Az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet által működtetett Vadonleső Program 7 éve indította el az Év Emlőse kezdeményezést, melynek célja kiemelten foglalkozni egy, a Magyarországon is előforduló emlősfajjal, hangsúlyozva az állat védelmének fontosságát és megismertetni fajtája tulajdonságait. 2021-ben a hermelin lett az év emlőse. A menyétfélék családjába tartozó kis ragadozót a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója, Prof. Dr. Heltai Miklós mutatta be.

A hermelin a menyétféle ragadozók egyik legizgalmasabb családja, a legkisebbtől a legnagyobbakig találhatók benne fajok. A legkisebb a menyét, a legnagyobb pedig a rozsomák. Magyarországon ismert még a nyest és a hermelin is, ez utóbbi a 2021-es év emlőse lett. A kisebb testű fajok közös jellemzője, hogy kifejezetten kecses, szép mozgású, szép kiállású ragadozók. A többségük kiválóan alkalmazkodik az ember közelségéhez és az emberi környezetben való életmódhoz. Ez talán legkevésbé a hermelinre jellemző, amely a vizes élőhelyekhez kötődik.

A hermelin élőhelyéről és jellegzetességeiről beszélt a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója, Prof. Dr. Heltai Miklós
A hermelin élőhelyéről és jellegzetességeiről beszélt a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója, Prof. Dr. Heltai Miklós

Színváltás, táplálkozás

A hermelin valamivel nagyobb, mint a menyét, jellegzetessége, hogy a farka vége mindig fekete, míg a menyéteké barna. A hermelin megfelelő telek és körülmények esetén színváltó, a téli időszakban hófehér, a nyári időszakban barnás a szőre, mellén és hasán fehér folttal. Ebből az is következik, hogy inkább az északi, hidegebb területek ragadozója. Táplálkozását alapvetően kis rágcsálók adják, nem okoz konfliktusokat az emberrel és a háziállatokkal. A magyarországi állományváltozás irányát nem lehet ismerni - mondta Prof. Dr. Heltai Miklós a MATE videójában.

https://www.youtube.com/watch?v=BaHH7jYHEaU
A hermelin élőhelyéről és jellegzetességeiről beszélt ebben a videóban a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatója, Prof. Dr. Heltai Miklós

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás