Hasonló fajok esetén az átlagos szemlélő nehezen dönti el, hogy épp milyen állatot lát. A nyest, a nyuszt és a menyét egyedei akár össze is téveszthetők, ráadásul mindhárom faj megjelenhet az ember környezetében. A kisragadozók között hasonlóságok és eltérések is vannak, ezeket érdemes sorba venni. Jó az alkalmazkodóképességük, gyorsak, remekül másznak és kis helyeken is képesek közlekedni és vadászni.

A Hobbikert szerkesztett hasznos anyagot a nyest, a nyuszt és a menyét jellemzőiről, ezt az írást szemléztük.

A nyest, a nyuszt és a menyét egyedei akár össze is téveszthetők, ráadásul mindhárom faj megjelenhet az ember környezetében
A nyest, a nyuszt és a menyét egyedei akár össze is téveszthetők, ráadásul mindhárom faj megjelenhet az ember környezetében

A nyest

Testhossza 40-54 centiméter, farokhossza 22-30 centiméter, testtömege 1,1-2,3 kilogramm. Karcsú testalkata és viszonylag rövid lábai vannak. Szőrzete barnás színű. Jellegzetessége a nagy fehér mellfolt, amely egyben a legfőbb megkülönböztető jegye a nyuszttól, aminek mellfoltja narancssárgás színű.

A nyest a sziklás, nyíltabb területeket kedveli. Ugyanakkor gyakran megjelenik a városokban, sőt megtelepedhet az épületekben is. Ügyesen mászik, de ritkán megy fel magas fákra. Főleg szürkületkor és éjjel mozog. Hatékony vadász, tápláléka gerinctelenekből, rágcsálókból, madarakból, tojásokból áll, de szereti a gyümölcsöt is. Imádja a tojást, annak tartalmát kiszívja, csak az üres héjat hagyja hátra. Esetenként háziállatokat is megtámad - írták.

Életterük beszűkülésével a nyestek a rókákhoz hasonlóan a városok és települések peremére vagy magába a településre szorultak. A nyestek természetes élőhelyük helyett beköltöznek a padlásokra, megtalálnak minden lyukat és üreget. A kutyákat elkerülik, de szívesen beköltöznek az autók motorházteteje alá, megrágcsálják az autógumikat és összekarmolnak mindent. A védekezés meglehetősen nehéz ellenük, mert territoriális állatok és ha megszoknak egy helyet, onnan nehéz őket kiűzni. Különféle praktikákat használnak ellenük, de a legeredményesebbnek az élve befogást tartják. Sokan vizes palackokat tesznek az autók köré, állítólag ez működik. Ha megelégszünk az elriasztásukkal, akkor egy-két zacskónyi kutyaszőrrel hamar költözésre bírhatjuk őket, mivel a kutyákat (és a szagukat) mint ellenséget kerülik.

A nyuszt

A nyuszt hazánkban védett, eszmei értéke 50 ezer forint. Hegyvidéken él, de a nagyobb parkokban is megtalálható. Testhossza hasonló, tömege valamivel nagyobb lehet, mint a nyesté. Szőrzete barna, farka bozontos és hosszú. Mellfoltja a has felé pöttyökre eshet szét, de sohasem ágazik el villásan, mint a nyestnél. Füle kiemelkedik, lába rövid, talpa szőrös. Erős karmaival könnyedén mászik a fán, közben a farkával biztosítja az egyensúlyát.

A menyét

A menyét is védett, eszmei értéke 25 ezer forint. Jóval kisebb az előző két állatnál, testhossza 15-26 centiméter, vállmagassága 3-4, farokhossza 3-7 centiméter. A hím testtömege legfeljebb 250 gramm, a nőstényé legfeljebb 110 gramm. Teste hullámosan ívelt, éles határvonal húzódik fehér hasa és vörhenyesbarna felső része között. Olykor még a hasán is látni barna foltokat vagy sötét jegyeket a szájzugban. Mivel a menyét nagyon karcsú, még a pockokat is tudja követni járataikba.

Az állat bátor és kíváncsi; túlnyomórészt éjjel vadászik és általában magányos. Tápláléka elsősorban pockok és egyéb egérfélék, de patkányok, vakondok, madarak, tojások és üregi nyulak is. A menyét rengeteget portyázik, gyakran még éjszaka is, kertekben, hulladékhalmokon, szénakazlakban és cserjésekben - írták.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás