Biztonsági és minőségi szempontok mentén is ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Szupermenta csapata a barackpálinkák tulajdonságait. A hivatal laboratóriumában többek között a termékek tényleges alkohol-, metanol-, etil-karbamát-, valamint illóanyag-tartalmát is megvizsgálták. A tesztelt barackpálinkák többsége élelmiszerbiztonsági és beltartalmi jellemzői alapján mindenben megfelelt a jogszabályban előírtaknak. Két kivétel volt, az egyiknél magasabb, a másiknál alacsonyabb volt a tényleges alkoholtartalom, mint a jelölésen szerepelt.

A Nébih írta meg, hogy változatos eredménnyel zárult a barackpálinkák minőségi mutatóinak hatósági vizsgálata. Kiderült, hogy két termék esetében a tényleges alkoholtartalom eltért a jelölésen szereplőtől. Egy esetben alacsonyabb, egy esetben pedig magasabb értéket mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok. Az eltérés miatt a szakemberek azonnal intézkedtek és mindkét barackpálinkát kivonták a forgalomból, előállítójukat szankcionálták és kötelezték a termékek kereskedelemből való visszagyűjtésére. Ráadásul ezen termékek esetén a gyártmánylapok megfelelő hitelesítésével kapcsolatban is megállapítottak hiányosságokat az ellenőrök. Az egyik problémás ital esetében például a címkén szereplő önkéntesen használható megkülönböztető jelölést nem indokolta a termék gyártmánylapján az előállító.

Röviditalokat vizsgált a Szupermenta csapat: 7 kivétellel jól szerepeltek a barackpálinkák a Nébih tesztjén
Röviditalokat vizsgált a Szupermenta csapat: 7 kivétellel jól szerepeltek a barackpálinkák a Nébih tesztjén

Ezek voltak a hibák

Egy termék esetében prémium minőségre utaló állítás szerepelt a jelölésen, amit azonban a gyártmánylapon nem indokoltak meg. A Nébih ellenőrei értesítették a termék gyártóját a hiányosságról, egyúttal kérték annak javítását. További két esetben a hatóság figyelmeztetésben részesítette és a jogsértés megszüntetésére kötelezte a gyártókat a gyártmánylap hitelesítésére vonatkozó hiányosságok miatt.

A hivatal arról is beszámolt, hogy a vizsgálatoknál fontos szempont volt a nyomonkövethetőség ellenőrzése. E téren két ital esetében találtak problémát.

Az eredményeket összegezve 7 barackpálinka tért el kisebb-nagyobb mértékben a termékkörre vonatkozó előírásoktól. Két terméket minőségi és jelölési hibák, továbbá egyéb gyártmánylappal kapcsolatos hiányosságok miatt vont ki a forgalomból a hatóság, szankcionálták a termékek gyártóját, valamint kötelezték azok forgalomból történő visszagyűjtésére. Két, forgalmazásban érintett kereskedelmi üzletlánc nyomonkövetési hiányosságok miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságban részesült, együttesen 100 ezer forint értékben. A problémás termékek gyártói a hatósággal együttműködőek voltak. További két termék gyártóját a gyártmánylap hitelesítésére vonatkozó hiányosságok miatt, a hatóság figyelmeztetésben részesítette és a jogsértés megszüntetésére kötelezte. Egy esetben pedig kisebb jelöléssel összefüggő hiányosság megszüntetésére hívták fel a felelős gyártó figyelmét a szakemberek.

https://www.youtube.com/watch?v=8Mwny9v91pU

A kedveltséget is vizsgálták

A kedveltségi vizsgálaton ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket. Az élen az Agárdi Miraculum kajszibarack pálinka végzett. A második helyezést a Nobilis kajszibarack pálinka nyerte el, míg a dobogó harmadik fokára a Márton és lányai kajszibarack pálinka „léphetett fel”. További információk, érdekességek és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Megosztás

További híreink

Kártevők a napraforgóban: előrejelzés 2024-re

2024.03.08.

A napraforgó a legfontosabb olajos növény Magyarországon. 2023-ban az egy évvel korábbinál 25 ezer hektárral kisebb területen, mintegy 677 ezer hektáron termesztették (KSH). A védelmet már a napraforgó-csíranövénynél el kell kezdeni. A védelem a helyes gépbeállítással indul. Ezzel megfelelő teret lehet adni a növények fejlődéséhez, ami segíti a károsítók által okozott károk kompenzálását.

5 kérdés és 5 válasz a hatékony karbamidtrágyázásról

2024.03.08.

Bemutatjuk a KITE Zrt. által forgalmazott UREUS 46-ot, ami Limus Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamidot jelent.

Fél tucat gyógynövény, amivel csökkenthető a vércukorszint

2024.03.07.

Hazánkban is jó néhány olyan gyógynövény beszerezhető, melyek fogyasztása hozzájárulhat a vércukorszint csökkentéséhez. Érdemes megnézni a felsorolást, mert van közülük olyan is, mellyel mérsékelhető a cukor utáni sóvárgás. Napjainkban egyre nagyobb probléma az inzulinrezisztencia és annak következménye, a cukorbetegség. Ezt is enyhíthetik.

Megszavazta az Európai Parlament: az élőhelyek egyötödét helyre kell állítani 2030-ra 

2024.03.07.

A tagállamoknak egyre több leromlott ökológiai állapotú élőhelyet kell helyreállítaniuk: 2030-ra legalább 30, 2040-re legalább 60, 2050-re pedig legalább 90 százalékukat. A mezőgazdasági termelés alá vont területek esetében rendkívüli helyzetekben ideiglenesen felfüggeszthető a követelmények teljesítése. Az európai élőhelyek több mint 80 százaléka nincs megfelelő ökológiai állapotban.

Mikrobák szerepe a növények nitrogén-, foszfor- és káliumellátásában

2024.03.07.

A talajbaktériumok részt vesznek a tápelemek feltárásában, a nitrogén megkötésében, így a növények tápanyagellátásban is. A következőkben a nitrogénkötésről és a foszfor-, káliumfeltárásról lesz szó.

Budapesten tüntetnek a gazdák, lezárások lehetnek

2024.03.07.

Utcára vonulnak a megyar gazdák, amivel a kormányzati agrárpolitika megváltoztatását szeretnék elérni. A három naposra tervezett megmozdulás szomaton kezdődik majd.

Legújabb hirdetések

Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Goldoni

1 db Goldoni eladó

1 000 HUF

+ áfa
Partnerhírek
Partner

10 éven belül Közép-Európa elsőszámú agráregyeteme lenne a MATE

2021.02.13.

2021. február 1-jén létrejött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, amely közhasznú magán felsőoktatási intézményként folytatja működését. Az intézmény fenntartója a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány. A Kuratórium elnöke Dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója; tagjai: Dr. Nagy István, agrárminiszter; Lázár János, országgyűlési képviselő, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. által ellátott állami feladatok koordinálásáért felelős kormánybiztos; Dr. Horn Péter, rector emeritus, az MTA rendes tagja és Dr. Bedő Zoltán, az MTA rendes tagja.

Hirdessen a Magro.hu oldalon!

Válasszon prémium megjelenési megoldásaink közül!

Médiaajánlat
Kiemelt hirdetések a Piactéren
Hirdetésfeladás