagy MagmaS nagyon magas kéntartalmú termékek. Távol tartják a vadakat, tápanyagot adnak a növénynek.

Ökológiai gazdálkodásban is lehet sokat termelni

2022.04.28.

Sok esetben ott folyik biotermesztés, ahol a talajok gyengébbek, aminek oka a savanyodás, a lúgosodás és a szervesanyaghiány. A VulcanAgro Kft. kiemelt figyelmet fordít a talajok javítására, ezért a meszezőanyagai, mint a Vulcan Balance G, a Balance GS és a Balance 75/25, tiszta természetes hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek ökológiai gazdálkodásban is használhatóak. Akik pedig meszes vagy sós talajon termelnek, használhatják a Vulcan Profi Smax-ot (granulált elemi kén) a talajok savanyítására. Talajjavításra és feltöltésre főleg kertészetekben, gyümölcsösökben pedig jó választás az Alginit is.

Kukorica KompleX és Napraforgó KompleX lombtrágyák

2022.04.23.

A KompleX lombtrágyák alapja a magas NPK hatóanyag-mennyiség, amelyek közül a nitrogén van túlsúlyban. A makroelemek mellett jelentős mennyiségben tartalmaz magnéziumot, kénes és kloridos formában, valamint mikroelemeket. Azért használjuk, mert a gyakori szárazság miatt a kapásnövények lassan hagyják el a talajt, így tovább van kitéve a vadkárnak a fiatal növény, és sokáig süt be a nap az árnyékolatlan sorba. Ráadásul a gyomok is sokkal tovább találnak jobb feltételeket. A KompleX lombtrágyákkal ezt a kezdeti időszakot tudjuk látványosabbá tenni.

Hirdetésfeladás